26.1 C
Budapest
2022. augusztus 10., szerda
Magyar Jelen
BelföldHírek

Az ablakon ugrott ki, hogy tízezrest raboljon egy gyerektől

Hol máshol, mint Ózdon…

A 42 éves ózdi férfi az ablakából kinézve látta meg a gyereket, majd rátámadt és kirabolta. Az ügyészség rablás miatt emelt vádat a férfi ellen.

Tavaly augusztusban a férfi az ózdi otthonának nyitott ablakán keresztül nézelődött. Ekkor látta meg a 13 éves fiút, amint az a közeli kisbolt felől haladva épp egy 10 ezrest lóbált a kezében. A férfi eldöntötte, hogy megszerzi tőle a pénzt.

Rákiáltott a fiúra, hogy „Add ide a pénzt!”. Ettől a gyerek megrémült és a pénzt eltette a zsebébe.
A férfi kiugrott az ablakon és odament hozzá. Egyik kezével összekulcsolta és lefogta a fiú kezeit, a másik kezével pedig kivette a pénzt a zsebéből.

A rendőrök elfogták a férfit, az elrabolt 10 ezer forintot lefoglalták, majd visszaadták a fiú családjának. Az ügyészség javasolja, hogy a bíróság ítélje a férfit börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek intézésétől. Az elkövető nemzetiségéről nem szól az ügyészség közleménye.

További híreink

A kitörésre emlékeztek Kalocsán is

Kemény János

Több mint kétszázmillió forintot zsákmányoló bűnszövetség ellen emeltek vádat

Dunai Tibor

Trianon emlékmű készül a Csongrád megyei Székkutason

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben