Néhány gondolat a Fidesz és Csurka István viszonyáról

Orbán Viktor miniszterelnök egy politikai hirdetésében azt állítja, hogy őt tulajdonképpen Csurka István tette ismert emberré. Csurka volt az, aki Nagy Imre újratemetése előtt ragaszkodott hozzá, hogy ne csak hirtelen megvilágosodott kommunisták – mint például Vásárhelyi Miklós – mondjanak beszédet az öt, elvtársaik által kivégzett kommunista koporsójánál – és a hatodik koporsó előtt, amely egyébként hangsúlyos szerepet kap Csurka István utolsó két színdarabjában –, hanem a fiatalságot is képviselje valaki.

Csurka István utolsó, szegedi nagygyűlésén, három héttel halála előtt (forrás: index)

A politizáló fiatalságot akkor a Fidesz jelentette, és a Fidesz Orbánt jelölte ki. Tehát nem Csurka, ezt pontosítsuk, bár politikai előnyszerzésből érthető a rá hivatkozás. Az újratemetésre ő így emlékszik vissza az Esztétában: „A Nagy Imréék kivégzéséről való megemlékezés gondolata például egy hajnalig tartó boros éjszakán, több kocsmán és mulatón való vonulásunk során ötlött fel a Für Lajos, Bíró Zoltán és köztem folyó lázas-mámoros viták során. Amikor aztán június 16-án az újratemetés megvalósult, az MDF csak az őrségeket adta, a tömeget, de a szónoki emelvényre senki nem jutott fel, s hirtelen olyan alakok jutottak főszerephez, mint az egykori sztalinista Méray Tibor.”

A rendszerváltáskor az is azonnal kiderült, hogy a Fidesz a haszonelvű liberálisok fiatalabb évjáratú csapata. Övék a jövő, a mi jövőnk, amelyet Antall a halálos ágyához hivatott Orbán Viktor kezébe tett le.

A Fidesz 1992-ben csatlakozott a Liberális Internacionáléhoz, amelynek Orbán Viktor rögtön alelnöke lett. Csurka ez időben a „Néhány gondolatot” írta meg, amelyben a magyar érdekű politizálás sarokpontjait ismerteti, és annak elsikkasztását kéri számon az akkor már jól láthatóan liberális-kollaboráns MDF-től.

A Néhány gondolat miatt a teljes közélet versengve támadta meg Csurka Istvánt. A Népszabadság augusztus 27-i számában az MDF-képviselő Debreczeni József, majd nyomában Kövér László, a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is az „újabb keletű magyarországi nácizmus alapvetésének” nyilvánította a tanulmányt. Orbán Viktor pedig az 1992. szeptember 4-én Mainzban megtartott Liberális Internacionálé konferencián kijelentette:

„Magyarországon is mind erősebbé válnak a nacionalista, fundamentalista, szélsőjobboldali csoportok a kormányzó pártokon belül, s megvan rá az esély, hogy ott a középpontba kerüljenek és ellenőrzést gyakoroljanak a kormány fölött”.

Csurka életében egyöntetű volt mellőzése, kirekesztése, besározása, igazságainak elhallgatása a politika részéről, Orbán Viktor azonban nem téved abban, hogy Csurka királycsináló. Nem is ő, hanem az, aminek kérlelhetetlenül hangot adott írásaiban, és ami minden magyar lelke mélyén visszhangzik: a magyar igazság és élet örök erkölcsi parancsa. Ezért kell rá hivatkozni most, amikor nagy a tét, a jövő évi választások előtt, és amikor már könnyű, mert nem tud tiltakozni.

Csurka István és Antall József (forrás: pestisracok.hu)

De Csurka nemcsak királycsináló, hanem a trónról letaszító is ő, ezt se feledje Orbán Viktor. A csurkai mérlegen megméretett és könnyűnek, sőt hazaárulónak találtatott Antall József miniszterelnök azért, mert nem élt a történelmi pillanat adta két nagy lehetőséggel. Nem mondta fel a hetvenes évektől felhalmozott államadósság visszafizetését, és aláírta az ukrán–magyar alapszerződést, melyben lemondott az 1991-es helyi népszavazásban magyar autonómiára szavazó kárpátaljai magyar területekről.

Miniszterelnök Úr! A mérlegen súlyosan esik latba a banki csalássorozattal kifosztott, milliónyi devizaadós család sorsa, amelyhez Önnek még nem volt szava.

A vendégmunkás áradathoz sincs, hisz nálunk nincsenek illegális migránsok, csak legálisak, de azok aztán hónapról hónapra ezrével szaporodva. Az egészségügy siralmas állapotát pedig csak azért nem említjük, mert már unalmas; de roppant kijózanító volt a Covid alatt kormányrendeletekben kirúgással megfenyegetett százezrek helyzete is, akik átláttak a médiahisztin, és nem engedték beoltatni magukat.

Nem tagadjuk az eddig elért eredményeket sem, a családpolitikai intézkedéseket, és feltételezzük a jó szándékot az őshonos, határon túli magyarok sorsának jobbítására, de a politikában a tettek beszélnek. És az elmúlt másfél évtizedben elért eredmények csekélyek. Az embereknek pedig lassan kinyílik a szemük, számon kérik a mulasztásokat, észreveszik az árulást is. A harsogó médiakampány már nem lesz elég. Ide már csurkai tettek kellenének.