Nem szabad, hogy a mi hazánkosok elkövessék a MIÉP hibáit, mert akkor úgy járunk, mint 2002-ben

A választás előtti véghajrában hét-nyolc, a nemzeti radikális oldalon tekintélyt élvező közéleti szereplő, lelkész és énekes, újságíró és politikai aktivista is felhívta a Mi Hazánk szavazóit arra, hogy egyéniben szavazzanak a Fideszre. A nemzet érdekében, természetesen, mert ha nem, a nemzet megsemmisül – állítják. A MIÉP-nek, a nemzeti radikalizmus pártjának és ügyének 2002-ben ugyanilyen felajánlás lett a veszte. 

Az átszavazásra buzdítás elvi és gyakorlati okból is hamis eszmefuttatáson alapul. A zsarolás úgy szól a felhívás mögött, hogy aki nem ezt teszi, az felelőtlen, szinte már nemzetvesztő áruló, aki pedig a Fideszre szavaz, még ha nem is tiszta szívből, az szolgálja igazán a nemzet felemelkedését. 

A Fidesz szirénénekétől áthatva egyszer már nagyot bukott a nemzeti radikalizmus, és erre bizonyára emlékeznek 

a most a nemzeti radikális szavazatokat a Fideszbe csalogató, egykori MIÉP-es személyiségek. Akkor mégis miért szólítanak fel szavazataink megosztására? Efféle meghasonlásra buzdítani nagyobb erkölcsi kárral jár a nemzet egészére nézve, mintha tiszta erővonalak mentén járulnak urnához a szavazók. 

A 2002-es választásokon a MIÉP és vezetője, Csurka István hitt a fideszes nemzeti szólamoknak, és a „nemzeti reálpolitika” lehetséges útjának látomásától hajtva – de mondhatunk 67-es kiegyezéspolitikát is, ha történelmi távlatban akarunk visszatekinteni – bizalmat szavazott az akkor már négy éve igencsak felemás politikát folytató Fidesznek. 

A MIÉP elnöke 2002-ben elhitte, hogy a Fidesz számára a nemzeti érdek ugyanúgy mindenek felett áll, mint önnönmaga számára, ezért úri ajánlatot tett: a MIÉP száz helyen visszalépteti jelöltjét a második fordulóban, ha a Fidesz cserében húsz helyen megteszi ugyanezt a MIÉP-es jelölt győzelmének biztosítására. 

Csakhogy a Fidesznek esze ágában sem volt a nemzeti gondolat megerősítése húsz kipróbált MIÉP-essel, 

viszont így már joggal mutathatta fel MIÉP által kiállított erkölcsi bizonyítványt száz jelöltje számára. 

A kijózanító pofon gyors volt és nagy. Mi, nemzeti radikálisok megtanulhattuk, hogy a kisebbik rossz is rossz, ha a nemzet sorskérdéseit vesszük számba. Számunkra nincs „kicsit nemzeti”, könnyebbik út, csak a rögös. Az a bizonyos Németh László-i harmadik út, amelyen következetesen és megalkuvás nélkül kell végigmennünk. 

Csurka István így értékelte az akkori fideszes választási bukást, amely a MIÉP Parlamentből való kiesését is meghozta:  

„Az Orbán-kormány a magyarság sorskérdéseit illetően elkövette azt a hibát, hogy benne ragadt az Antall-kormány ártalmas, hazug látszataiban (...) Nem mert igazán rendszerváltó, ha kell, a nacionalizmus vádját is magára vonó, gyökeresen nemzeti, magyar politikát folytatni.” 

Csurka megállapítja, hogy a Fidesz liberalizmussal van átitatva, de mentségének számítja be, hogy „körbe volt falazva az egész Európára kiterjedő, globalizációs nemzetellenességgel”, de így folytatja: „a mi hibánk, a MIÉP-é, személy szerint a magamé az, hogy ezt a befalazottságot a kelleténél nagyobb mértékben számítottam be, tudtuk be mentségükként.”

A Fidesz ma is ugyanezt a csámpás csárdást járja. Dalolja a nemzeti altatódalt, és ropja a brüsszeli legényest, suhintgat a botjával, de nem üt. 

Mit végzett a Fidesz valójában az elmúlt tizenhat évben a csurkai nemzeti sorskérdéseket illetően?

Közelebb kerültünk-e a nemzeti függetlenséghez, amelyet ma annyira szeretnek szuverenitásként emlegetni? 

Gazdaságilag semmiképp. A mezőgazdálkodásban továbbra is folyik a földtulajdon koncentrálódása. Az egyre nagyobb birtokokat illetően az idegenek térnyeréséről is beszélhetünk, akik sokszor cégeken vagy európai állampolgárokon keresztül szerzik meg a magyar földet, mert ezt megengedik törvényeink. Lassan nem lesz magyar föld magyar tulajdonban, az utóbbi években a KSH adatai szerint ötvenezer családi gazdaság szűnt meg. Ennek folytatásáért kellene a Fideszre szavaznunk? 

Folyik a magyar ingatlanvagyon megszerzése is. Ugyanaz a liberális gépezet forgatja ki tulajdonából a magyarokat, mint amelyik a rendszerváltáskor a termelő vagyont juttatta idegen kézre. 

A kétezres évek első évtizedében a devizás szerződések százezreivel csalták csapdába a magyarságot,

és a végrehajtó és követeléskezelő maffiával a 2010-es évektől a mai napig tart a magyarság földönfutóvá tétele. Igazságtétel nincs, Orbán Viktor megmondta: akinek pénze van, menjen a bíróságra, ha jóvátételt akar. Akinek nincs pénze, annak a gyereke pedig vegye fel a háromszázalékos hitelt, hogy ez a generáció se jusson ötről a hatra, csak fizessen élete végéig a bankoknak. Ezért kellene a Fideszre szavaznunk?

Vagy azért, hogy tovább lépkedjünk a nyugdíjrendszer belső államadósság-gyártó aknamezején? 

Aki elolvasta a Mi Hazánk Virradat Programját, az tudja: a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszer tarthatatlan, 

a következő évtizedben nyugdíjba vonuló tömegek számára kifizetendő nyugdíjvolument nem fedezi a beszedett járulékok összege. 

De a legnagyobb baj az, hogy nem születik elég magyar gyerek. A demográfiai helyzet az adóintézkedések ellenére sem javult, sőt romlott. A demográfiai katasztrófa oka nemcsak a matematikai törvényszerűség – az elmúlt évtizedekben megfeleződött szülőképes korú női létszámot tekintve –, hanem az is, hogy a Fidesz nem kulturális-szellemi-erkölcsi kérdésként kezelte a családpolitikát és a gyermekvállalást, hanem kizárólag munkaerő-szaporulatként támogatja azt a jövedelemadón keresztül.

A MIÉP-nek az egyik első programpontja volt a főállású anyaság megteremtése, amelyet tisztes és nyugdíjjogosultságot képező jövedelemmel honorált volna. A Fidesz-kormányzás tizenhat éve alatt ez sem valósult meg. 

Csurka 2002-es szavai a mai helyzetre is igazak, a Fidesz nem hozta el a nemzeti érdekű rendszerváltást. 

Egy igazi nemzeti radikális éppen a nemzet érdekében tehát nem szavazhat ennek a politikának a folytatására.

Kapcsolódó: