Dúl a MAGA-polgárháború komilfó „nácizással” körítve

Donald Trump agresszív külpolitikai hiperaktivitása valójában az amerikai közvélemény figyelmének elterelésre szolgál, előremenekülés az otthoni problémák elől, amelyek közül némelyik már kezd a körmére égni a félidős kongresszusi választások előtt. Mindenekelőtt az Epstein-ügy, amelyben a személyes érintettsége már most egyre világosabban körvonalazódik, pedig a megöngyilkolt szexuális ragadozó viselt dolgait dokumentáló és a titkosítás alól – az ő és a Republikánus Párt vezetésének ellenkezése dacára – végül bírósági határozattal feloldott hatalmas iratmennyiségnek még csak alig egy százalékát hozták nyilvánosságra, azt is erősen cenzúrázva. Gazdag István írása.

Ezen túlmenően Trump elnökségének eddigi időszaka más szempontból sem váltotta be a választói részéről hozzá fűzött és szokás szerint túlzó reményeket. A gazdaság állapota nem javult, az életszínvonal nem emelkedett, éppen ellenkezőleg: az infláció elszabadult, egy év alatt másfél millió munkahely szűnt meg, a Kína és fél világ ellen indított vámháború következményeit az amerikai fogyasztók fizetik meg a bolti kasszáknál, miközben a fiatalok számára soha nem volt még ilyen nehéz önálló egzisztenciát teremteni és saját otthonhoz jutni, mint manapság. Nagy nyögvenyelősen halad a Trump egyik legfőbb választási ígéretének és a republikánus szavazók számára győzelme kulcsmomentumának számító illegális bevándorlás problémájának megoldása is. Igaz, hogy a déli határszakasz csaknem hermetikus lezárásával a migránsbeszivárgást sikerült szinte teljesen megszüntetni, a korábban bejutottak kizsuppolásának hatékonysága és üteme viszont jelentősen elmarad a várakozásoktól. Ebből a 15–20 milliósra becsült tömegből az inkompetens hatóság (ICE) egy év alatt alig 350 ezret tudott kipaterolni az országból.             

Igy aztán nem csoda, hogy Trump elnöki tevékenységét a legfrissebb Economist/YouGov felmérés szerint az amerikaiak 39 százaléka támogatja, 56 százaléka helyteleníti, míg a Reuters/Ipsos felmérésében 42 százalék vs. 56 százalék a támogatók, illetve az ellenzők aránya. Trump általános támogatottsága alacsonyabb, mint az elődjeié egészen Harry Trumanig visszamenőleg. Nicolás Maduro elrablását az amerikaiak 33 százaléka támogatja, a 34 százaléka ellenzi, a többieknek nincs róla véleményük, a 72 százalékukat viszont aggasztja, hogy az USA belegabalyodik a venezuelai helyzetbe. Ugyanakkor Trump népszerűsége egy legfrissebb SAM/Puck felmérés szerint a legfőbb szavazói bázisát képviselő fiatal férfiak körében szabadesésben van az „indokolatlan háborúk” miatt. Noha Trump azt állítja, hogy a vámpolitikája gazdagabbá teszi az országot, a közvélemény-kutatók szerint a megélhetési költségek folyamatos növekedésével párhuzamosan az elnökségét támogató fiatal férfiak száma még tovább csökkenhet. 

Maduro elrablása és az orosz tankerek elleni kalóztámadások tehát egyáltalán nem növelték Trump népszerűségét, aki azonban a jelek szerint vabankra játszik, valószínűleg abban reménykedve, hogy Grönland elfoglalása vagy egy újabb hazafias villámháború Irán ellen, ismét zéró saját veszteséggel, mégis lelkesítőleg hatna a MAGA-bázisra az Irán elleni légicsapás óta tartó, Charlie Kirk meggyilkolását követően pedig még jobban felerősödő áldatlan belharcok közepette. Ezek árnyékolták be a Kirk-féle Turning Point USA (TPUSA) decemberi AmericaFest (AmFest) kongresszusát is, amelynek alkalmából a konzervatív tábor illusztris képviselői arra használták fel a kínálkozó lehetőséget, hogy alaposan leszedjék egymásról a keresztvizet, legalábbis azokról, akiknek volt ilyesmiben részük. Valójában az Izrael-firster és az Amerika-firster szárny összecsapása zajlik, amelyet az „outsider” Nick Fuentes aktivizmusa és a hozzá való viszonyulás kérdése mostanra a forráspontig hevített.    

Az AmFesten aztán Ben Shapiro az Izrael-firsterek képviseletében frontális támadást intézett az Amerika-firsterek ellen, név szerint is kipellengérezve Tucker Carlsont, Candace Owenst, Megyn Kellyt és Steve Bannont, lényegében a konzervatív mozgalmat fenyegető apokalipszis négy lovasának állítva be őket, akik úgymond a hazugságaikkal és konteóikkal félrevezetik a közönségüket. Szerinte Carlson „erkölcsi ostobaságot” követett el azzal, hogy megszólalási lehetőséget biztosított Fuentesnek, Owens „évek óta mindenféle förtelmes és összeesküvő ostobaságot hány a közterületre”, Kelly pedig „gyávaságban bűnös”, mert nem volt hajlandó elítélni Carlsont és Owenst. Válaszul Carlson kigúnyolta Shapiro cenzori hajlamát, akit Bannon „egy terjedő rákos daganatnak”, Kelly a konzervatív mozgalom „marginális figurájának”, Owens pedig „nyomorult manónak” nevezett. Még pikánsabbá teszi a helyzetet, hogy Carlson időközben megkapta az év antiszemitája címet, elhappolva azt Fuentes elől, aki pedig ugyanúgy ácsingózott utána, ahogyan Trump a Nobel-békedíj után. 

Természetesen a „nácizás” a MAGA-polgárháborúból sem maradhat ki. Az általános nívót érzékelteti, hogy Carlsont nemcsak a Fuentes-interjú miatt bélyegezték nácinak, hanem azért is, mert a műsorában korábban szót adott Darryl Cooper amatőr történésznek, aki rávilágított néhány heterodox igazságra a második világháború kapcsán, egyebek mellett Hitler helyett Churchillt nevezve meg „főgonoszként” és méltatva David Irving munkásságát. Megyn Kelly is náci, pusztán azért, mert nem hajlandó elhatárolódni Carlsontól. Elon Musk, aki pedig önmagát „aspirációs zsidónak” nyilvánította, az emlékezetes karlendítése miatt lett náci, amelyet Trump beiktatási ünnepségén produkált januárban, ami a jelek szerint ragályosnak bizonyult, mert a februári CPAC-kongresszuson Steve Bannon is előadta, következésképpen ő is automatikusan megkapta a náci stigmát. Legutóbb már az első számú amerikai konzervatív podcaster, Joe Rogan is náci lett, mert viccesen felvetette, hogy Fuentesből még akár elnök is lehet. Candace Owens mulatt létére azért náci, mert azt mondta, hogy „drukkol” Fuentesnek. De Charlie Kirk is posztumusz náci, mert a barátjának tartotta Owenst és Carlsont (sőt a balos gyilkosa szerint ténylegesen is az volt, mert bírálta a transzveszticizmust). Marjorie Taylor Greene, aki korábban Trump egyik leghűségesebb republikánus támogatója volt, de miután bírálta az Epstein-ügyben tanúsított sumákolását és az elfogult Izrael-pártiságát, inkább lemondott képviselői mandátumáról, mert Trump megvonta tőle bizalmát, ezáltal tehát árulást követett el és így ő is náci lett. Matt Gaetz korábbi republikánus képviselő és Trump első jelöltje az igazságügy-miniszteri posztra azért náci, mert nem hagyta magát korrumpálni az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) által. 

Ezek a személyiségek természetesen világnézetileg egyáltalán nem nemzetiszocialisták, és közülük azok, akik a nürnbergi új világrend érvényességét feszegetik, távolról sem a Harmadik Birodalmat akarják rehabilitálni, hanem a történelmi Németországot – a kollektív bűnösség vádja alól, amely szerintük mindmáig megbénítja, hibernálja a német nép reprodukciós képességét és hajlandóságát, bizonyos mértékig gátolva a fehér demográfiai reneszánszot világszerte. Egyébként Fuentesnél is csak pozőrködő polgárpukkasztás az időnkénti provokatív karlendítés, amely alapján nácinak szokták titulálni, pedig számtalanszor nyilvánvalóvá tette, hogy csak a náci külsőségek (egyenruhák és katonai parádék) vonzzák, nem pedig maga a nemzetiszocialista ideológia, és önmagát kereszténynacionalistának vallja, aki a katolikus teokráciát részesítené előnyben egy totalitárius diktatúrával szemben. Arról nem is beszélve, hogy a Sztálin-imádata alapján komcsinak is lehetne nevezni, de ezt a jelzőt mégsem használják rá, mert az általános megítélés szempontjából távolról sem számít annyira sértőnek, mint a náci. Legalábbis az idősebb korosztály tagjai számára. 

Ez ellen a kettős mérce ellen lázadva fütyül egyre több amerikai fiatal arra, ha a viták során nácinak nevezik őket. Nem mintha ténylegesen azok lennének, pusztán így demonstrálva, hogy túllépnek az ilyen avítt bekategorizálásokon, amelyekkel már nem lehet a torkukra forrasztani a szót. Ugyanakkor egy tavaly márciusi Cato/YouGov felmérés szerint az amerikai 18–29 évesek 62 százaléka kedvező véleménnyel van a szocializmusról, amelyből Mussolini fasizmusa és Hitler nemzetiszocializmusa ered, 34 százalékuk pedig a kommunizmusról, amely százmillió halálos áldozatot eredményezett. Ez mindenképpen elgondolkodtató és jelzésértékű az amerikai fiatalabb nemzedékek körében zajló ideológiai folyamatokkal kapcsolatban. Amerikában a gázai genocídium nyomán egyre mélyül a zoomer kontra boomer generációs szakadék, amely az  ott gyakran „cionista megszállókormányként” (ZOG) emlegetett hatalmi apparátussal szembeni virtuális lázadásban nyilvánul meg a campusokon és az interneten, de Trump regnálásának reakciójaként reálissá is válhat.

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó: