A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg Ausztriában a vasárnapi parlamenti választást a szavazatok 29,2 százalékával a belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos részeredmények szerint. Az eddigi koalíciós kormányban részt vevő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) a második helyre szorult a voksok 26,5 százalékával. A párt teljesítménye 11 százalékponttal csúszott vissza a 2019-es eredményéhez képest.
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 21,1 százalékot szerzett, és ezzel a harmadik helyre került. A liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) a szavazatok 9 százalékát kapta, míg az eddig az ÖVP-vel kormányzó Zöldek 8 százalékot szereztek. A belügyminisztérium által közölt részeredmények már tartalmazzák a postán leadott szavazatok nagy részét, a 100 százalékos feldolgozottságú hivatalos végeredmény várhatóan csütörtökig születik meg.
Október 5-én Vitnyéden tüntet a migránstábor ellen a Betyársereg és a Mi Hazánk
Koalíciós partnerre lesz szükségük
Herbert Kickl, az eddig ellenzékben politizáló FPÖ elnöke pártja választási győzelmével kapcsolatban azt mondta: a választók határozott véleményt mondtak, és a szavazás eredménye „világosan mutatja, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább az országban.” Ahhoz, hogy Herbert Kickl kancellár lehessen, pártjának koalíciós partnerre lesz szüksége, akivel együtt parlamenti többségre tehet szert. Korábban azonban minden osztrák politikai párt világossá tette: nem akar koalíciót kötni az általuk szélsőjobboldalinak tartott FPÖ-vel. Karl Nehammer osztrák kancellár a részeredmények ismeretében hamar ismét leszögezte, hogy nem fognak együttműködni az FPÖ-vel.
Az FPÖ-nek kedveztek a körülmények
A vasárnapi választás eredménye történelmi fordulatnak tekinthető Ausztriában. Korábban soha nem fordult még elő, hogy az ÖVP és az SPÖ egyaránt ilyen gyengén szerepelt volna. Ez az első alkalom, hogy a szociáldemokraták a harmadik helyre csúsztak vissza, az ÖVP-nek pedig ez volt az eddigi egyik leggyengébb választási szereplése. Elemzők szerint az FPÖ-nek kedvezett az osztrák népesség elégedetlensége a gazdasági válság, a fokozódó munkanélküliség és a magas infláció miatt. Az Osztrák Szabadságpárt határozott bevándorlásellenes álláspontja szintén nagy népszerűségnek örvend. Választási programjában az FPÖ szigorúan korlátozott migrációs politikát ígért: szorgalmazzák a bevándorlók hazatoloncolását, és nagyobb “homogenitást” akarnak az osztrák társadalomban. Az FPÖ továbbá pártolja, hogy oldják fel az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat, és bírálja az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatást.
„Aludjanak rá egyet” – kérte ellenfeleit Kickl
Kickl az ORF-nek vasárnap éjjel adott nyilatkozatában azt mondta, úgy érzi, nem kell változtatniuk programjukon. Kickl azt javasolta az FPÖ-vel történő együttműködést eddig élesen elutasító pártoknak, hogy „tegyék fel maguknak a kérdést, hogy is állnak a demokráciával, és inkább aludjanak egyet az eredményre”, mielőtt nyilatkoznak.
(MTI)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Brandenburgban is előre tört az AFD a tartományi választásokon