Százhuszonöt éve, 1895. augusztus 22-én született Almásy László Ede felfedező, Afrika-kutató, akinek élete ihlette Az angol beteg című nagysikerű filmet.
Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) született nemesi, bár nem grófi családban magyar apától és olasz anyától. Apja nemzetközi hírű Belső-Ázsia-kutató volt, fiát azonban ekkor még az autók és a repülőgépek vonzották. Angliában tanulva szerezte meg pilótaengedélyét, az első világháború idején önkéntes pilótaként szolgált az osztrák-magyar légierőben és több kitüntetést kapott. Rendíthetetlen lojalistaként a háború után mindkét királypuccs során ő volt a trónra sikertelenül visszatérni kívánó IV. Károly sofőrje, ekkor ragadt rá a grófi cím, mert az ex-uralkodó következetesen így szólította.
Almásy a húszas években az osztrák Steyr autógyár szombathelyi képviselője lett, az általa képviselt márka megbízhatóságát úgy demonstrálta, hogy a Nílus mentén egész Szudánig vezetett egy autót. A sivatag rabul ejtette, újra és újra visszatért, 1929-ben kocsival járta végig az ősi Darb el-Arbain karavánutat, a 12 ezer kilométeres úton készített filmfelvételei csak néhány éve kerültek elő. Feléledt felfedezői hajlama, főként a Líbiai-sivatag titkai foglalkoztatták, számos szakkönyvet olvasott és komoly tudósokkal kötött ismeretséget. Az elsők között használta kutatásai során a repülőgépet, igaz ennek voltak kockázatai: 1931-ben gépével Szíriában viharba került és lezuhant.
A következő évben angol tudósokkal indult a Nílustól nyugatra fekvő, legendás Zerzura oázis keresésére, s gépkocsik és repülőgépek összehangolt használatával a három völgyből kettőt meg is találtak. Az expedíció pénzügyi támogatója azonban meghalt, s a két völgyet Almásy társa, illetve most már ellenfele térképezte fel. Almásy a következő évben egyedül vágott neki az útnak, s egy öreg bennszülött leírása alapján rábukkant a hiányzó harmadik völgyre, szerinte a legendás oázisra.
Felfedezését vitatták, vitatják, annak viszont valóban tudományos értéke volt, hogy a délnyugat-egyiptomi sivatagban prehisztorikus sziklarajzokat talált és fontos geomorfológiai kutatásokat végzett. 1935-ben eljutott az Egyiptom déli határvidékén élő magyarábokhoz, akik a 16. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottainak vallják magukat. A következő években a német Leo Frobenius társaságában több expedíciót vezetett és hatalmas területeket térképezett fel. Almásynak, avagy ahogy a beduinok nevezték, Abu Ramlának (A homok atyja) arra is jutott ideje, hogy megszervezze a vitorlázó repülést Egyiptomban és több könyvet írjon útjairól.
A második világháború kitörésekor a briteket és az olaszokat is megkereste, de mindkét fél a másik kémjének vélte, ezért haza kellett térnie. Itthon tartalékos tisztként vették számba, de a német Wehrmacht igényt tartott tapasztalataira, helyismeretére, s századosi rangban Rommel Afrika-hadtestéhez (Afrika Korps) került. Az úgynevezett Branderburg hadosztály, a külföldi katonai titkosszolgálat tagja lett, amely az ellenséges vonalak mögött hajtott végre szabotázsakciókat. Több titkos akcióban vett részt, ő próbálta például a németbarát al-Mizri pasát Berlinbe juttatni, de nem járt sikerrel. A legkalandosabb küldetésben saját térképvázlatai alapján vitt Líbiából két német ügynököt 4200 kilométeren át autóval Egyiptomba, ezért megkapta a vaskeresztet és őrnaggyá léptették elő. Az Afrika Korps veresége után hazatért és rövid könyvet írt líbiai háborús élményeiről – később erre hivatkozva vádolták meg.
A háború végén állítólag ismét felajánlotta szolgálatait a brit hírszerzésnek, megint hiába. Itthon háborús bűnösként kellett a népbíróság elé állnia, de a tárgyalás során kiderült, hogy a vád alapjául szolgáló könyvet sem a védő, sem az ügyész nem olvasta, mert a szovjet hatóságok betiltották. Almásyt végül a nagy hírű orientalista, Germanus Gyula védőbeszédének hatására felmentették, de mivel a szovjet titkosszolgálat egyre intenzívebben érdeklődött iránta, jobbnak látta elhagyni az országot. Ausztria brit megszállás alatti részében telepedett le, majd 1947-ben visszatért Egyiptomba. Itt repülőleckéket adott, vadászatokat vezetett, 1949-ben harmadmagával – távolsági rekordot felállítva – Párizsból Kairóba vontatott egy vitorlázó repülőgépet. Élete utolsó éveiben Faruk király támogatásával egy sivatagkutató intézet létrehozásán fáradozott, de az igazgatói posztot már nem foglalhatta el: 1951. március 22-én Salzburgban belehalt korábban szerzett fertőzéseibe. Itt is temették el. Sírkövén arabul „a homok atyja”, németül a „pilóta, Szahara-kutató és Zerzura oázis felfedezője” szavak olvashatók.
Almásy kalandos élete ihlette Michael Ondaatje 1992-ben megjelent Az angol beteg című regényét, amelyből 1996-ban minden idők legsikeresebb, kilenc Oscar-díjjal jutalmazott brit filmje készült. Az alkotók felhasználták ugyan Almásy nevét és a sivatag világát, de a legkevésbé sem törekedtek a hitelességre – ezt már csak azért sem tehették, mert a saját neméhez vonzódó Almásy a film főhősével ellentétben nem eshetett szerelembe az angol szépséggel. A film kapcsán megnőtt az érdeklődés az ellentmondásos megítélésű, kalandos sorsú felfedező iránt. A róla megjelent könyvek megerősítették, hogy nem volt meggyőződéses nácibarát, csak konzervatív királypárti. A Szahara utolsó fehér foltjait eltüntető Almásyról magyar nyelven is jelent meg monográfia, s 2012-ben nyílt kiállítás életéről az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt).
(MTI)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
