Ha nem értjük meg, mi vezetett Trianonhoz: újra megismétlődhet a tragédia
Kép forrása: Gyebnár Dávid Facebook-oldala
A kommunizmus, főleg a Kádár-rendszer által okozott károkkal hosszan lehetne foglalkozni, mint ahogyan azt egy korábbi írásomban meg is tettem. A mai évforduló okán néhány gondolat erejéig mégis inkább Trianonról értekeznék.
Az elit vaksága vagy az életellenes liberalizmus mérge?
a magyar nemesség, a földbirtokos arisztokrácia is, amely nem akarta megfizetni a magyar napszámost, ezért inkább a határon túlról szerbeket, románokat hozatott be dolgozni, akik aztán jöttek a pereputtyukkal.
Így érkeztünk el az 1867-es kiegyezésig, amikor a magyarság valamennyire visszakapta mozgásterét saját hazájában, a politikai elit pedig a következő évtizedekben válaszút elé érkezett. Sorsunk még itt sem pecsételődött meg, dacára minden tragikus demográfiai adatnak. Politikai elitünk kezében volt a gyeplő, s két út közül kellett választaniuk. Az első volt az egy vér, egy nemzet politikája, amely nem tűri meg az idegent. Az 1881-ben megalakuló Román Királyság ezt az utat választotta. Az egykor sokszínű, megannyi nép és náció által lakott földön a politika a következő évtizedekben olyan erőszakos románosításba kezdett, hogy 1914-re gyakorlatilag nem élt nemzeti kisebbség az ország területén. Mindenki magáévá tette a román identitást, s még annak is a román nacionalizmus fűtötte a szívét, akinek a nagyanyja talán még a nyelvet se beszélte. Olyan egységes és oszthatatlan országgá váltak, amelyet lehetetlen lett volna feldarabolni, hiszen még csak másik etnikum se lakta, nemhogy többséget adott volna bármely részen.
Ez volt tehát a nacionalizmus útja. A másik út a liberalizmusé, a bárgyú jóemberkedésé, az elfogadásé és a toleranciáé. A magyar politikai elit ezt az utat választotta. Ők még nem tudták, hogy a tolerancia jutalma mindig hátbaszúrás és árulás. Ők azt hitték, hogy ha a magyar adófizetők pénzén, a magyar állam infrastruktúráján kinevelik a románok, a szlovákok és a szerbek értelmiségét, a nemzetiségek vezető rétegét, akkor azok majd hálásak lesznek a magyar államnak, s azért fognak dolgozni, hogy együtt építsünk fel egy közös hazát. Vakságukért pedig szörnyű árat fizetett az ezeréves Magyar Királyság.
Ha a román utat követjük, 1914-re alig maradt volna nemzetiségi az országban. Akkor aztán darabolhattak volna, ahogy akarnak, végül minden visszatért volna, mert egy húszmilliós nemzetet nem lehetett volna beolvasztani egyetlen környező országba sem. Történelmi feladat és felelősség nyugodott a magyar politikai eliten 1867 és 1914 között, és elbuktak. Ez vezetett Trianonhoz.
Újrajátsszuk a régi dalt
Gyebnár Dávid
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás
