3.9 C
Budapest
2022. november 26., szombat
Magyar Jelen
HírekVélemény

Van-e esélyünk visszaszerezni Kárpátalját?

A mai, rendkívül gyorsan változó világunkban nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne számoljunk a létező összes szcenárióval. Horváth Tamás írása.

Egyszerre megmosolyogtató és kínos, ahogy különböző újságírók, megmondóemberek és szakértők a széles társadalom számára elérhető sajtóinformációk, valamint az elmúlt évtizedekben alkalmazott, „békebeli” gyakorlatok alapján formálnak véleményt napjaink kardinális kérdéseiről, így az orosz-ukrán háborúról is.

Ismerve azt a dezinformációs kampányt és fake news-hadjáratot, amit a két hadviselő fél vica versa folytat, gyermeki naivitásról tanúskodik, hogy önjelölt nemzetközi kapcsolatok szakértők a médiában megjelent állításokból kiindulva készítenek „rendkívül objektív” elemzéseket, tévéstúdiókban mondják meg a „tutit” a jövővel és a „realitásokkal” kapcsolatban.

Több országnak is lehetnének területi követelései Ukrajnával szemben

A magyarországi nyilvánosságban az elmúlt bő egy hétben Kárpátalja visszaszerzésének (vagy inkább visszakapásának?) lehetősége „kapott fényt”, miután Vlagyimir Putyin november 4-i beszédében jelenlegi ukrajnai régiók kapcsán – Kárpátaljára is utalva – úgy fogalmazott: „Ezeket a területeket erőszakkal adta át Magyarország, Románia és Lengyelország. Ezek teljesen különböző helyzetek. Mi önként, hogy együtt legyünk, a lakossággal együtt adtunk át történelmi területeket, bár a lakosságot senki nem kérte, míg Lengyelországban a háború következtében erőszakkal elvették. Néhány embernek Ukrajnában el kellene gondolkodnia ezen.”

Természetesen Lengyelország és Románia nem győzött elhatárolódni Putyin szavaitól, hangsúlyozva, hogy nincsenek területi követeléseik Ukrajnával szemben. Minden ellenkező állítás pedig nem más, mint orosz dezinformáció.

A magyar külügy egy fokkal visszafogottabb volt, az Index megkeresésére reagálva a következő közleményt adták ki:

„Nem tartjuk helyesnek a háborús konfliktust mélyítő nyilatkozatokat. Az ilyen nyilatkozatok helyett azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség!”

Nyilvánvaló, hogy diplomáciai és politikai jellegű kommünikékből nem lehet komoly következtetéseket levonni, ugyanakkor mérsékelt optimizmusra ad okot, hogy a Külügyminisztérium részéről nem érkezett egyértelmű elutasítás az orosz elnök felvetésével kapcsolatban.

Ennek természetesen sokféle oka lehet, s elsősorban aligha a revízió szándéka, Kárpátalja visszaszerzése motiválja a magyar vezetőket. Sokkal valószínűbb, hogy hazánk gazdaságának és lakosságának orosz gáztól való függősége az a tényező, ami miatt az Orbán-kormány az európai elit által megütött hangnemnél finomabban fogalmaz a háborút érintő kérdésekben. Persze azért a fideszes politikusokat sem kell félteni, a konfliktus kitörését követően – Novák Katalin államfővel az élen – többször is hitet tettek Ukrajna „szuverenitása és területi integritása” mellett.

Ki kell lépni a “békebeli” paradigmákból

Ha próbáljuk megérteni a folyamatokat, nem szabad abba a hibába esnünk, mint a fentebb már említett „szakértők”, akik egyfelől képtelenek a második világháborút követően megszilárdult világrend paradigmájából kilépni; másfelől a felszín alatt zajló, tektonikus mozgásokat nem, vagy csak érintőlegesen vizsgálják.

Éppen ezért teljesen semmitmondóak Demkó Attila, a Matthias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetőjének szavai is, aki az Indexnek azt nyilatkozta, mivel „Magyarország 1991-ben, az Antall-kormány idején az elsők között ismerte el Ukrajna függetlenségét, és azóta is folyamatosan támogatja Ukrajna területi integritását”, semmilyen politikai realitása nincsen a revíziónak. Az internetes portál Demkón kívül további szakértőket is megszólaltatott (név nélkül), akik szerint értelme sem lenne egy esetleges területvisszaszerzésnek. Ezt azzal magyarázták, hogy „Kárpátalján a 2001-es népszámlálás alapján a lakosság 80,5 százaléka ukrán (ebbe a pár tízezres ruszin közösséget is beleszámolják), és csupán 12,1 százaléka magyar.”

És akkor itt meg is érkeztünk oda, hogy a nemzetközi politikában valójában minek is van „realitása” és „értelme”. Demkó Attila és a többi szakértő meglátásom szerint ott hibázik, hogy kizárólag a pillanatnyi helyzetből, a status quo-ból indul ki.

Teszik ezt úgy, hogy az elmúlt közel három év a pandémiával és az orosz-ukrán háborúval éppen azt bizonyította, hogy érdemi előzmények nélkül, egyik napról a másikra következhetnek be olyan események, melyekre azt megelőzően minimális esély volt.

De a távolabbi történelem is számtalan példával szolgál. 1914-ben például, mielőtt kitört volna az első világháború, a Magyar Királyságban még disztópia szintjén sem jelent meg az a forgatókönyv, miszerint néhány éven belül elveszítjük hazánk területének és lakosságának kétharmadát. Ahogy akár csak három-négy évvel a Szovjetunió felbomlása előtt sem sokan fogadtak rá, hogy a keleti blokkban ilyen rövid időn belül mennek végbe az ún. rendszerváltások.

A pillanatnyi demográfia nem jelent semmit

Ami pedig Kárpátalja jelenlegi demográfiáját illeti, egy realista felfogású magyar külpolitika számára ez egyszerűen nem lehet érv a revízió ellen, nem ez határozza meg, hogy minek van „értelme”. Éppen a saját tragikus történelmünk mutatta meg, hogyan került a magyarság Trianon után kevesebb mint egy emberöltő alatt kisebbségbe olyan területeken és városokban, ahol 1920 előtt jelentős magyar többség volt – majd a bécsi döntéseket követően hogyan állt helyre egyhamar a korábbi állapot.

Tökéletes példa erre a „szép kincses” Kolozsvár, ahol a trianoni békeszerződés előtt tíz évvel (1910-ben) a lakosság 82 százaléka volt magyar; utána tíz évvel (1930-ban) azonban már csak 46 százaléka.

1941-ben, vagyis egy évvel a második bécsi döntést követően 88 százalékra ment fel a magyar lakosság aránya; a vesztes világháború után három esztendővel (1948-ban), román fennhatóság alatt viszont már csak 58 százalék vallotta magát magyarnak. Majd közvetlenül a rendszerváltás után, 1992-ben 23 százalék; ma pedig már csak kevesebb, mint 15 százalék a magyar lakosság aránya Mátyás király városában.

Az sem igaz, hogy a trianoni határok kőbe vésettek lennének, gondoljunk a már említett bécsi döntésekre, vagy korábbról a sikeres soproni népszavazásra.

Elszalasztott revíziós lehetőségek

Sőt, 1990 után is legalább négyszer lett volna lehetőségünk revízióra. És ezt nem én mondom, hanem Áder János köztársasági elnök beszélt erről a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján, 2020. június 4-én az Országgyűlésben. Mint fogalmazott,

„Magyarországot a második világháború óta újra és újra megvádolják a határok megváltoztatásának szándékával. Figyelmen kívül hagyva, hogy amikor erre a történelem lehetőséget kínált, Magyarország sosem élt területi követelésekkel szomszédaival szemben: sem a Ceauşescu-rezsim bukása; sem Jugoszlávia szétesése; sem a Szovjetunióból kiváló Ukrajna megszületése; sem Csehszlovákia kettéválása idején.”

Természetesen önmagában az, hogy területi követelésekkel éltünk volna az említett történelmi események apropóján szomszédaink felé, nem jelentette volna automatikusan azt, hogy Trianonban elszakított területekkel gyarapodott volna Magyarország területe. Legalábbis Romániával és a függetlenné váló Szlovákiával szemben aligha érvényesíthettük volna ezeket az igényeinket.

Azonban Délvidék és főleg Kárpátalja más kérdés. Az utóbbi első lépésként szinte teljes autonómiát kaphatott volna a Szovjetunióból kiváló, újonnan létrejött Ukrajnában.

1991. december 1-jén Kárpátalján referendumot tartottak a kérdésben, amin a régió választásra jogosult lakosságának 92 százaléka, 705 555 ember vett részt. Az eredmény egyértelmű volt, elsöprő többséggel győzött az autonómiapárti álláspont.

Az ukrán állam azonban arra a pitiáner indokra hivatkozva, hogy a szavazólapokon Ukrán Népköztársaság szerepelt, nem pedig Ukrajna (így a döntés „hivatalosan” a szovjet tagköztársaságon és nem az Ukrajnán belüli autonómiára vonatkozott), érvénytelennek minősítette a népszavazást.

Sajnos a „merjünk kicsik lenni” politikája már akkor is áthatotta a magyar külügyet, így ahelyett, hogy az Antall-kormány a létező összes nemzetközi fórumon verte volna az asztalt, hogy az ukránok fogadják el a teljesen szabályos és legitim kárpátaljai referendum eredményét, öt nappal később, 1991. december 6-án már magyar-ukrán alapszerződést írtak alá Ukrajna vezetőivel, amiben szó sem esett az autonómiáról, sőt a dokumentum 2. cikke kerek-perec kimondta, hogy

„A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs, és nem is lesz területi követelésük.”

Történelmi bűne volt ez az Antall József miniszterelnöknek és Jeszenszky Géza külügyminiszternek, azonban a múlton kár rágódni, és elsősorban nem is ezért hoztam fel a kárpátaljai népszavazást és a magyar-ukrán alapszerződést, hanem azért, mert ezek az események is azt bizonyítják, hogy egy realista külpolitikát folytató, erős magyar kormánynak még „békeidőben” is van lehetősége úgy keverni a lapokat, hogy hazánk közelebb kerüljön a revízióhoz.

Minden létező szcenárióval számolni kell

S akkor mit mondhatnánk 2022-ben? Amikor nem elég, hogy a szomszédunkban háború zajlik, a világ más pontjain található konfliktusgócok is felforrósodtak (Észak-Korea – Dél-Korea, Irán – Szaúd-Arábia, Kína – Tajvan stb.). Sőt, mindennek a tetejébe egy globális gazdasági válságnak vagyunk az elején, aminek az energia- és az élelmiszerárakra gyakorolt hatását már most is érezzük.

Ilyen körülmények között, amikor az orosz-ukrán háború kimenetelével kapcsolatban is legfeljebb jóslataink lehetnek (legalábbis a hozzánk eljutó információk alapján), talán nem a legbölcsebb dolog a „békebeli” tapasztalatainkból kiindulni, és azok alapján beszélni a „realitásokról” és arról, hogy minek van politikai „értelme”.

Hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljak (Van-e esélyünk visszaszerezni Kárpátalját?), csak azt tudom mondani:

nyilván a jelenlegi tudásunk alapján nincs rá sok esély (legalábbis rövid távon), de ez egy ennyire gyorsan változó világban semmit sem jelent.

Sőt, az elmúlt években megtanultuk, hogy az against oll odds kimenetelek egész jól fizetnek. Úgyhogy érdemes szárazon tartani a puskaport.

 

Horváth Tamás

 

Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

További híreink

Végül minden a helyére kerül: már Újpesten sem állít adventi keresztet a Jobbik

Magyar Jelen

További 13,5 milliárd állami támogatást kap a debreceni BMW gyár

Irányi Dániel

„Nem fogjuk hagyni, hogy a hazánkban cigányterror uralkodjon!” (+VIDEÓ)

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben