5 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Vietnámban 12 év börtönre ítéltek egy kormánykritikus írót

Egy vietnami bíróság tizenkét év börtönre ítélte Tran Duc Thach kormánykritikus írót és költőt, amiért a vádak szerint “eltorzította a gazdasági és társadalompolitikai eseményeket, illetve rágalmazta és megalázta a (kommunista) párt és az állam vezető személyiségeit” – közölte a délkelet-ázsiai ország állami sajtója kedden.

A 69 éves Thach a közlés szerint bevallotta bűnösségét. A sajtójelentések szerint 2019 májusa és 2020 márciusa között több kormánykritikus írást is megjelentetett a Facebook-oldalán. Áprilisban vették őrizetbe.

Thachot 2009-ben egyszer már három év börtönre ítélték államellenes propaganda vádjával. A vietnami nemzeti ünnep alkalmából, 2011-ben szabadulhatott idő előtt több mint tízezer más rabbal együtt.

Tran Duc Thach alkotásaiban főleg a szabadság és igazságosság nélküli élettel foglalkozik. Regényeiben nagy szerepet játszanak az emberi jogok megsértései és a vietnami jogrendszer.

Memoárjában pedig egy észak-vietnami katonák által elkövetett mészárlásról ír, amelynek szemtanúja volt 1975-ben Dong Nai tartományban. Jogvédők szerint 1978 óta legalább tíz alkalommal vették őrizetbe.

A vietnami hatóságok az utóbbi hónapokban erőteljesebben felléptek a másként gondolkodókkal szemben a kommunista párt januári tisztújító kongresszusa előtt, amely megválasztja az ország új vezetését az elkövetkező öt évre.

(Forrás: MTI – Fotó: Vietnam News Agency via AFP)

További híreink

Telefonos alkalmazással ellenőrizné a holland kormány, kik vannak beoltva

Irányi Dániel

Az Antifa zászlót és Bibliát égetett Portlandban

Irányi Dániel

Egy floridai férfi kivégezte a fél családját

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben