19.4 C
Budapest
2022. július 7., csütörtök
Magyar Jelen
Kárpát-haza Kiemelt

100. életévét betöltött Nagy Sándor veterán honvédet köszöntötték Sepsiszentgyörgyön

A 100. életévét betöltött Nagy Sándor veterán honvédet köszöntötte otthonában Antal Árpád polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester az óesztendő végén. Az ünnepelt családja körében fogadta az elöljárókat, és verseket szavalt az egybegyűlteknek. Unokája régi fényképekkel idézte fel Sándor bácsi életét – számolt be a szívmelengető eseményről az Erdély.ma.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata néhány éve köszönti a város 100 éves polgárait, így ez alkalommal a szárazajtai születésű Nagy Sándort keresték fel a város vezetői.

Az ünnepelt családja körében fogadta az elöljárókat, és verseket szavalt az egybegyűlteknek. Unokája régi fényképekkel idézte fel Sándor bácsi életének mérföldköveit.

Mint, írják Nagy Sándor 1920. december 13-án született Szárazajtán. 1941-ben sorozták be a magyar királyi honvédségbe Sepsiszentgyörgyön, majd a 27. Székely Honvéd Könnyű Hadosztály kötelékében került ki a frontra. 1944-ben esett szovjet hadifogságba, majd négy évet töltött hadifogoly táborban a Volga mentén, ahonnan 1948-ban szabadult.

Idén nyáron hat háromszéki veterán honvédet, köztük őt is a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Isten éltesse Sándor bácsit!

(Fotó: Vargyasi Levente)

További híreink

Itt van Toroczkai beszéde röviden (videó)

Faragó Dániel

Szlávik az “indiai mutánsról”: több millió magyar lehet veszélyben

Irányi Dániel

Gyengül a Fidesz, erősödik a Mi Hazánk, vezet a Gyurcsány-féle ellenzék

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen