Ártatlannak tűnő mobilozás, tönkrement gyermeki idegek – interjú Pöltl Ákossal (2. rész)

A Pöltl Ákossal készült interjú első részében ott hagytuk abba, hogy a gyermekekben megteremtődő dopaminéhség milyen függőségi viszonyt tud kialakítani. A folytatásában a dopaminizált nemzedék függőségi csapdában vergődéséről, s a lehetséges kiutakról beszél nekünk interjúalanyunk, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője.

– A fokozott dopaminigény egy idő után égető szükségessé válik, ami nemcsak a „függőnek,” de valószínű a családjának, a környezetének, és a társadalomnak is tehertételt fog jelenteni.

– Igen, ekkor már nemcsak az lesz a baj, hogy a gyereknek – vagy akár a felnőttnek is – hiányoznak a megszokott dopaminlöketek, hanem az is, hogy emiatt elhanyagolja egyéb tevékenységeit.

De ennek társadalmi problémák okozásán kívül, vannak pszichés hatásai is. A képernyőn keresztül jönnek a sikerélmények, ha egy videojátékban eredményt érnek el, lájkokat, kommenteket kapnak, amik mind apró sikerélményeket – és ezzel együtt többszörös, túl nagy dopaminlöketeket is – adnak.

Ezért nem akar például egy gyerek sportolni, edzésre járni, ahol kemény erőfeszítésekbe kerül a siker, lassabb, kevesebb dopamint kap, míg a monitor előtt ülve ezt megkapja pár gombnyomással, a túlzott öröm érzetével.

Tehát innentől kezdve azt mondhatja, nekem sokkal jobb a virtuális világban lennem, ezt sokkal jobban élvezem, nagyobb az élmény, mert nagy dopaminadagokat kapok, amitől eufóriát érzek majd.

– A gyermek tehát boldognak érzi magát, ezzel lehet probléma?

– Igen, és nem is kicsi. Ugyanis alapvetően ebben a helyzetben

a gyerekeket arra kondicionáljuk, hogy a valós dolgokat, amitől az idegrendszere fejlődne, ne csinálja, mert azok már unalmasak számára. Helyette bemenekül a játékok világába, ami dopamint – s ezzel együtt természetesnek nem nevezhető, túl nagy örömet – nyújt számára.

Egy idő után viszont ezek a magas dopaminnal járó tevékenységek, azok pont ugyanúgy hatnak, mint az alkohol, vagy a cigaretta. A gyermek nagyon könnyen, nagyon sok dopamint használ el, nem kell pihennie, hogy helyreálljon az egyensúly, ezért a gyerek szinte állandó dopaminhiányos állapotban kerül. Mint egy alkoholista, aki nem jut hozzá az italához, a netfüggő is kezdi rosszul érezni magát, ha dopaminhiányban szenved, minden rossz lesz a szemében, kiüresedést fog érezni a világgal szemben.

Ezen kívül a játék közben kialakul egy tolerancia is benne, egy idő után már nem elég egy óra játék, hanem egyre több és több kell, hogy elérje ugyanazt a dopaminszintet.

Ekkor már ugyanaz a jelenség játszódik le, mint az alkoholnál, a drognál vagy a cigarettánál, a gyerek már nem azért játszik, mert attól jól érzi magát, hanem azért, mert ha nem játszik, akkor rosszul érzi.

A képernyő, a közösségi média ugyanúgy blokkolja a dopamin receptorokat, pont ugyanaz a folyamat játszódik le, mint például a kokain esetében. Ugyanazt a jutalmazási utat, az ún. dopaminerg utat használja a kokain, a közösségi média, és a videójáték is.

– Ez már elég súlyos állapot, mivel tudjuk ezt megakadályozni?

– Erre a tudomány és a nemzetközi gyakorlati tapasztalatok is azt mondják, hogy az egyik legjobb megoldás az a képernyő használat késleltetése. Azért, mert a gyereket nem tudom beszabályozni a fejletlen idegenszerével abban a tekintetben, hogyha egy képernyő előtt ül, akkor azt hogyan használja. Nem tudom tudatosítani, hiába mondom el, mutatom meg neki. Ő mindig a nagyobb dopamin irányába fog menni, biológiai vágyakozást, késztetést érez választani, s ha egy gépen ugyanúgy van szórakozás és értelmes használat is, ő mindig az előbbit fogja választani. Tehát a gyerek nem racionálisan fog dönteni, hanem a dopamin vágyát akarja kielégíteni, és azt is megszokja, hogy az előtte lévő monitoros eszköz alkalmas erre.

Neki mindig azt fogja jelenteni a képernyő, hogy szórakozás, hogy boldogságérzés, amiről tudjuk, hogy a dopamin váltja ki is. Ezért, ha ezek után be akarják vinni az iskolába, a munkahelyre a képernyőt, neki állandó önkontrollt kell gyakorolnia. Mert előtte az agyát pontosan arra kondicionálta, hogy az neki szórakozást kiváltó eszköz.

– A késleltetés korhoz van kötve?

Úgy gondolom, minél idősebb korban kell egy gyermeket monitor közelébe engedni, mert ha ez fiatalabb korban történik – erre nézve vannak kutatások – annál inkább járatódik be ez a dopaminút, vagy más néven jutalmazási út az agyába.

S minél fiatalabban kerül kapcsolatba a géppel, annál nagyobb az esély, hogy később, felnőtt korában könnyebben lesz alkohol, drog vagy cigaretta fogyasztója, tehát nyúl hasonló típusú drogokhoz, vagy kábítószerekhez.

– Az elmondottak alapján a számítógépek, okos telefonok veszélyesek a számunkra, de ezt nem érzékeli az emberi agy?

– Az emberi agy az egy őskövületet. Az emberi agy mai formája kb. 4 millió év alatt fejlődött ki, ebből az utolsó tízezer évet kivéve, csak vadászó-gyűjtögető életmódot folytattunk.  Ebben az utolsó tízezerben telepedtünk le, alakult ki a mezőgazdaság, az ipar, a mai társadalmi struktúrák. A technológia pedig csak olyan száz éve van jelen az életünkben, és az agyunk nem tudott ilyen gyorsan reagálni a változásokra. Még mindig úgy működik az érzékelésben, hogy szűkében vagyunk az erőforrásoknak, ezért ha van jutalom, van erőforrás - víz, étel, utódnemzési lehetőség - akkor arra ráugrik az agy, és ezt a dopaminon keresztül teszi. Csak időközben megváltoztak ezek a viszonyok, ez a szűkösség már nem áll fenn, sőt mára túl sok lett elérhető ezekből az erőforrásokból, vagyis az előnyt mára az jelenti, ha valaki ellen tud állni a kísértésnek.

A technológiai cégek viszont arra jöttek rá, hogyha egyszerű jutalmakat adnak az online térben, akkor az agy azt nagyon fogja szeretni, mert ugyanúgy áll hozzá, mintha még erőforrás szűkösség lenne. Ezt a dolgot használták és használják ki – amit mi manipulációs mechanizmusoknak hívunk – és ez az, amin keresztül beszippanthatnak szinte mindenkit.

Nemcsak a gyerekeket – bár őket könnyebb, mert még nem fejlődött ki teljesen az idegrendszerük – de a felnőtteket is, lejönni róla pedig nagyon nehéz.

– Ha már megvan a baj, hogyan lehet valakit leszoktatni az internetfüggőségről?

– Ennek a folyamatnak sokszor meglehetősen radikálisnak kell lennie, Amerikában ezeket a programokat – amit digitális detoxikálásnak hívnak – pszichológusok, pszichiáterek viszik, mert ezt a szülők szakmai támogatás nélkül nem tudnák maguk végigcsinálni.

Azzal kezdődik, hogy felmérik a gyereket egy függőségi skálán, hogy hol helyezkedik el. Ha az jön ki, hogy

nála az életének a minőségére, az egészséges fejlődésére megy már rá a dolog, akkor egyértelmű, hogy nincsen más út, őt detoxikálni kell. Ez a folyamat egy program szerint zajlik, felkészítik a gyereket, és azokat is, akik mellette élnek, majd egyik napról a másikra elveszik tőle a telefont, a monitoros dolgokat.

Ez pont úgy működik, mint ahogy a szerről leveszik a drogost, vagy az alkoholistát. Az is megfigyelhető, hogy az első héten emiatt a gyereknek elvonási tünetei lesznek, nagyon rosszul érzi magát, minden baja van, mindent elkövet, ígér mindent a szüleinek, csak hogy visszatérhessen a monitorhoz. Ez egy nagyon nehéz elszakadási időszak, ekkor van az, amikor elkezd visszaállni a dopamin érzékenysége, abból az eltolódott toleranciából, amiről már beszéltünk.

– A gyermek szervezete ezt tudja kompenzálni?

– Igen, persze, csak akkor arra kell nagyon figyelni, hogy innentől egyáltalán nem szabad visszakapnia a gépet, telefont. Azt látjuk a külföldi praxisokban, hogy az kb. 3-5 hetes időszak, amíg a dopamin érzékenysége teljesen visszaáll a normál szintre.

– Ezután sem kaphat többé képernyőt a gyerek?

– Ez egy érdekes kérdés, mert van olyan, aki igen, s van olyan, aki nem. Ez egyénfüggő, környezetfüggő, hiszen egyik gyerek sem ugyanolyan, mint a másik. Van, akinél lehet utána korlátozottan adni gépet, és van, akinek egyáltalán nem, mert teljes mértékben visszaeshet. A legjobb megoldás az, ha a gyerek egy olyan közösség része, ahol mindenki más is hasonló digitális szabályok mentén működik, ugyanazt az értékrendet vallja és így nincs erős kortárs nyomás az eszközhasználatra. Mindezek eldöntése persze nehéz feladat, pont ezért ezt nem tudja egyedül végigvinni a szülő anélkül, hogy legyen egy pszichiáter, egy pszichológus folyamatosan ott a háttérben.

A gyerekek reakciója ugyanis kiszámíthatatlan – van, aki öngyilkossággal fenyegetőzik, vagy azzal, hogy kárt tesz önmagában – de nincsen más leszoktatási megoldás.

Próbálkoztak egy időben azzal, hogy leszedálták a gyereket, dopamin gyógyszereket kaptak, de ezek ideig-óráig működtek általában, arról nem is beszélve, hogy a kemikáliák károsak, és nem jelentenek valós megoldásokat.

– Mi jelenthet tehát jó megoldást, ennek a függőségnek a megszüntetésére?

 – Van olyan, aki önmaga elhatározza, hogy megszünteti a függőségét, de ezt általában nagyon nehéz egyedül keresztülvinni.

Ebben az segíthet, ha valami más olyan tevékenységet talál – akár sportolást, akár valamilyen művészeti hobbit, zenélést stb. – ami a számára szintén örömet adhat. Ez lehet tehát bármi olyan, amit érdekesnek talál, s ilyenkor van egy célja is, aminek az érdekében leteszi a függőségét. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egy egészségtelen cselekvést fel tud váltani egy egészséges hobbira, elfoglaltságra.

Csak ez általában mindig nehéz, mert az egészséges cselekvése nem ad annyi dopamint, mint a korábbi egészségtelen. De talán a legfontosabb zárszóként megemlíteni azt is, hogy ennek a problémának nincs igazán egyéni megoldása, a közösségi összefogás, közösségi szabályozás az, ami ebben az esetben a leghatékonyabb tud lenni.

Kapcsolódó: