loading
Menü
Támogatás

16 éves fiával együtt árulta a kábítószert a 37 éves férfi

2020. jún. 11. 12:11
1 perces olvasmány
16 éves fiával együtt árulta a kábítószert a 37 éves férfi

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árult Nyíradonyban.



A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Nyíradonyi Rendőrőrse új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást B. Gáborral szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított több alkalommal is adott el a tiltott szerből ismerőseinek. A férfi gyermekét is megbízta az új pszichoaktív anyag árusításával, így amikor nem volt otthon, a 16 éves fia adta át azt a vevőknek.

A körzeti megbízottak a 37 éves nyíradonyi férfit és 16 éves fiát 2020. június 6-án elfogták, majd előállították a rendőrőrsre, ahol a gyanúsítottként kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság B. Gábort bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2020. június 9-én elrendelt. Fiával szemben - szabadlábon hagyása mellett - új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás