12.4 C
Budapest
2020. szeptember 19., szombat
Magyar Jelen
Bűnügy Hírek Kiemelt

A “szorgos kezek” vittek mindent, ami mozdítható, míg a rendőrök el nem fogták őket

Nyolc helyről lopott egy férfi Battonyán. Két bűncselekménynél a gyanú szerint társa is volt, a rendőrök vele együtt őt is elfogták. A lopott dolgok egy részét a nyomozók megtalálták náluk, lefoglalták és visszaadják a tulajdonosoknak.

Betöréses lopások elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya és a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2020. szeptember 15-én hajnalban Battonyán.

A páros egyik tagját, egy 33 éves battonyai férfit nyolc, 29 éves társát három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Valamennyi lopást Battonyán követték el. Márciusban egy ház kamrájából együtt vittek el házi hústermékeket. A helyiségbe a szellőztetés miatt nyitva hagyott ablakon át jutottak be.

Áprilisban átmásztak egy lakatlan ház kerítésén, megrongálták az épület teraszának ajtaját, majd a házból egy lemezkazettát, italokat, hangfalakat tulajdonítottak el. Emellett a 33 éves férfi még hat helyről lopott.

Házakból többek között televíziót, mobiltelefonokat, ékszereket, edényeket, háztartási gépeket, illetve volt, ahonnan az udvarról tűzifát hordott el. Társa pedig a közösen elkövetett két bűncselekményen kívül egy kerékpárlopással is gyanúsítható. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkét battonyai férfit őrizetbe vette. A nyomozók a lopott dolgok egy részét megtalálták náluk, lefoglalták és visszaadják a tulajdonosoknak.

(Police.hu)

 

Kapcsolódó híreink

Robogóról lőtt rá a járókelőkre a többszörös visszaeső férfi

Irányi Dániel

Drogügyben nyomoz a rendőrség a kispesti szocialista botrányban

Szabó Norbert

Az Orbán-kormány nem írta alá az eu-s elítélő nyilatkozatot Izrael megszálló politikájával szemben

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben