13.6 C
Budapest
2021. május 10., hétfő
Magyar Jelen
Tudomány

A szárazföldön és a víz alatt is érzékenyek a zajokra a pingvinek

A Humboldt-pingvinek (Spheniscus humboldti) a vízen kívül bizonyos frekvenciákra ugyanolyan érzékenyek, mint az emberek.

A szakértők a pingvinek víz alatti és szárazföldi hallását vizsgálták, elemezték hallószerveik működését a berlini Természettudományi Múzeum gyűjteményében lévő pingvinkoponyák számítógépes vizsgálatai segítségével.

Be is tanítottak állatokat viselkedési tesztek végzéséhez: Stralsundban négy Humboldt-pingvint helyeztek el egy-egy hangszigetelt dobozban, melynek egy bizonyos felületét kellett megérinteniük, ha meghallottak egy hangot.

A projektben bebizonyították, hogy a pingvinek a víz alatt reagálnak a zajokra. A víz alatti hangokra való reagálás határait azonban nem sikerült a kívánt pontossággal megállapítani.

„Először sikerült az állatok hallását standard módszerekkel vizsgálni. Ezzel nagy lépést tettünk afelé, hogy a pingvineket érintő, a hajóközlekedésből vagy a tudományos műszerekből származó zajterhelést vizsgálhassuk”

– mondta Mirjam Müller, a német környezetvédelmi minisztérium sarkvidéki területek védelmével foglalkozó munkatársa.

MTI – Fotó: Dreamstime

További híreink

Amerikai immunológus állítása szerint megvan a lehetséges ellenszer

Dunai Tibor

A lélek fájdalmai 240-szer erősebbek, mint a testé

Kiss Albert

A NASA szerint a Crew Dragon készen áll az első, emberes űrmissziójára

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben