loading
Menü
Támogatás

Itt az igazság: Toroczkai László most is harcol a határon túli magyarokért

2025. jún. 22. 12:06
6 perces olvasmány
Itt az igazság: Toroczkai László most is harcol a határon túli magyarokért

Korábbi cikkünkben elég könnyű volt összefoglalni Magyar Péter „cselekedeteit” a gúnyhatáron túli magyarokért. Ennél már jóval terjedelmesebb listát találhatunk Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének hozzáállásáról és tevékenységeiről. Egész politikai pályája során – több mint negyed évszázadra visszamenőleg – a mai napig minden eszközt megragadva a határon túliakért próbál tenni, és igyekszik megsegíteni az igazságtalanul elszakított nemzettestvéreinket, akik 1920 óta kisebbség lettek a saját földjükön.

A Mi Hazánk több fronton is kiállt a parajdi lakosság mellett

Már szó esett Magyar Péter „nagy cselekedeteiről”, hiszen megtett egymillió lépést Nagyváradra – csak arra kérte azokat, akik útján kísérik, hogy magyar zászlót és magyar motívumokat ne vigyenek magukkal Erdélybe. A legfrissebb események alapján továbbra is elhatárolódik a külhoni magyaroktól, ugyanis csütörtökön a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésén a parajdiak megsegítéséről szóló előterjesztés szövegének felolvasásakor a Tisza Párttal szövetséges Pátria Tisza Sziget képviselői egyszerűen felálltak, és kivonultak a teremből – ezzel egyértelműsítve, hogy nem kívánnak részt venni a bajba jutott parajdiak támogatásában.

A Mi Hazánk Mozgalom ezzel szemben több fronton is kiállt a parajdi lakosság mellett. A párt évek óta követeli a felelős vízgazdálkodást a Kárpát-medencében, és már a visszafordíthatatlanság beállta előtt próbálta felhívni a figyelmet a megelőzés hiányának katasztrofális következményeire.

A nemzeti ellenzéki párt volt az első, aki szakemberekből álló csapatot küldött a parajdi sóbányához, hogy mentsék, ami menthető. Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselője pedig az Európai Unió vonatkozó pénzügyi erőforrásainak előkészítését és rendelkezésre bocsátását szorgalmazta az Európai Parlamentben a bekövetkezett károk enyhítésére. Ezenfelül a Mi Hazánk javaslatára nyújt 5 millió forintos támogatást Parajdnak a 18. kerületi önkormányzat.

Toroczkai László tisztában van az eszközeivel

Nemrégiben Budaházy György nemzeti radikális aktivista sérelmezte, hogy „a Mi Hazánk nem akar határmódosítást”. Toroczkai László azonban válaszában kifejtette, hogy a párt programja jelenleg az 1991-es kárpátaljai önrendelkezésről szóló népszavazás érvényesítése. Hangsúlyozta, hogy ez egy legitim követelés, ezáltal olyan stratégia az ügyben, amivel nemzetközi fórumok elé lehet menni. A Mi Hazánk elnöke nyílt levelet is írt Orbán Viktornak és Magyar Péternek egyaránt, amelyben feltette a kérdést, hogy támogatják-e a ‘91-es népszavazás érvényesítését.

A párt kidolgozott stratégiájának része az is, hogy a kárpátaljai autonómia ügyével megmutatják, hogy valójában ki Orbán Viktor és Magyar Péter. Meglátása szerint ha ezen túl vagyunk, akkor lehet fordulni a nemzetközi szervezetekhez, Oroszország, Ukrajna és az Amerikai Egyesült Államok politikai képviselőihez.

Nem elég vakmerőnek vagy bátornak lenni, az eszünket is kellene használni” – nyomatékosította.

Ebben a kényes témában nem lehet mindent varázsütésre megvalósítani – főleg úgy, hogy a pártnak nincs elég nagy befolyása a Parlamentben –, ezért a magyaroknak türelmesnek kell lenni a kivitelezéssel, és egyben gondoskodni arról, hogy a Mi Hazánk Mozgalomnak minél nagyobb ráhatása legyen az Országgyűlésben.

Pontosan ugyanazt képviseli, amit több mint 20 éve a HVIM-mel

Toroczkai László 2001-ben megalapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM), amelynek célja – a nevéből is adódóan – a trianoni békediktátum előtti történelmi Magyarország eszményének ápolása.

Később, 2004-ben közreműködött a HVIM programjának megalkotásában, aminek része volt a Délvidéki Társnemzeti Régió megvalósítása. Ez jogilag lényegében ugyanolyan, mint a kárpátaljai önrendelkezésről szóló ‘91-es népszavazás döntése.

A mozgalom egyébként azóta is kitartóan felvonul azokért a magyarokért, akik a határon túl ragadtak. A rendezvényen rendszeresen felszólalásokat, beszédeket tartanak politikusok, aktivisták, akik a tiltakozásukat fejezik ki a jogtalan országcsonkítás ellen. A mozgalom tagjai és az őket támogatók a vármegyék nevét hordozó hatvannégy táblával hívják fel a figyelmet a magyar föld igazságtalan feldarabolására Budapest belvárosában.

Ezt a Trianon-felvonulást minden évben megtartja a HVIM – így volt már Toroczkai László vezetése alatt is. 2006-ban ezt a Kárpátia zenekarral együtt szervezték, ám ekkor a demonstráció nem Budapesten fejeződött be: több jelentős állomást beiktatva végül június 4-én, 86 év után először tüntettek a Kárpát-medencében élő magyarok a trianoni békediktátum aláírásának helyszíne előtt, a Versailles-ban található Trianon kastélynál.

További visszatekintés az elmúlt negyed évszázadba

Toroczkai László az elmúlt negyed évszázadban számos előadást, megemlékezést, felvonulást és demonstrációt szervezett, amelyek célja Trianon történelmi következményeire való figyelemfelhívás, valamint az elszakított területek autonómiájáért és az ott élő magyar közösségek mellett való kiállás volt. Kezdeményezésére létrejött a Délvidéki Emlékpark is, amely méltó módon állít emléket többek között a magyarok ellen elkövetett népirtás áldozatainak.

Továbbá Reményadók címmel hanglemezt jelentetett meg 2009-ben – szimbolikus, 1920 forintos áron – a legismertebb hazai rockzenekarok közreműködésével, hogy támogassa a délvidéki Remény Háza felépítését.

A Reményadók című hanglemez borítója, forrás: Discogs

Részt vett annak a kezdeményezésnek az elindításában is, amely a máig érvényben lévő trianoni békeszerződés hatályon kívül helyezését célozza. Emellett közreműködött a Trianon Múzeumhoz köthető Nagy-Magyarország Parkban működő vendégmunkásszálló leleplezésében is.

Toroczkai indította el a HVIM szervezésével 2001-ben a Magyar Szigetet is, amit azóta is évente megrendeznek, és a legnagyobb nemzeti fesztivállá nőtte ki magát. 2004 és 2008 között minden évben Felvidéken is tartottak egy testvérrendezvényt Felvidéki Magyar Sziget néven.

Magyar Sziget plakát, forrás: Nemzeti InternetFigyelő

Mindemellett kiállt Malina Hedvig mellett is 2006-ban, akit azért vertek meg Felvidéken, mert magyarul beszélt, sőt, az ottani rendőrség még a bántalmazottat vádolta meg hamis tanúvallomással. Toroczkai Pozsony belvárosában tartott volna egy törvényes, előre bejelentett tüntetést az ilyen magyarellenes megnyilvánulásokkal szemben, azonban azt a szlovák hatóságok hazugságokra hivatkozva betiltották.

Pozsony, 2006, a magyarsága miatt bántalmazott felvidéki lány, Malina Hedvig melletti kiállása miatt szlovák rendőrök letartóztatják Toroczkai Lászlót

A helyszínen így a tüntetés helyett sajtótájékoztatót szeretett volna tartani, hogy cáfolja ezeket a hazugságokat – azonban erre már nem volt lehetősége, ugyanis szlovák rendőrök elhurcolták, letartóztatták, végül a hatóságok pedig öt évre kitiltották Szlovákiából.

Tehát jól látható, hogy a Mi Hazánk elnöke pontosan ugyanazt képviseli, amit több mint 20 éve. Soha, egyetlen alkalommal sem mondott ellent saját elveinek. Amit ígér, azt következetesen be is tartja, tetteiben mindig igazolja a szavait.

Akárki akárhogy támadja Toroczkai Lászlót, ő az egyetlen olyan pártvezető, aki alternatívát jelenthet a jelenlegi elittel szemben, és képes lehet abba az irányba terelni az országot, amelyben idő és kedvező szerencse visszahozhatja azt, amit erő és hatalom elvett.

(Kiemelt kép: Remenyiczki Éva/Magyar Jelen, felhasznált források: Pavel Neubauer/TASR, Toroczkai László/YouTube)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás