3 C
Budapest
2022. december 9., péntek
Magyar Jelen
Külföld

Újabb segélyakció a horvátok megsegítésére

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és hivatalos karitatív szervezete, a Katolikus Karitász után az Ökumenikus Segélyszervezet is országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására.

Az Ökumenikus Segélyszervezet arra kéri adományozóit, hogy legalább egy, a 1353-as adományvonalra indított hívással fejezzék ki szolidaritásukat a károsultakkal. Az adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintos felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez, az megteheti online, bankkártyás adományozással is a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben “Horvátország”megjelöléssel.

A gyűjtést január végéig hirdeti meg a segélyszervezet, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítja.

A horvátországi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van; 3500 ház megsérült a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi, 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt napokban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat. Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak.

 

(Forrás: MTI – Fotó: MTI/AP)

További híreink

Horvátországban a koronavírus volt a leggyakoribb halálozási ok tavaly a horvát közegészségügyi intézet szerint

Magyar Jelen

Friss adatok- a koronavírusban elhunytak harmada be volt oltva

Faragó Dániel

A képviselők csak védettségi igazolással mehetnek be a Parlamentbe

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben