Külpolitikai kitekintés kelet felé – interjú Stier Gáborral (1. rész)

Az új kormány hatalomra kerülésével egyértelművé vált, hogy a magyar külpolitikában is jelentős fordulat várható. Stier Gábor külpolitikai elemző kétrészes interjúnkban elsősorban a keleti irányú stratégia módosulásait, valamint ezek rövid és hosszú távú hatásait vázolta fel.

– Hogyan látja, mi fogja meghatározni a magyar külpolitika új irányvonalát?

– Erre a válasz nagyon egyértelmű. A kimondott cél Magyarország visszavezetése az Európai Unió fősodrába, aminek alapfeltétele a Budapest és Brüsszel közötti kapcsolatok rendezése. Ez a fő célkitűzés határozza meg alapvetően az összes többi irányt is.

Ebbe a célkitűzésbe tökéletesen illeszkedik a miniszterelnök varsói látogatása. Ez nemcsak regionális szempontból kulcsfontosságú – hiszen a visegrádi együttműködés erősítése minden közép-európai ország mozgásterét szélesíti –, hanem az utóbbi években látványosan leromlott magyar–lengyel kapcsolatok újjáélesztése miatt is. Másrészt Brüsszellel is rendezni kívánjuk a viszonyt, hogy hazahozhassuk a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Ebben a tárgyalási folyamatban Lengyelország komoly tapasztalattal bír. Varsó a lobbitevékenységben és a jó gyakorlatok átadásában is segíthet, hiszen a három évvel ezelőtti kormányváltáskor ők is hasonló helyzetben voltak. Az Európai Unió akkor – a politikai fordulat hatására – gyorsan helyreálltnak látta a lengyel jogállamiságot, így Varsó szinte azonnal megkapta az első milliárdokat.

– Magyar Péter ezért utazott elsőként Varsóba és Bécsbe?

– Nyilvánvalóan igen, ám a bécsi és a varsói látogatás után felemás érzéseim vannak. Mindkét alkalommal azt tapasztaltam, hogy Donald Tusk és az osztrák kancellár is egyfajta atyai vállveregetéssel fogadta Magyar Pétert. Ez burkoltan azt üzente: mi majd megmondjuk, merre kell menned. Bár ne legyen igazam, de ezt egyértelműen a hazai mozgástér szűküléseként értelmezem.

– Reményre adhat okot számunkra, hogy Lengyelország ilyen gyorsan hozzájutott az uniós forrásokhoz?

– Tulajdonképpen igen, de ne felejtsük el, hogy Lengyelország helyzete merőben más, mint a miénk. Varsó európai beágyazottsága jóval erősebb, hiszen Donald Tusk egyenesen az Európai Tanács éléről érkezett a lengyel miniszterelnöki székbe, ráadásul az ország geopolitikai súlya is lényegesen nagyobb, mint Magyarországé.

A források lehívásán túl Magyar Pétert azok a tapasztalatok is érdekelhetik, amelyek az előző rendszer lebontására vonatkoznak. Hiszen Tusk érkezése előtt – ha nem is olyan hosszan, mint Magyarországon – a lengyel kormány is egy teljesen más politikai irányvonalat képviselt.

A másik dolog, amiért ezt fontosnak tartom, hogy a fő irány – vagyis az Európai Unióval való viszony rendezése – már adott. Ebből fakad az is, hogy Magyarország milyen kapcsolatokat ápolhat, tarthat fenn és építhet ki Oroszországgal, Kínával, valamint az Európai Unión kívüli világgal.

– Célszerű tehát sorra venni ezeket a partnereket; kezdjük Oroszországgal!

– Oroszországgal kapcsolatban Magyar Péter azt nyilatkozta, hogy a magyar kormánynak pragmatikus viszonyt kell ápolnia Moszkvával. Ebben a relációban ugyanakkor Magyarország mozgásterét alapvetően befolyásolja az Európai Unió és Oroszország viszonyának alakulása. Ha ez tovább romlik, a pragmatikus megközelítés fenntarthatatlanná válik, hiszen Brüsszel szigorú feltételeket fog szabni az energiavásárlásra és általában a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozóan.

Sajnos reális esély van az orosz–európai kapcsolatok további romlására, ami még inkább beszűkíti Magyarország mozgásterét Moszkvával kapcsolatban.

Megjegyzendő, hogy a magyar kormány úgy kívánja építeni ezt a pragmatikus kapcsolatot, hogy közben néhány lépést hátrébb lépett Oroszországtól. Bekérették például az orosz nagykövetet a Kárpátalját ért orosz támadások miatt, ami világosan jelezte: Budapest határozottabb álláspontot képvisel majd Moszkvával szemben, mint az előző kabinet.

– Ugyanakkor Oroszországhoz még mindig számos gazdasági és politikai szál fűz minket.

– Igen, jó példa erre a szerbiai olajvállalat, a NIS esete: a magyar–orosz viszony alakulásától függ, hogy a Mol végül megszerezheti-e a pancsovai olajfinomítót, mert úgy tűnik, a társaság esélyei most romlanak. A korábban létrejött elvi megállapodás – amely jelentős mértékben még a korábbi kormányzati kapcsolatoknak szólt – veszélybe került. Komoly kockázata van annak, hogy a Mol végül elesik a tranzakciótól. Pedig a finomító megszerzése óriási lehetőség lenne Közép-Európa és a Nyugat-Balkán üzemanyag-ellátása, valamint a hazai befolyás növelése szempontjából, ám ez a perspektíva egyre inkább távolodni látszik.

– Orbán Viktor nagyon büszke volt arra, hogy egyensúlyozni tudott az Európai Unió és Oroszország között. Ez a mostani kormányzat alatt is így maradhat?

– Véleményem szerint ez a súlypont most egyértelműen elbillen az EU felé. Egyébként Orbán Viktor sem egyensúlyozott olyan sikeresen, hiszen Magyarország viszonya az Európai Unióval a korábbinál is jobban megromlott.

Tehát ez inkább csak egyensúlyozási kísérletnek volt nevezhető, amely a kapcsolatok feszültté válása miatt nem járt igazi sikerrel. A jövőben pedig a Moszkvával való viszonyt fogja terhelni az, ha Magyarország egyértelműen az EU mellé áll.

– Nem jelent-e majd komoly kockázatot ez a váltás, ha figyelembe vesszük a hazánk Oroszországgal szembeni mély kitettségét?

– Az energiahordozók terén rövid távon mindenképpen fennáll a kiszolgáltatottság. A Dunai Finomítót ugyanis nem lehet egyik pillanatról a másikra átállítani az Ural típusú nyersolajról más típusok feldolgozására; ehhez legalább egy évre lenne szükség. Emellett a gazdasági realitásokat – a kampányoktól függetlenül – az is meghatározza, hogy az orosz kőolajhoz és földgázhoz eddig kedvezőbb áron jutottunk hozzá. Az orosz olaj például 15–20 százalékkal volt olcsóbb, mintha a világpiacról vásároltunk volna, ez a különbség pedig Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében rendkívül sokat számít.

– Az Európai Unió teljesen le szeretne válni az orosz energiahordozókról. Mi a véleménye erről a törekvésről?

– Én ezt nem támogatnám, hiszen a diverzifikációnak éppen az lenne a lényege, hogy minden irányba nyitottak maradjunk, és ne alakuljon ki egy újabb egyoldalú függőség, ami az orosz reláció teljes lezárásával fenyeget. A beszerzési források többrétűsége egyrészt szavatolja az ellátásbiztonságot, másrészt az ártárgyalások során is komoly alkupozíciót jelent a vevőnek az, ha több piaci szereplőtől is képes vásárolni.

– Oroszországgal kapcsolatban felmerül egy másik kulcsfontosságú téma: a paksi atomerőmű-bővítés kérdése.

– A paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatban valóban határozottabb kijelentéseket hallhattunk Magyar Péter részéről. Ő a paksi szerződések teljes körű felülvizsgálatát ígérte, ám egyelőre nem teljesen világos, hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelent, és mely pontokat érintené. A Paks II. beruházás fizikailag még leállítható lenne, hiszen a munkálatok a kezdeti fázisban járnak. Kérdéses azonban, hogy húsz év múlva honnan származik majd a szükséges villamos energia, ha figyelembe vesszük, hogy a Paks I. blokkjait előbb-utóbb ki kell vezetni a termelésből. Ha leállítjuk a Paks II. projektet, az ország jelentős villamosenergia-importra szorulna, ami stratégiailag nem lenne szerencsés döntés.

– Feltételezem, a felülvizsgálat nem magára a kivitelezésre, hanem a szerződés pénzügyi konstrukcióira vonatkozna.

– Elképzelhető, hogy bizonyos beszállítók túlárazva teljesítettek, de maga a 12 milliárd eurós projektár reálisnak tekinthető, hiszen ez felel meg a világpiaci szintnek. Egyébként a Roszatom már jelezte, hogy készen áll a szerződések újratárgyalására, és transzparensen bemutatja, miért annyi az annyi, és mi miért kerül ennyibe.

– A paksi atomerőmű orosz közreműködés nélkül is működőképes lenne?

– Az erőmű az orosz technológiára épül, így a gyártói háttér nélkül a működtetés rendkívül nehézkes lenne. Ráadásul Oroszország vállalta a kiégett fűtőelemek elszállítását is, ami környezetvédelmi és biztonsági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező.

Megjegyzendő, hogy a Paks I. évtizedek óta hibátlanul működik. Tudomásul kell vennünk, hogy az orosz fél nukleáris szakértelme kiemelkedő, ami megerősíti, hogy Oroszországgal ezt a pragmatikus együttműködést lehetőség szerint fenn kell tartani és folytatni kell.

– Sokszor elhangzott, hogy le kell válni az orosz kőolajról. Ez a törekvés az atomenergiára nem vonatkozik?

– Az atomenergiát egyelőre nem sújtják szankciók. Miközben a kőolajra és a földgázra vonatkoznak korlátozások – bár ez alól Magyarország, Szlovákia és Csehország is átmeneti mentességet kapott –, a nukleáris ágazat mindeddig mentesült a büntetőintézkedések alól. Ez nagymértékben köszönhető annak is, hogy Franciaország szintén az atomenergia szankcionálása ellen lobbizik. Párizs ugyanis uránimport tekintetében függ Oroszországtól, és ha az utóbbi időben nem is mindig nyíltan, de továbbra is együttműködik Moszkvával.

Az interjú második részében a magyar–kínai és a magyar–ukrán kapcsolatrendszert, illetve a brüsszeli támogatások lehívásával kapcsolatos külpolitikai mozgásteret vesszük górcső alá.

Kapcsolódó: