23.3 C
Budapest
2021. június 21., hétfő
Magyar Jelen
Hírek

Vadai Ágnes nagyon boldog, de mitől is?

De vajon mi az, ami annyira boldoggá tette a Demokratikus Koalíció politikusát, hogy ki kellett posztolnia még a Facebookra is?

Nem más, minthogy az ATV, A nap híre c. műsorában ma este együtt szerepel Vona Gáborral.

Neki ez nagyon fontos, roppant lelkes, hiszen még, mint írja, sohasem szerepelt együtt Vonával. Vélhetően Gábor is hasonlóképpen nagy izgalmakkal várja a mai találkozót, biztosak vagyunk benne, nagy lesz az egyetértés, csábos pillantásokkal incselkednek majd egymásnak, és ami a legfontosabb, aggódnak majd egy jókorát a “jogállamért és demokráciáért”, amelyet természetesen csak Gyurcsány Ferenc hozhat el nekünk újra.

Hiszen már egyszer megmutatta a “demokrácia aranykorát”, ahogy fogalmazott Vona korábbi párttársa, Mirkóczki Ádám is.

Hű, ez izgi lesz, mi is várjuk a műsort!

További híreink

Drograzzia: Ez nem Márió és Dzsesszika napja volt

Irányi Dániel

Pillanatok alatt tűnnek el az ujgurok több száz éves temetői Kínában

Kiss Albert

Nevet változtatott a Dixie Chicks nevű zenekar, mert ezzel akarnak leszámolni a rasszizmussal

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben