15 C
Budapest
2021. szeptember 29., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

A Fehér Ház főtanácsadója a beoltottaknak is javasolja a beltéri maszkviselést

Terjed az indiai variáns az Egyesült Államokban. Ezt kihasználva Anthony Fauci, a Fehér Ház egészségügyi főtanácsadója a kulturmarxista CNBC-nek nyilatkozva a beoltottaknak is azt javasolta, hogy “fontolják meg” a beltéri maszkviselést.

Fauci arról beszélt,

az indiai variáns jóval fertőzőképesebb, és több esetben okoz tüneteket az oltottak körében is,

ami szerinte indokolja a beoltottak számára is a “fokozott elővigyázatosságot”, valamint a beltéri maszkviselést, különösen a zsúfolt helyeken. Tavaly márciós óta tudjuk, minden embertársunk potenciális vírushordozó, akitől óvakodnunk kell.

Az állítólagos szakértő kiemelte: a koronavírushoz köthető halálesetetek 99,5 százaléka az oltatlanok köréből kerül ki.

Ez a statisztika magáért beszél

– állapította. Hozzátette: a leghatékonyabb védekezés a mutánsok ellen, ha mindenkit beoltanak.

Amit Fauci “elfelejtett” közölni

Az a szép a statisztikákban, hogy megfelelően tálalva bármit el lehet velük adni. Mint például, hogy a halálesetek 99,5 százaléka állítólag az oltatlanok köréből kerül ki. Ez így milyen ijesztően hangzik. Még az is lehet, hogy tényleg így van. Azt azonban nem ártott volna mellétenni, hogy az elhunytak hány évesek voltak, és mennyien szenvedtek valamilyen krónikus betegségtől?

Arról nem is beszélve, hogy egy olyan variánsnál, melynek halálozási rátája 0,1 százalék, ott szám szerint mégis mennyit jelent ez a 99,5 százalék?

További híreink

Mérgeskígyóval ölette meg vagyonos feleségét egy indiai férfi

Szabó Norbert

Folytassa Putyin! – Oroszországban a többség megszavazta az alkotmány módosítását

Szabó Norbert

Több ezer magyar is belehalhatott az oltásba (videó)

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen