25.2 C
Budapest
2021. június 24., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

A Mi Hazánk és a Mindenki Szegedért Mozgalom is kiáll a Cserepes sori piac mellett

Szabó Bálint, független önkormányzati képviselő, a Mindenki Szegedért Mozgalom nevében tartott közös sajtótájékoztatót Dorogi Györggyel, a Mi Hazánk Mozgalom Csongrád-Csanád megyei önkormányzatának képviselőjével a szegedi Cserepes sori piac megmentése érdekében. A piacot Botka László, Szeged polgármestere a járványügyi vészhelyzet kellős közepén egy tollvonással záratta be. Intézkedésével több száz embert taszított kilátástalanságba.

Dorogi György a sajtótájékoztató előtt elmondta, megpróbáltak kifeszíteni egy molinót, ám a rendőrség ezt megakadályozta. “Megpróbáltuk körbekordonozni az épületet, ami részben sikerült is” – tette hozzá.

Szabó Bálint a sajtótájékoztató elején arra kérte Dorogit, tartsák a másfél méteres távolságot, “mert aztán szétszedik őket a rendőrök, és egyesével visznek mindenkit a szegedi börtönbe”.

“Azért vagyunk ma itt, mert azt gondoljuk, hogyha a polgármesternek joga van a járványügyi helyzet kellős közepén bezárni a piacot, és ezzel bezárni szegedi munkahelyek százait, akkor a szegedieknek is joguk van bezárni a polgármester hivatalát. Azt gondolom, hogy a polgármester 2021. február 1-el átlépte a vörös vonalat. Méghozzá azzal, hogy a járványügyi veszélyhelyzetet kihasználva, egyszemélyes polgármesteri döntéssel, a gazdasági válság kellős közepén bezárta a cserepessori piacot, tönkretette több száz, a piacból több évtizede élő kereskedő és árus megélhetését”

– jelentette ki Szabó, leszögezve, hogy nem azért hívta ide a kereskedőket, hogy a polgármesternek essenek, így semmi szükség a rendőri erőkre, sem a közterületesek teljes létszámú csapataira.

“Nem az erőszakos fellépéstől kell félnie a polgármesternek, hanem saját döntéseinek következményétől. Ugyanis, megítélésem szerint a polgármester úr azzal, hogy nem engedi kinyitni a Cserepes sori piacot, megvalósítja a hűtlen- illetve hanyagkezelés büntetőjogi tényállását. Miközben kiürültek a bérlemények, és emberek veszítik el a munkájukat, miközben a bérbeadók a bérletidíj részleges, vagy teljes elengedésével segítik a bérlőket, a polgármester tönkreteszi a bérlők megélhetését. A múlt héten tárgyalást javasoltam a polgármesternek, hogy kidolgozzunk egy kompromisszumos megoldást, ő azonban minden párbeszédet visszautasított”

– tette hozzá, majd arra kérte a megjelent kereskedőket, a délelőtt folyamán egyesével menjenek vissza a városházára, ahol “megkezdődhet az ügyintézés”. Szabó szerint mivel az árusok “a városvezetés felelőtlen döntése miatt veszítették el megélhetésüket”, ezért segélyre jogosultak. A segély összegét pedig az önkormányzati képviselők átlagfizetésében állapította meg. Hozzátette, ezt a város költségvetése könnyedén fedezni tudná, ha valamennyi szegedi önkormányzati képviselő – ide értve a polgármestert és az alpolgármestert is – a vírusvészhelyzet idejére lemondana teljes politikusi fizetéséről.

“Legyünk mintaadók! Jogilag aggályos, morálisan vállalhatatlan, hogy miközben sorra mennek tönkre az emberek, a politikusok továbbra is teljes fizetést kapnak úgy, hogy sokan közülük semmit sem csinálnak. Aki meg igen, azt jobb nem minősíteni”

– jelentette ki Szabó, aki – állítása szerint – magával hozott egy nyilatkoztat, melyben leírta, hogy a járványügyi vészhelyzet végéig lemond teljes képviselői fizetéséről és arra kért minden önkormányzati képviselőt, kövesse a példáját.

Ezt követően a polgármester jogszerűtlen intézkedéséről beszélt:

“Kormányrendelet mondja ki, hogy a veszélyhelyzet alatt nem lehet felmondani a bérleti szerződéseket. Ha fel is mondják, akkor a bérlők írásbeli nyilatkozatával ezek a bérleti szerződések automatikusan meghosszabbodnak A Cserepes sori piacon pont ez a helyzet. Birtokomba vannak azok a nyilatkozatok, melyek jelzik a polgármesternek és a piac igazgatójának, hogy a bérlők szeretnének maradni, a bérleti szerződéseket fenn kívánják tartani.”

Szabó megítélése szerint a polgármester a járványügyi előírásokat, valamint a szükségesség és arányosság elvét is megszegve túllépett saját hatáskörén, szembement a szegediekkel, háborút hirdetett, de a helyiek felveszik a kesztyűt.

“Arra kérek minden szegedit, minden lehetséges fórumon vigyék el a hírt: A Cserepes sori piac volt, van és lesz! A piac marad, Botka László pedig, ha így folytatja, repül!”

Dorogi György vette át a szót, aki azért jelent meg a megyét képviselve, mivel “a piac ügye nem teljesen szegedi ügy”.

“A Cserepes sor a város egyik nevezetességének is mondható, ahová az egész régióból érkeznek vásárlók. Ezt a piacot nem megszüntetni, hanem felújítani kellett volna, hogy a XXI. századnak megfelelően tudjon működni”

– fogalmazott a politikus, aki megdöbbentőnek tartja, hogy biztonsági őrök hada védi a polgármestert az őt megválasztó lakosok kérdéseitől. Ilyesmit szerinte a XXI. században maximum Észak-Koreában látni.

A sajtótájékoztatóra várták Botka Lászlót is, akit arra kértek, álljon a kamerák és az egybegyűltek elé, és mondja a szemükbe, miért teszi tönkre őket. A polgármester azonban nem jelent meg.

A két politikus feltételezte, Botka “igen bátran” a hátsóbejáraton “szökött be” az épületbe, hogy ne kelljen szembenéznie azokkal, akiket teljes kilátástalanságba taszított, ezért Szabó a polgármester irodához ment, ahol biztonságiőrök hada fogadta, akik közölték vele, nem léphet be.

Szabó ezt követően visszatért a városháza elé, ahol a megjelent kereskedőknek és árusoknak elmondta, feltehetőleg azért került sor a piac bezárása, mert “az ingatlan kell valakinek”:

“Így történt Újszegeden a fürdővel és így történt Dorozsmán a piaccal is. Botrányos és tűrhetetlen, hogy elveszik a köztulajdont, majd kézről kézre átjátsszák. Meggyőződésem, hogy néhány héten belül kiderül, ki az a szegedi nagyvállalkozó, aki szemet vetett a piac területére. Egyértelmű, hogy telekmutyi, spekuláció állhat a háttérben. A polgármester, aki ezen milliomosok kezéből eszik, az érdekükben szembe megy a saját választóival, és erre a járványügyi veszélyhelyzetet használja ki.”

A képviselő leszögezte, egyetlen célja elérni, hogy a polgármester vonja vissza rendeletét, nyissa meg újra a Cserepes sori piacot, és adja vissza az emberek megélhetését.

“Köszönöm azoknak, akik a megfélemlítés ellenére el mertek jönni a sajtótékoztatóra, vállalva a rendőrségi vegzálásokat, az igazoltatást, de akár a több százezres bírságot is azért, mert sétálni merészeltek a Széchenyi téren”

– zárta sajtótájékoztatóját Szabó Bálint.

Az alábbi fotók pedig a Cserepes sori piac jelenlegi állapotát mutatják:

Magyarjelen.hu

 

További híreink

Ausztria az élet újraindítására készül májusban

Varga Lilla

Írország a palesztin földek bekebelezésének leállítására szólítja Izraelt

Irányi Dániel

Bravúros versenyzés – Valter Attila fehér trikós a Giron

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben