Orbán búcsúajándéka: Tisza kétharmad

Egy rendszer véget ért, hogy mi jön utána, azt nem tudjuk. Majd kiderül. Azt azonban mindenképp meg kell vizsgálnunk, hogy miért bukott meg, hiszen a NER működéséből bőven van mit tanulni. Legfőképpen azt, hogyan ne csináljuk, ha nem négyéves ciklusokban és választási győzelmekben gondolkozunk, hanem egy virágzó Magyarországot akarunk felépíteni, melyet évszázadokig úgy emleget majd a történelem, mint a Kárpát-medence mintaállama.

A tény az, hogy a Fidesz történelmi vereséget szenvedett. Megmondóembereik és jó fizetésért lázadót játszó konzervatív öregjeik egyből nekiestek a Mi Hazánknak, mondván: „Itt meg itt vissza kellett volna lépni, és akkor nincs kétharmad.” Szerintük Toroczkai László volt az, aki „megosztotta a nemzeti oldalt”, ami a „történelmi vereséghez vezetett”. Nekik csak emlékeztetőül – mivel úgy látszik, már kihagy a memóriájuk –: ha hatalmi elvakultságukban nem veszik semmibe a Mi Hazánk javaslatát egy igazságosabb választási rendszerről, most nem lenne kétharmad. Amúgy meg elég lett volna jól kormányozni.

Eme ciklusokon átívelő felhatalmazás bőven elég lett volna ahhoz, hogy évtizedek óta égető problémákat rakjanak rendbe. Minden körülmény adott volt: egy széthulló roncs-óbaloldal, valamint egy energikus, nemzeti radikális újellenzék a konstruktív ellenzékiség ígéretével. A két párt együtt olyan szintű felhatalmazással bírt, hogy

fél év alatt ki lehetett volna gyomlálni a kártevőket a kulturális életből, az oktatásból, de még a médiából is. 

Igen, lett volna egy kis ajvék, de néhány év alatt az egésszel megbékélt volna a társadalom, és a következő választásra már semmiféle kihatása nem lett volna. 

Alapvetés a politikában, ha valamit tenni akarsz, tedd gyorsan és kíméletlenül.

A Fidesz azonban ehhez (is) gyávának bizonyult. Saját szavazóit elárulva hagyta, hogy támogatóik gyermekeit az ellenség nevelje. Nemzet- és fehérellenes algoritmusok, melyeket szabályozni nem mert; kultúrmarxista tanárok az általános iskolától az egyetemekig. Magyargyűlölő közéleti szereplők, balos, liberális zenészek, külföldről fizetett, idegenszívű firkászok formálták az elmúlt 16 év fiataljainak gondolkodásmódját. Tették mindezt zavartalanul. Sőt, a Fidesz még komoly fegyvertényt is adott a kezükbe, hiszen mindent összekentek nemzeti mázzal; „nemzeti” volt már a dohánybolt is. Teli torokból énekelték a Kossuth-nótát, bocskaiban feszengtek, közben olyan urambátyámrendszert építettek, amilyet a kiegyezés óta nem láttunk. A „nemzeti” szó rokon értelművé vált a korrupcióval, az oligarchákkal, a „kéz kezet mos” elvével, sőt még a pedofilmosdatással is.

„Nem azt mondták, Viktor"

A felszín alatt egyre erősebben forrtak az indulatok, ám gőgös elitünk választásról választásra megrészegült saját elsöprő győzelmétől, így az önmérséklet leghaloványabb gondolatára sem volt hajlandó, nemhogy a belső megtisztulásra. Egyre több semmirekellőt fizettek, egyre arcátlanabb lett a rongyrázás. Túlárazott szerződések, a Fidesz-frakció által fizetett léhűtők és a „keresztény-konzervatív” értékrenddel összeegyeztethetetlen celebek, no meg a díszcigányok adták a NER arculatát. Primitív, egybites kommunikációjuk, a cigányság voksaiért való hasoncsúszás, az ostoba ukránozás már saját szavazótáboruknak is kínos volt. A középosztályhoz, az értelmiséghez, a magyarokhoz pedig meg se próbáltak szólni. Úgy voltak vele: „Ők úgyis ránk szavaznak, bármi van, mit érdekel minket, tetszik-e nekik, amit csinálunk, vagy sem.”

Teljesen elszakadtak a valóságtól, így nem látták, hogy 16 év alatt nagyot fordult a világ. Míg az elit jachtokon kokainozott a prostituáltjaival, míg helikoptereken repkedtek cigánylagzikba, vagy eljártak dubajozni, addig a magyar életszínvonal szépen megindult lefelé. A vállalkozások egyre kevesebb megbízást kaptak, adminisztrációs és adóterheik azonban töretlenül növekedtek. Az infláció egyre irreálisabb árakat produkált, a benzin ára az egekbe szökött. Az állami közszolgáltatásokról pedig ne is beszéljünk! A MÁV ócska viccé vált. 16 év alatt bőven lett volna lehetőség a vasút modernizációjára. Ha csak ezt meglépték volna! Ha mondjuk Budapest és Békéscsaba között a menetidő nem két és fél óra (papíron; valójában a késések miatt gyakran három óra) lenne, hanem – mint egy valamirevaló, normális országban – egy óra, már az önmagában jelentősen segített volna az elvándorlás problémáján, hiszen sokan bevállalták volna az ingázást, semmint hogy a fővárosban kelljen élniük.

Vagy beszélhetnénk az egészségügyről. A tb egyre magasabb, de mire? Érdemi ellátást az állami szférában már rég nem kapunk. Még a tetanuszt is magunknak kell megvennünk, ha nem akarunk belehalni a vérmérgezésbe. Erre a kormány válasza mi volt? Elkezdte lökdösni az embereket a magánegészségügy felé, amibe a „haverok” gyorsan be is vásárolták magukat.

Mit kínáltak a fiataloknak? Hitelspirált és adósrabszolgaságot. Nagyszerű az szja-mentesség, de mire megyünk vele, ha esélyünk sincs házat venni, mert még vidéken is olyan irracionális árak vannak, hogy az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen? Közben a NER-kitartottak azt se tudták, melyik szállodát vegyék meg a négy ingatlanjuk meg a hat nyaralójuk mellé.

Az a helyzet, hogy nem a nemzet szenvedett vereséget április 12-én, hanem a korrupt, félfeudális, következmények nélküli oligarchia. A tisztességes, nemzeti érzelmű szavazók pedig ennél sokkal többet érdemelnek. Ezért kell elbúcsúznunk a Fidesztől. Történelmi lehetőséget kapott, amelyet arra használt fel, hogy történelmi mulasztásokat és bűnöket kövessen el, az országot pedig átjátssza a globalisták kezére. Orbán fent akar maradni a színpadon, hogy a következő évtizedben ő legyen a következő Gyurcsány, aki a most kiépülő rendszer támaszaként hatalomban tartja a másik oldalt. Ezt már egyszer eljátszottuk, nem kell ugyanaz a műsor.

2030-ra mindenkinek meg kell értenie: a kérdés roppant egyszerű: Magyar Péter vagy Toroczkai László? Erről kell majd döntenie a népnek.

Gyebnár Dávid

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó: