Valószínűleg kardszárnyú delfinek támadásai miatt tűntek el a fehér cápák Fokváros vizeiből – állapította meg egy kilenctagú nemzetközi szakértői bizottság.
A Fokföldi-félszigettől keletre elterülő Vals-öböl a két tonnát is nyomó, akár ötméteresre is megnövő fehér cápákról híres. Noha 2010 és 2016 között a partok közelében lévő cápafigyelő pontokon évente átlagosan 205 észlelés történt, később több mint két év alatt egyet sem láttak.
Több elmélet született arról, hogy a fehér cápák miért távozhattak a környékről, voltak, akik szerint a klímaváltozás, mások szerint táplálékaik túlhalászata miatt, azonban eltűnésük egybeesett két kardszárnyú delfin (más néven orka vagy gyilkos bálna) öbölbe érkezésével.
Ezek a ragadozók cápákra vadásznak, gyakran csak a májukat eszik meg. Az orkák akár 5,4 tonnásra is megnőhetnek, átlagos hosszuk 5-7 méter.
2017-ben öt fehér cápa maradványait találták meg a közeli Gaansbaiban, orkák végeztek velük. Egy másik cápa tetemét idén találták meg a tengerparton, ezt is hasonlóképpen ölték meg a kardszárnyú delfinek, és “az áldozatok száma sokkal nagyobb lehet” – mondta el a jelentés bemutatásakor Alison Kock tengerbiológus, a bizottság egyik tagja.
A kormány által márciusban megbízott panel kedden kiadott jelentésében megállapította, hogy a fehér cápák eltűnése “valószínűleg a kardszárnyú delfinek közelmúltbeli megjelenése és támadásai számlájára írható, nem a halászat áll a hátterében”. A jelentésben megemlítették, hogy “turisztikai szempontból is veszteség a fehér cápák távozása”.
A cápák megfigyelése hajókról és víz alatti ketrecekből az egyik fő turistalátványosság volt Fokvárosban.
Szakértők szerint mintegy 1250 cápafaj létezik, többségük már védett. Dél-Afrikában a cápafajok 14 százaléka veszélyeztetett – mondta Barbara Creecy környezetvédelmi miniszter.
(Forrás: MTI – Fotó: illusztráció: pixabay.com – Videó: youtube.com)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!