0.3 C
Budapest
2022. január 18., kedd
Magyar Jelen
Sport

A németek csaknem fele ellenzi az olimpia megrendezését

Egy friss közvéleménykutatás szerint Németország lakosságának csaknem fele ellenzi, hogy az idén Tokióban sor kerüljön az olimpiára.

A dpa német hírügynökség felkérésére a YouGov közvéleménykutató-intézet készített felmérést, melynek eredménye szerint a német emberek 48 százaléka helytelennek tartja, hogy Japán és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a koronavírus-járvány ellenére meg akarja tartani az ötkarikás játékokat Tokióban.

A megkérdezettek 33 százaléka úgy vélte, meg lehet tartani az olimpiát júliusban és augusztusban, míg 19 százalék bizonytalan volt a kérdést illetően.

A játékokat eredetileg tavaly nyáron rendezték volna a japán fővárosban, ám a pandémia kirobbanása után Japán és a NOB úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztják az eseményt. A koronavírus-járvány azonban számos országban változatlanul egészségügyi fenyegetést jelent, így a japánok azt már eldöntötték, hogy külföldi nézőket nem engednek majd be a játékokra.

Az olimpiai fáklyafutás a tervek szerint csütörtökön indul Fukusimából, a ceremónián nézők nem vehetnek részt. A fáklyaváltóban elvileg Japán mind a 47 prefektúrája érintett lesz, mielőtt az ötkarikás láng a tokiói Olimpiai Stadionba érkezik.

A megnyitót július 23-ra tervezik, az olimpia augusztus 8-ig tart, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

 

 

 

 

 

 

(MTI-fotó:igenyesferfi.hu)

További híreink

USA: felesége Instagram posztja miatt bontottak szerződést a szerb középpályással

Irányi Dániel

Szoboszlaiék Münchenben, Inter-Real a nap rangadóján

Varga Lilla

Sevilla az új Bilbao, Szentpétervár az új Dublin

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen