AIPAC: az amerikai kutyát csóváló izraeli farok

Hovatovább Amerika egyedül tolja Izrael szekerét a gázai genocídiumban, legfeljebb néhány nyugati és távol-keleti csatlósa, pár csendes-óceáni szigetország meg persze Magyarország társaságában. Mi lehet Samu bácsi motivációja? Hol van a kutya elásva? Gazdag István írása.

Amiről sokáig csak „fű alatt” illett beszélni még a szólás szabadságát a legfontosabb állampolgári alapjognak tekintő Egyesült Államokban is, az John Mearsheimer és Stephen Walt nagy port felvert tanulmánya, majd könyve (The Israel Lobby and U.S. Foreign Policy, 2007) óta egyre inkább beszűrődik a közbeszédbe. Nevezetesen az, hogy az amerikai–izraeli különleges kapcsolatok fő tartópillére az USA-ban tevékenykedő izraeli, cionista vagy zsidó lobbi (James Petras neves szociológus nem tesz különbséget az elnevezésük közöttük). Adott esetben a lobbi nem a maffia vagy a titkos társaság szinonimájaként értendő, Amerikában ugyanis a lobbitevékenység a politikai-közéleti színtér bevált gyakorlata, maguk a lobbik pedig hivatalosan elismert nyomásgyakorló csoportok, egyfajta sajátos vállalkozások, amelyeknek a választópolgárokhoz hasonlóan joguk van véleményt nyilvánítani bármilyen – különösen a kormány és az államigazgatás tevékenységét érintő – témában.

Történelmi okokból az USA alkotmányos felépítését eleve olyanra tervezték, hogy az állam erőtlen, a politikai osztály ingatag, az igazságszolgáltatási hatalom pedig (a bírói tisztség választás útján történő betöltése miatt) gyönge legyen, és hogy a kormány politikája a különböző lobbik érdekeit tükrözze, már csak azért is, mert a lobbik viszont erősek, stabilak és gazdagok. Ily módon az amerikai választási kampányok lényegében a vagyonos magánemberek és a mindenható lobbik körében végzett nyilvános pénztarhálások az adományozók érdekeinek az állami politikában történő érvényesítésére vonatkozó kötelezettségvállalásokért cserébe. Éppen ezért az amerikai „demokrácia” valódi természetét tekintve plutokrácia, vagyis nem a nép, hanem a vagyonosok uralma, egy olyan rendszer, amelyben a korrupció normális és törvényes, mert mi másnak lehet nevezni azt, hogy egy lobbi teljesen nyíltan és hivatalosan megvesz és eltart szenátorokat és képviselőket, sőt adott esetben egy egész kormányt.

Ebben a kontextusban kell tehát értékelni az amerikai cionista lobbi működését, amelyet egyébként gyakran egyszerűen csak „a Lobbi” néven emlegetnek, mert legaktívabb és legjobban szervezett lévén maga a lobbi archetípusa. Rögtön adódik a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy legalábbis a létszámát tekintve viszonylag kicsiny lobbi mégis döntő befolyást képes gyakorolni egy 330 milliós országra, a világ (jelenleg még) legerősebb gazdasági-katonai hatalmára. Vajon mi lehet az oka, hogy a „világ vezető demokráciájának” szenátorai és képviselői ennyire rajonganak a szentföldi latorállamért? 

A választ egyrészt az AIPAC betűszó adja meg, amely az amerikai politikai életben legbefolyásosabb Izrael-párti lobbit jelöli. Befolyásának titkáról a százezer (!) aktív tagot számláló nyomásgyakorló szervezet egyik volt igazgatója rántotta le a leplet, amikor elárulta, hogy az AIPAC „a tipikus kongresszusi kampánybüdzsé nagyjából 10-15 százalékát” adja.¹ Izrael kritikátlan támogatásáért cserébe az AIPAC tehát gyakorlatilag megveszi az amerikai Kongresszus tagjait kilóra, akik pedig vonakodnak az effajta megélhetési politizálástól, azok – kampánytámogatás híján – búcsút mondhatnak a politikai karrierjüknek. 

Az USA-ban ugyanis köztudomásúlag a rendelkezésükre álló pénzösszeg határozza meg az egyes képviselőjelöltek választási esélyeit, ennek következtében tíz esetből kilencben az győz, aki több pénzt tudott összetarhálni a kampányára.² Ma legalább kétmillió dollár kell egy képviselőházi és húszmillió egy szenátusi hely elnyeréséhez. A képviselőházi jelöltek közel 94 százaléka és a szenátusi jelöltek 82 százaléka, akik többet költöttek az ellenfeleiknél, megnyerte a választásokat.³

Ilyen körülmények között az Izrael-lobbi befolyása olyan erős, hogy a képviselők kevesebb mint 10 százaléka szavaz az AIPAC által javasolt törvények ellen.⁴ Amint azt az AIPAC egyik volt alkalmazottja, egy bizonyos M. J. Rosenberg elárulta, „bármelyik amerikai politikus tudja, hogy ha támogatja az izraeli politikát, ha nem kérdőjelezi meg azt, akkor bőségesen kompenzálni fogják a választási kampányában. A lobbi jelentősen bonyolultabbá fogja tenni azon újságírók karrierjét, akiket nem Izrael-barátnak észlel. Nehezen fognak állást találni, vagy ha van nekik, nehezen fogják azt megtartani.”⁵ 

Saját egzisztenciális érdekeiken és többnyire személyes meggyőződésükön túlmenően egyébként választóik elvárásai is arra ösztönzik az amerikai képviselőket, hogy maximális jóindulatot tanúsítsanak Izrael iránt. A biblikusan indoktrinált átlagamerikai ugyanis kedveli a zsidókat, sőt mi több, a saját felekezetéhez tartozókon kívül mindenki másnál jobban kedveli őket. Egy tíz évvel ezelőtt végzett felmérés során a százas skálájú ún. érzelmi hőfokmérő (feeling thermometer) mutatója az amerikai lakosság mindössze két százalékát adó zsidók említésekor kúszott a legmagasabbra, 63 fokra, mégpedig az USA lakosságának egyharmadát kitevő evangéliumi kereszténycionisták és egyötödét képviselő katolikusok jó(?)voltából.⁶ 

Az utóbbi időben azonban, főleg a gázai genocídium hatására, az amerikai publikum Izrael-imádata csökkenni látszik, és a fiatalok meg a demokrata párt támogatói jóval kritikusabbak a cionista entitással szemben.⁷ Ma már csak az amerikaiak kevesebb mint a fele szimpatizál az izraeliekkel, és a többségük támogatja a független palesztin állam létrehozását. A republikánusok 7:1 arányban az izraeliekkel, a demokraták 3:1 arányban a palesztinokkal szimpatizálnak.⁸ Már csak az amerikaiak alig egyharmada támogatja Izrael gázai katonai akcióját.⁹ Folyamatosan csökken Izrael támogatottsága, főleg a fiatalok és a demokraták körében, de általánosságban is az amerikaiak immár jogtalannak érzik Izrael folytatódó támadásait Gázában. Már csak az amerikaiak 27 százaléka támogatja Netanjahut, a 84 százalékuk viszont azonnali tűzszünetet akar.¹⁰ Az amerikaiak fele szerint Izrael genocídiumot követ el Gázában, és a 60 százalékuk ellenzi az amerikai fegyverszállításokat Izraelnek.¹¹ 

Logikus módon annak mértékében, ahogyan csökken az amerikaiak vallásossága, úgy csökken körükben az Izrael iránti szimpátia mértéke is, a keresztény identitás ugyanis alapvetően befolyásolja a Közel-Kelet iránti magatartást. „Leginkább a protestánsok szimpatizálnak Izraellel (a sokkal kisebb létszámú zsidó és mormon csoportokkal együtt), míg a vallástalanok (és azok, akik más nem keresztény vallásokhoz tartoznak) a legkevésbé szimpatizálnak Izraellel. A katolikusok általában a protestánsokhoz hasonlóan szimpatizálnak a Közel-Kelettel.”¹² Izrael számára a jövőre nézve borús, sőt drámai fejlemény, hogy a jelek szerint immár az egyébként biblikusan elvakult Izrael-firster pünkösdisták fiatalabb nemzedéke is kezdi megelégelni a szüleik által évtizedek óta játszott „Izrael hasznos idiótája” szerepet, és ma már több mint a 40 százalékuk nem támogatja sem Izraelt, sem Palesztinát. „Alig három év alatt jelentősen csökkent az Izrael-barát hangulat, míg ugyanezen időszak alatt a fiatal amerikai evangéliumi keresztények palesztinok iránti támogatása megnégyszereződött. Bár ez nem lesz közvetlen hatással Izrael biztonságára, 10-20 év múlva, amikor Izraelnek sürgős amerikai segítségre lesz szüksége, lehet, hogy nem lesz senki, aki ezt megadná neki.”¹³  

Ma még azonban a cionista lobbi és általában is a zsidók (a zsidó Sonja Margolina szerint) „túltengéses aktivitása”, akik (a szintén zsidó Mitchell Bard szerint) „szinte vallásos hévvel vetik bele magukat a politikába”, nagyon is kézzelfogható eredményekkel jár. Az Egyesült Államok Kongresszusában (szenátus és képviselőház) minden olyan előterjesztés, amely Izrael katonai vagy anyagi kedvezményekben való részesítését célozza, a száz szenátorból 99, a 435 képviselőből pedig legalább 400 támogatására számíthat. Jeffrey Blankfort anticionista zsidó újságíró szerint az amerikai nép képviselői e tekintetben úgy viselkednek, mint a „beidomított cirkuszi állatok”.¹⁴ Egy kongresszusi képviselő számára már az is elég, ha az izraeliek és a palesztinok iránti pártatlanságot szorgalmazza, hogy a választási vereséget kockáztassa. Ennek következtében a kormányzat minden szintjén a politikusok inkább hajlamosak reagálni a zsidó szavazók aggályaira, mint a választóik nagyobb részére, akik több figyelmet fordítanak a „valóság” tévére, a szappanoperákra, a profi sportra és a mobiltelefonjukra, mint a választási politikára.

Az Izrael-lobbi amerikai politika fölött gyakorolt ellenőrzése annyira totális, hogy maga az elnök sem kezdeményezhetne olyan intézkedést, amelyet az előbbi károsnak tartana Izrael érdekeire nézve, ellenben a zsidó államnak kedvező javaslatait a Kongresszus gyakran stréber módon még túl is teljesíti. Ami a konkrét anyagi támogatást illeti, 1946 óta az USA 310 milliárd dollárt adott közpénzből dédelgetett kedvencének.¹⁵ Ez a pénzfolyam sohasem apad el és sohasem csökken, még akkor sem, amikor az amerikai államháztartás súlyosan deficites, mint manapság. 

A Lobbi valójában egy egész rendszer. Középpontjában az AIPAC (American Israeli Public Affairs Committee) található, amely közvetlenül beavatkozik a Kongresszusban és annak tagjainál. Székhelye Washingtonban van, és mivel nemzeti lobbiként regisztrálták, nem tekintik egy idegen országot támogató szervezetnek. Ha annak tekintenék – merthogy az USA-ban nem nemzeti lobbik is létezhetnek –, akkor sokkal távolabb tartanák a Kongresszus döntéshozatali mechanizmusától. Nemzeti lobbiként viszont joga van részt venni a parlamenti bizottságok munkájában, határozattervezetet vagy törvényjavaslatot kidolgozni és megszavaztatni, tagjait választott testületekbe kineveztetni. A szenátoroknak és képviselőknek lehetőségük van arra is, hogy hivatalosan az AIPAC-alkalmazottak közül választhassák legközelebbi munkatársaikat, akik a választási időszakban a népképviselők újraválasztásához szükséges anyagi támogatás „felhajtásából” is alaposan kiveszik a részüket, természetesen annak függvényében, hogy a kérdéses népképviselő mennyiben tartja magát a legszigorúbb procionista ortodoxiához. Kongresszusi jelenléte lehetővé teszi az AIPAC számára azt is, hogy bármikor mozgósíthassa a szenátorokat és a képviselőket, képessé téve arra, hogy akár 70 szenátor azonnali támogatását is megszerezze abban az esetben, ha az elnök netán olyan intézkedésen törné a fejét, amely nem szolgálná Izrael érdekeit. 

„Az AIPAC gyökerei az Amerikai Cionista Közügyek Bizottságában (AZCPA) találhatók, amelyet az izraeli kormány egyik lobbistája alapított azzal a céllal, hogy kezelje az izraeli hadsereg 1953-as mészárlásának politikai következményeit, amelynek során palesztinok tucatjai, többségükben gyermekek és nők haltak meg a Ciszjordániában fekvő Kivjá faluban. A szervezetet 1959-ben AIPAC-ra keresztelték át. Csak az 1973-as jóm kippúri háború után, a pénzügyi támogatás megugrásával kezdett azzá a hatalmas washingtoni lobbicsoporttá válni, amelynek ma is tartják. Sok éven át az AIPAC befolyása a Capitol Hillen szinte vitathatatlan volt. A nyomásgyakorló csoport azt állította, hogy a Kongresszusban kétpárti támogatást biztosít Izraelnek, és arra törekedett, hogy a viszonylag csekély számú kritikusokat marginalizálja.”¹⁶

Lobbizásában az AIPAC az 50 legfontosabb amerikai zsidó szervezet elnökét tömörítő grémiumra (CoP) támaszkodik, amelyek mindegyikének azonos a célja: egyrészt Izrael feltétlen támogatása, másrészt az izraeli politika ellenzőinek a megbélyegzése és megfélemlítése. E gyülekezet két oszlopos tagja a Rágalmazásellenes Liga (ADL) és az Amerikai Zsidókongresszus (AJC). Az előbbit 1949-ben hozta létre a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves páholy eredetileg az antiszemitizmus elleni küzdelemre. Mára az ADL a politikai cionizmus élgárdájává vált, amely Izrael bírálóinak szemmel tartására és adott esetben jogi eljárásokkal és/vagy médiakampányokkal végrehajtott tönkretételére szakosodott. Az 1906-ban a Németországból érkező zsidók jogainak védelmére alakult és kezdetben anticionista AJC a második világháborút követően átváltott a militáns cionizmusra és újabban különösen a Lobbi külügyeivel foglalkozik. 2004-ben érdekképviseleti irodát nyitott Brüsszelben, hogy hatásosabban gyakorolhasson nyomást a palesztinok problémái iránt szerinte „túlzott érzékenységet” tanúsító Európai Unióra. 

Ezekhez a nagy országos szervezetekhez a helyi szinten ténykedő Izrael-barát politikai akcióbizottságok (PACs) hálózata kapcsolódik, amelyek ugyanazt művelik vidéken, mint a Lobbi a fővárosban: a közvéleményt megpuhító kampányokat, a népképviselőket célzó nyomásgyakorlást, a választási támogatások megszervezését stb. Különösen a helyi és országos választási kampányokban játszanak kulcsszerepet. Mivel nagyon aktívak és országos szinten is jól szervezettek, a republikánus és a demokrata szavazatok „szortírozása” révén már az elektori voksokról döntő előválasztásokon képesek útját állni minden olyan jelöltnek, aki nem felel meg az elvárásaiknak, ugyanakkor pedig jelentős anyagi támogatást nyújtani az ellenfelének. Ráadásul az összes etnikai csoport közül százalékosan a zsidók tanúsítják a legmagasabb választási hajlandóságot, és csaknem 90 százalékuk az elektori szavazatokat tekintve abban a tíz kulcsállamban él, amelyek önmagukban is elég elektori szavazattal rendelkeznek az elnök megválasztásához. 

A terepen végzett cionista aktivizmushoz olyan neves agytrösztök szolgáltatják az ideológiai muníciót, mint az Amerikai Vállalkozás Intézete (AEI), a Biztonságpolitikai Központ (CSP), a Külpolitikai Kutatóintézet (FPRI), a Hudson Intézet és a Nemzetbiztonsági Ügyek Zsidó Intézete (JINSA). Mindezek a szervezetek elsősorban a keleti és nyugati part nagyvárosaiban ténykednek, ahol az amerikai zsidóság is összpontosul, ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hátország ne lenne fogékony a befolyásukra. A Lobbi állásfoglalásait ugyanis automatikusan magáévá teszi az Izrael-imádó evangelikál protestánsok több tízmilliós tábora, amely legalább olyan súlyos problémát jelent az USA nemzetközi érdekeire nézve, mint maga az Izrael-lobbi. Ez azonban már egy másik történet.

1. AIPAC What You Need to Know, humanityforpalestine.org, 2015.01.30.
2. Money Wins Presidency and 9 of 10 Congressional Races in Priciest U.S. Election Ever, opensecrets.org, 2008.11.05.
3. How Money Influences Elections, represent.us
4. AIPAC: America’s Pro-Israel Lobby, usc.news21.com
5. „Le lobby pro-israélien aux États-Unis”, Un oeil sur la planète, France2
6. How Americans Feel About Religious Groups, pewresearch.org, 2014.07.16.
7. Key Trends in U.S. Views on Israel and the Palestinians, gallup.com, 2021.05.28.
8. Less than half in US now sympathetic towards Israelis, gallup.com, 2025.03.06.
9. 32% in US back Israel military action in Gaza, a new low, gallup.com, 2025.07.29.
10. Support for Israel continues to deteriorate, especially among Democrats and young people, brookings.edu, 2025.08.06.
11. Half of US voters believe Israel committing genocide in Gaza, poll says, aljazeera.com, 2025.08.28.
12. Support for Israel in U.S. Hampered by Declining Religiosity, gallup.com, 2024.06.21.
13. Young US evangelicals are refusing to be „useful idiots” for Israel, middleeastmonitor.com, 2024.03.20.
14. The Influence of Israel and it’s American Lobby over US Middle East Policy, meforum.org, 2006.09.06.
15. US aid to Israel in four charts, cfr.org, 2024.11.13.
16. The pro-Israel groups planning to spend millions in US elections, theguardian.com, 2024.04.22.   

Gazdag István    

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.