loading
Menü
Támogatás

17 ezer dolgozó tűnt el egy év alatt az egészségügyből

2022. jan. 31. 14:11
1 perces olvasmány
17 ezer dolgozó tűnt el egy év alatt az egészségügyből

A KSH jelentése szerint 17 ezer dolgozó tűnt el egy év alatt az egészségügyből, de ha a szociális dolgozókat is beleszámítjuk akkor 28.000 munkavállaló hiányzik. 

Az összesítés szerint 2020 utolsó negyedévében 197 400 dolgozója volt a magyar egészségügynek, ezzel szemben 2021 negyedik negyedévében már csak 180 700, ez egészen pontosan 16 700-as csökkenést jelent.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Klub híradójának arról beszélt, a betegek megsínylik ezt a helyzetet.

Ez nyilvánvaló, és sajnos a halálozási számokban ez is megmutatkozik. Nem az, hogy a dolgozók nem dolgoznak ugyanolyan rendesen, mert mindent megtesznek, hanem egyszerűen fizikailag nem tudnak mindig mindenhol jelen lenni

– magyarázta. A televízió a kormányt is kereste, de érdemi választ nem kaptak arra a kérdésükre, hogy tervezik-e pótolni a létszámhiányt.

Egy év alatt ennyi dolgozó elvesztésének szükségképpen a teljes szektor összeomlását kellett volna okoznia, azt a szakemberek sem tudják megállapítani, hogy mitől működik még az ellátás. A hiányosságok napról napra nőnek, az oltatlan dolgozók kirúgása pedig csak tovább rontott a helyzeten.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás