Demokratikus megfigyelés: én kérek elnézést!

Szeptember elsején derült ki, hogy valakik megfigyelhették a Légió Hungária belső táborát, ehhez pedig kötődobozokban helyeztek el kamerákat és mikrofonokat. Lebuktak. Az ügy azonban sokkal súlyosabb annál, mint amilyen reakciók követték azt. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy egy mozgalmat figyeltek meg és videóztak. Családapák, édesanyák, egyszerű melósok magánéletében kutakodtak – gyerekeket videóztak játék közben. Valamint egy ellenzéki újságíróéban, de úgy tűnik, ez senkit nem érdekel, ha a globalista helyett a nemzeti oldalon áll – a Telex és a 444 is hallgat, de a HVG és a Magyar Hang sem ad hangot a felháborodásának.

Mindegy, így is, úgy is börtönbe zárnak majd. Erről beszél a baloldalon mindenki Magyar Pétertől Perintfalvi Ritáig, a szabad sajtó nevében propagandistázva minden újságírót, aki nem azt fújja, amit ők hallani szeretnének. Persze a másik oldal sem lehet büszke semmire ebben a sztoriban, még ha meg is próbálják az antifára, vagy esetleg egyenesen Magyar Péterre kenni a dolgot. 

A gazdaság romokban, a szomszédban háború dúl, a munkahelyeket migránsok árasztják el, vidéken pedig tombol a cigánybűnözés. Természetesnek tűnik tehát ilyenkor a szélsőjobb kiemelt megfigyelése, hiszen a fenti problémákról éppen nem tehetnek, de politikai bunkósbotként bármikor elővehető a szcéna. Tehát én is, mint „közismert neonáci”, bár ezt a jelzőt soha nem használtam magamra, ellentétben a tőlem balra állókkal, akik előszeretettel dobálják ezt, mint majom a szart. „Szerencsére” azonban nekem, vagyis nekünk széljobbosként egyébként sincsenek jogaink, erről pedig hallgatólagos közmegegyezés van a demokraták között. Ezért is hallgatnak a botrányról.

Akad egy másik vetülete is ennek a történetnek, amiről szintén szólni kell. Amikor hallottam, mi is került elő, bevallom, igazából meg sem lepett. A pulzusom sem moccant felfelé, maradt az általános nyugalmi tartományban. Megszoktam. Így megy ez már 1945 óta. Csak a barátaimat, a hozzátartozóimat sajnálom, amiért rajtam keresztül akaratlanul is belekerülnek a szórásba, miközben – hozzám hasonlóan egyébként – semmi rosszat nem tettek. Tőlük ezúton kérek elnézést. Pedig nem nekem kellene.