A Tour de France törlését nem, a halasztását viszont fontolgatja a koronavírus-járvány miatt a francia országúti kerékpáros körversenyt szervező Amaury Sport Organisation (ASO) sajtóértesülések szerint.
Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál beszámolója emlékeztetett: május 15-ére várható döntés arról, megrendezik-e az eredeti időpontban, június 27-től július 12-ig a Tourt, vagy későbbre halasztják. A nézők nélküli Tour de France lehetőségéről beszélő francia sportminiszter szavaira reagálva Christian Prudhomme versenyigazgató nemrég leszögezte, “zárt kapus” biztosan nem lesz az idei viadal.
A tokiói olimpia jövő nyárra halasztásával felmerült a lehetőség, hogy néhány héttel eltolva akár az ötkarikás játékok eredeti helyére is kerülhetne a francia körverseny, amely a következő verseny a nemzetközi szövetség (UCI) naptárában a World Tour-viadalok közül. A legmagasabb kategóriájú versenyekből eddig 18 maradt el, köztük az év első háromhetese, a Giro d’Italia, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték volna.
Korábban Ivan Cortina, a Bahrain McLaren kerekese vetette fel annak lehetőségét, hogy a három nagy körversenyt – a Tour és a Giro mellett az augusztus 14-én induló Vuelta a Espanát – közösen rendezzék meg. Az indítvány mellé állt a világbajnoki ezüstérmes olasz Matteo Trentin – Valter Attila csapattársa a CCC-nél -, aki 21 szakaszos viadal képét vázolta fel, amelyből egyformán 7-7 etap zajlana Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban.
“A közös újrakezdés jegyében Rómából rajtoló, Madridon keresztülhaladó és Párizsban záruló Grand Tour-verseny kiváló lehetőség lenne egyesíteni az embereket egy ilyen szörnyű időszak után” – fogalmazott akkor Trentin.
A Tourhoz hasonlóan a Vueltát is az ASO rendezi, a Giro szervezője ugyanakkor az RCS Sport.
MTI
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!