A balliberális összeborulás évekig azzal hitegette a kormányváltásra áhítozó magyarok millióit, hogy ha Frankenstein módjára egybegyúrjuk az önmagukban életképtelen pártmaradványokat, akkor az így létrejövő szörnyeteg majd képes lesz elűzni „minden idők legkorruptabb kormányát”, és a kormányrúd megszerzésével ez a torszülött elhozza nekünk a jólétet és az európai béreket. Aztán április 3-án kiderült, ez a teremtmény olyan gyomorforgatóra sikeredett, hogy az is ellene szavazott, aki egyébként el se ment volna. Így aztán a globalista baloldal számára oly kedves április 4-e nem hozott újabb „felszabadulást”.
Korábban, mikor ellenzékváltásról beszéltem, bevallom, még én se gondoltam volna, hogy ez alig egy hónappal a választások után már ilyen látványosan beindul majd.
Még a látszatot sem tudták fenntartani
A balliberális összeborulás számos településen 2019-ben látványos (és meglepő) sikereket ért el, így joggal reménykedhettek egy 2022-es fordulatban. Egyetlen dolgot kellett volna csak megtenniük: legalább a látszat kedvéért 2-3 évig egységesek maradnak, a városok szétlopása és a saját zsebük megtömése helyett pedig megpróbálnak úgy tenni, mintha alkalmasak lennének bármiféle vezetői szerep betöltésére.
Ők azonban még ehhez is teljesen alkalmatlanok, a hosszútávú tervezés és a stratégiai gondolkodás pedig teljesen hiányzik belőlük. Győzelmeik után másról sem olvashattunk, mint hogy ez és ez a település megemelte a polgármester fizetését és tanácsadóinak számát, vagy a közgyűlés szavazta meg magának a 20-30-70 százalékos béremelést, és még sorolhatnám az ilyen és ehhez hasonló eseteket a végtelenségig.
Ferencvárosban ráadásul még a nyugaton pusztító woke-elmevírust is elkezdték meghonosítani a kutyapártos alpolgármesterrel kooperálva, mikor azt az igénytelen, 3D-s nyomtatóval kinyomtatott térdelő Szabadságszobrot felállították. Bár, az meglehet, hogy ez Budapesten még hozott is szavazatokat számukra, de vidéken többet ártott, mint használt.
Ezt ráadásul nem csak én mondom, a magyar választók is hasonlóan gondolják, hiszen még az ikonikussá váló
Dunaújvárost és térségét is sikeresen elbukta az összeborulás, melyet korábban 2018-ban, és az azt követő előrehozott időközi választáson is be tudtak húzni, ráadásul a polgármester is balliberális.
Tehát még a helyi média is a kezükben van, mégis pofára estek. Ez azért nem kis eredmény!
Nem létező szavazók a képletben
Elemzések szerint a balliberális szörnykoalíció legalább 800 ezer – 1 millió szavazót veszített, miközben a Fidesz történelmének legnagyobb győzelmét könyvelhette el. Ennek okaként viszont nem lehet a Jobbik „váratlan” leszerepelését megjelölni. Emlékezetes, hogy a közvéleménykutatások még 2019 májusában, vagyis az EP-választások hónapjában is 11,5 százalékra mérték a Jobbikot, a valóságban viszont a szavazatok 6,34%-át, vagyis alig 220 184 voksot szereztek meg. Tisztán listás szavazás. Még ha feltételezzük is, hogy a Jobbik tábora erősen EU-szkeptikus (2019-ben már ez is meredek felvetés), és legalább a fele nem megy el szavazni, akkor se jön ki még az 500 ezer szavazó se. Ezen eredmények függvényében mégis ki számolhatott a részükről 1 millió szavazóval?
A híveik sem hitték el, hogy kormányképesek
Itt nem arról volt szó, hogy egyik vagy másik párt veszített szavazókat, hanem hogy az a kép, amit az összeborulás mutatott, még a Fidesznél is visszataszítóbb volt. Mit láttak azok az ellenzéki szavazók, akik figyelemmel kísérték a balliberális oldalt az előválasztástól április 3-ig? Egyfelől, a pártok még saját híveiket sem tudták igazán megmozgatni.
Csupán a legfanatikusabb ellenzékiek mentek el előválasztani. El is zavarták az összes miniszterelnök-jelöltet és inkább egy ismeretlen, kívülről jött figurának szavaztak bizalmat azt gondolván, csak nem lehet rosszabb, mint azok, akiket szeretett pártjaink eléük raktak.
Ha a keménymag így gondolkodik, az már régen rossz előjel, és egyben sokat elmond erről az ellenzékről.
A miniszterelnök-jelölt megválasztásával eljött az ideje a kampány érdemi részének, ám akkor hidegzuhanyként érte őket a felismerés: túl sok az éhes száj, és kevés a befutó hely. Így 2021. októberétől 2022. februárig a balliberális ellenzéki kampány nagyjából két dologról szólt: a hat párt marakodott a listás helyeken, miközben a Frankenstein szörnyére varrt fej azt se tudta az esetek többségében, hogy hol van és miről beszél, és mikor éppen nem akarta megfojtani és leváltani egyik, vagy másik kéz, akkor egy mély levegővétel után a szakadékba zuhanva is teli torokból ordította: „Csak felfelé!”
Se program, se tervek, se érdemi elképzelések, vagy kitűzött célok, csak üres lózungok, amik még a rogáni Fidesz-propaganda szintjéhez mérve is semmitmondóak és ostobák voltak (ami azért teljesítmény!). Láthattunk ellenben hatalmi harcokat, marakodásokat, sötét szobákban megkötött titkos paktumokat, háttértárgyalásokat és egyezkedéseket, miközben a fej csak beszélt össze-vissza. Az egyetlen siker, amit elért, és érvényesített a pártlistán az a faji alapon előírt cigánykvóta. Bravó!
Se üzenet, se emlékezetes performansz
Így visszatekintve az elmúlt fél évre bárki fel tud idézni egy emlékezetes balliberális megmozdulást? Egy nagyszabású, jól sikerült tüntetést? Egy érdemi ügy mentén való fontos kiállást? Mert nekem hirtelen csak milliós fizetésből melóst játszó szerencsétlen parizeles szelfijei jutnak eszembe, meg a habókosan fórumozó Gyurcsány Ferenc (nem szabad még csak feltételezni sem, hogy esetleg felöntött volna a garatra, hiszen azért egyből perel).
Az elszabadult hajóágyú nyilatkozataira szeretik fogni a bukást, de akkor mi van azzal az emlékezetes sajtótájékoztatóval, ahol a hat párt együttes erővel igyekszik összerakni, hogy mennyi ideig jár is az a bizonyos álláskeresési járadék, amit ők meg akarnak hosszabbítani?
Nem a Fidesz médiafölénye, lejárat kampánya, de még csak nem is a pálya lejtése, vagy az állítólagos „választási csalás” okozta az összeborulás csúfos kudarcát, hanem ők maguk. A balliberális oldal saját maga bizonyította be, hogy nem csak kormányképtelen, de még ellenzéknek is teljesen alkalmatlan. Évekig hazudtak a választóiknak, megvezették és megtévesztették őket.
Elhitették velük, hogy ők a kormányváltás érdekében szállnak harcba. Aztán ebből valahogy mindig kétharmad lett, amiből a „rendszerellenes” balliberális ellenzéki pártok aztán újabb négy évig nagyon jól megéltek.
Ám most úgy tűnik, a 2022-es volt az utolsó nagy dobásuk.
A balliberálisok jellemtelensége
A választások után Frankenstein szörnye darabjaira hullott szét, a testrészek azóta is egymásra mutogatnak, vagy a fejet hibáztatják mindenért. „Más vezetővel meglehetett volna” és egyéb ostobaságok hangzottak el megannyi egoista, önkritikától teljesen mentes, elvtelen politikai szélhámos szájából az elmúlt egy hónapban (vagy akár már a választás éjszakáján).
Ha volt is olyan naiv ellenzéki szavazó, aki elhitte, hogy ez az összetákolt, elvtelen, pénzéhes formáció képes lesz nem csak egyben maradni négy évig, de még kormányozni is, az most azt látja, hogy az elmúlt 12 év talán legcsúfosabb kudarcáért valahogy mindenki hibáztat mindenkit, felelősséget azonban senki nem vállal. Az önvizsgálat ismét elmaradt.
A hatalmas „ellenzéki egység” gyakorlatilag már a választás másnapján darabokra hullott, lemondások helyett megindult a frakciózgatás, meg a pozíciókért és jól fizető bizottsági helyekért való marakodás. A „Csak felfelé!” jelszavát felváltotta a „Csak frakciópénz legyen!”, aminek köszönhetően olyan nem létező pártok is milliárdokat vághatnak zsebre, melyek teljes tagsága elfér a parlamenti frakcióikban.
Amíg a húsosfazék közelébe kellett jutni, jó volt a közös lista, mikor a pénzosztásra kerül a sor, hirtelen hat „önálló” formáció követeli a részét. Ez már a nem elvakult ellenzéki szavazók számára is világossá tette, ezeket nem érdekli az ország sorsa, csakis a saját zsebük megtömése.
A legutóbbi közvéleménykutatás tanulsága alapján éppen ezt a jellemtelen álellenzékiséget unták meg a kormányellenes szavazók. A balliberális megélhetési politikusok azt hiszik, ezt a végtelenségig lehet játszani, ám most tényleg úgy néz ki, hogy a színjáték véget ért. A „bárki csak ne Orbán” vezényszóval egyszer meg tudtak vezetni közel kétmillió szavazót. De ez többször már nem fog működni.
Azt persze látni kell, hogy a vérliberális-globalista oldalt sajnos teljesen kisöpörni a közéletből nem lehet, hiszen mindig lesz társadalmunkban (főleg Budapesten és még egy-két nagy városban) pár százaléknyi valóságtól elszakadt, buborékban élő szélsőliberális, akik a nyíltan magyarellenes elemekkel kiegészülve elegek lehetnek ahhoz, hogy egy-két nemzetellenes, globalista pártot 5% fölött tartsanak, ám ha van egy értelmes, valódi ellenzék, akkor az ilyen szörnyszülöttek sohasem erősödhetnek meg annyira, hogy bármiféle érdemi beleszólásuk legyen hazánk helyzetének alakulásába. Ezen valódi ellenzék felépítése hárult most ránk. A feladat óriási, de a képességeink és a szándékunk is megvan hozzá.
Fel a Győzelemre!
Gyebnár Dávid,
a szerző politológus, a Mi Hazánk választókerületi elnöke
Fotó forrása: Telex – Youtube
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
