Azonnali hatállyal lemondott tisztségéből hétfőn Thierry Breton, az Európai Unió belső piaci biztosa. Döntését Breton az X-en, az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek címzett nyílt levélben jelentette be.
A politikus a lépést azzal indokolta, hogy bár a francia kormány második ciklusra is őt akarta jelölni a biztosi tisztségbe, von der Leyen igyekezett meggyőzni Párizst, változtassa meg a döntést, és ezért cserébe kész volt „egy nagyobb fontossággal bíró pozíciót” juttatni az új francia jelöltnek.
Megkérdőjelezhető kormányzásról írt Breton
Breton emellett azt vetette von der Leyen szemére, hogy személyes okok vezették lépésében, továbbá sérelmezte, hogy az elnök nem egyeztetett vele azelőtt, hogy Emmanuel Macron francia államfővel beszélt volna. Levelében aláhúzta, hogy az utóbbi öt évben fáradhatatlanul dolgozott a közös európai érdekekért, „nemzeti érdekektől és pártoktól függetlenül”.
„A legutóbbi fejlemények tükrében viszont arra a következtetésre jutottam – a megkérdőjelezhető kormányzás újabb tanúbizonyságaként -, hogy nem tudom tovább ellátni feladatom” – tudatta Breton.
A tervek szerint von der Leyen kedden ismerteti az Európai Bizottságot alkotó biztosi testület összetételét. Az elnök korábban felszólította a tagországokat arra is, hogy – a nemek közötti egyensúly elérése érdekében – két jelöltet nevezzenek meg, és az egyik nő legyen, ennek azonban a legtöbb ország nem tett eleget.
Meg is van az utódja
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Stéphane Séjourné leköszönő külügyminisztert javasolta európai biztosnak „az ipari és technológiai szuverenitás és az európai versenyképesség kérdéseire összpontosítva” – jelentette be hétfőn a francia elnökség Thierry Breton belső piaci biztos hirtelen lemondását követően.
Stéphane Séjourné „az előző ciklusban az Európai Parlamentben az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) képviselőcsoport elnöke volt, és minden szükséges kritériumnak megfelel. Az Európa iránti elkötelezettsége alapján teljes mértékben képes támogatni ezt a szuverenitási programot” – tette hozzá az Elysée-palota.
„A köztársasági elnök a 2022-es francia EU-elnökség és a 2024 áprilisában a Sorbonne-on (Európáról) tartott második beszéde óta mindig is azt képviselte, hogy Franciaország megkapja az európai biztosi kulcsportfóliót, amelynek középpontjában az ipari és technológiai szuverenitás és az európai versenyképesség kérdései állnak”
– hangsúlyozta a francia elnöki hivatal. Az államfő köszönetet mondott Thierry Bretonnak, aki „egy kiváló európai biztos”, s aki „jelentősen hozzájárult az európai szuverenitás politikájának előmozdításához a digitális technológia területein, az európai védelmi ipari és technológiai alapok támogatásához, valamint az Európai Unió egységes piaca ellenálló képességének erősítéséhez a Covid-válság idején”.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Akár egymillió menedékjogi kérelmet is beadhatnak az év végéig az Európai Unióban