Mi Hazánk: a kormány újból cserben hagyta a devizahiteleseket

„A kormány újból bizonyította, hogy cserben hagyta a devizacsalás áldozatait, és nem akar valódi és végleges megoldást, pedig sorsfordító helyzet állt elő az április végén kihirdetett új EUB-ítélettel. Tekintettel arra, hogy a bíróságok idehaza eddig se alkalmazták a hasonló ítéleteket, javaslatot nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom annak érdekében, hogy ne egyesével kelljen pert indítania az adósoknak, hanem egy az egyben törvény határozza meg a devizahiteles szerződések érvénytelenségét! Ezenkívül törvénymódosító javaslatot nyújtottunk be annak érdekében, hogy függesszék fel a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat devizás ügyekben” – fogalmazott a Mi Hazánk közleményében dr. Fiszter Zsuzsanna, a párt végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa.
Azt is kiemelte, hogy az igazságügyi bizottságban javaslataikat cinikus közönyösséggel és némasággal szavazták le egyöntetűen.
Ezzel újra megmutatta a kormány, hogy nem akar az adósok oldalára állni, és nem kíván igazságot szolgáltatni több százezer honfitársunknak, akiket átvertek a bankok.
A párt felháborítónak tartja azt is, hogy hiába kért Novák Előd országgyűlési képviselő a teremben helyet foglaló dr. Marczingos Lászlónak szót, a bizottsági tagok leszavazták.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a továbbiakban is kiáll a devizahitel-károsultak mellett: „Nem hunyászkodhatunk meg a bankoknak! Valljuk azt, hogy igenis felelősségre kell vonni a banki és politikai vezetőket egyaránt, és az utolsó forintot is meg kell fizetniük a bankoknak a honfitársainknak kárpótlásként! Mindent vissza kell adniuk, újra kell számolni az összes ügyet és kártalanítani kell visszamenőlegesen is az embereket! Legyen végre megoldva a devizások ügye, a Mi Hazánk a jövőben is ezért fog dolgozni!” – zárul a közlemény.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás