Ombudsmani vizsgálat jöhet a devizahitel-károsultak ügyében

A Jogállamért Egyesület két beadvánnyal fordult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, dr. Juhász Imre ombudsmanhoz a devizakölcsönzés hibáinak közérdekű vizsgálatára. Az egyesület álláspontja szerint a Kúria hibásan rögzíti a tényállást az árfolyam ismeretéről, emellett a kölcsönök szerződései és teljesítései oly mértékben eltérnek, hogy az ügylet jogi értelemben létre sem jött.

Az ombudsman közérdekű, tömeges alapjogsértés észlelése esetén ajánlást készít a kormánynak és az Országgyűlésnek az emberi méltóság, a tulajdonhoz, és a méltányos eljáráshoz való jog érvényesítéséért.

Az egyesület olyan jogsértéseket mutat be a devizakölcsönzésnél, melyek nem kaptak elég figyelmet. Például 

a Polgári törvénykönyv és a hitelintézeti törvény világosan megkülönbözteti a hitel és a kölcsön szó jelentését, de a bankszféra, és nyomukban a Kúria e szavakat felcserélve téveszti meg az embereket.

A hitel csak ígéret a kölcsönre, abból nincs adósság. Adósság a kölcsönből lesz, de csak akkor, ha a pénzt vagy dolgot át is adták a másik fél tulajdonába. 

A devizás ügyekben a legtöbb banki kölcsönszerződés a törvényt követve rögzítette a deviza átadását, és a bank általi megvételét, ezért volt a vételi árfolyam. A szerződés teljesítése már nem ilyen volt. Nem volt devizaátadás, azaz deviza kölcsönadása az ügyfélnek. Devizaátadás hiányában devizaadósság létre sem jöhetett, így deviza kölcsönzését és megvételét rögzítő szerződés a teljesítés hiányában létre sem jött. 

A Kúria a sok százezer szerződés megkötését jelentő banki kampány leállása után – talán bankári rendelésre –  bevezette a „devizaalapú” jelzőt, mondván hogy elég, ha a bank csak beszél a devizáról, és kockás füzetben számolja, nyilvántartja. Nem szükséges a kölcsönzéshez az átadása, bár a törvény szava kölcsönzésnél ezt rögzíti, mint a kölcsönzést meghatározó cselekvést. 

Devizakölcsönzés deviza átadás nélkül olyan szerződések esetében, melyek ezt az átadást rögzítik, azt jelenti, hogy a szerződések nem jöttek létre, de a Kúria magyarázatot keresett a létükhöz, amelyhez a szerződést visszamenőleg meg kellett változtatnia. Csakhogy az Európai Unió Bírósága szerint ezt nem lehet megtenni.

A Magyar Bankszövetség tagjai a devizaügyek elindításakor már kilencven százalékban nem magyar tulajdonúak és érdekűek voltak. A nemzetközi bankok itteni leányvállalatai egymás közt nagy kamatlábat generáltak, amit MNB piacinak vélt, és alapkamattá tett. Ekkor a jelzálogkölcsön kamata megfizethetetlen lett, egy részét az állam átvállalta. 

Csakhogy az unióba lépésünkkel le kellett állítani az állami kamattámogatást. Ekkor az idegen érdekű magyar bankszféra a kamatleszállításnál jobbat talált: a svájcifrank-kölcsönzést, mert a nullát alig meghaladó alapkamat mellett a forinténál kisebb kamatláb is nyomban nagy hasznot hozott. Ezért a svájci frank kölcsönt erőltették, az eurós és japán jenes kölcsönzés csak pár százalékot tett ki. 

A kölcsönbe bújtatott árfolyamkockázat jól számítható bevétele volt a banknak

A deviza, különösen a svájci frank kisebb kamata és az árának várható növekedése ismeretlen közegbe vitte a kölcsönt felvevőket. A közeg azonban nem volt idegen a bankoknak, ők maguk alakítják a pénzpiacot, az árfolyamokat. 

A bankok akár a tíz év múlva esedékes árfolyamot is ki tudták számolni a forint és a frank kamata különbségéből. 

E tudásukat azonban nem osztották meg az ügyfeleikkel, a törvényi kötelezettség ellenére sem, hiszen akkor senki sem vett volna fel ilyen kölcsönt. E kartelljellegű magatartásnak különböző elnevezései ismertek.

A Budapesti Értéktőzsde 2004. október havi jelentése már világosan leírta, hogy a devizában számolt kölcsön esetén az adós fogadást köt tíz-tizenöt évre.

Kiszámolták a svájci frank árfolyamát ekkor tíz évre előre, melyet az élet majdnem tökéletes pontosággal igazolt. Ezt minden kölcsönző pénzintézet tudta, hiszen ott vannak a devizatőzsdén, olvashatták ezt a dolgozatot is, mégis letagadták a svájci frank várható drágulását. 

A Magyar Bankszövetség éppenséggel a deviza várható olcsóbbá válását hirdette, miközben tagjai a tőzsdén a drágulásra fogadtak nap mint nap, és ezzel maguk is drágították a devizát.

Ilyen ismeretek birtokában a bankoknak csak egy dolga volt: becsalogatni az ügyfelet. Meg is tették reklámdömpinggel, alacsonyabbnál alacsonyabb kezdő részletű ajánlatokkal, türelmi idővel.

Már a deviza megjelenése a kölcsönzés terén idevonzotta a követeléskezelőket, akik alig várták az ügyfél fizetésképtelenségét, mert a rossz banki követelések világa egy nagy nemzetközi üzleti közeg. 

Erre a számításra épült be a végrehajtó maffia a kifosztó rendszerbe a közjegyzők aktív asszisztálásával, és ne feledjük, hogy sok vállalkozás is a svájci frank kölcsönnel ment tönkre, míg az önkormányzatok ilyen adósságát a költségvetés vette át. 

A bankfelügyelet már 2004-ben tudta, hogy törvénytsértően kezelik a devizát a kölcsönnél – de engedte 

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már 2004-ben leírta: Amit a devizahitelről tudni kell című kiadványában, hogy a deviza a szerződésben csak látszat: „a kölcsönnyújtó a folyósított devizahitel összegét előzetesen átszámítja forintra (…) mintha megvásárolná ügyfelétől azt a devizamennyiséget, aminek ellenértékét forintban kifizeti. A hitel törlesztésekor ugyanez fordítva játszódik le.” A mintha-devizavásárlás éppen azt bizonyítja, hogy nincs devizavásárlás, nincs költsége és a forintadósságot változtató hatása sem.

Sem a Ptk., sem a hitelintézeti törvény nem ismer „mintha-vásárlást”. A PSZÁF tehát leírta a törvénysértést, de nem kifogásolta, pedig ez lett volna a feladata.

A „mintha-vásárlás” törvényileg büntetendő visszaélés a joggal, az ügyfél jóhiszeműségével. A Ptk. 205. paragrafusának (3) bekezdése pedig világosan kimondja, hogy „a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.” 

A Kúria is csak a Bankszövetségre hallgatott

A beadvány a Kúria álláspontjával kapcsolatban kijelenti: „a Kúria átértelmezi a pénzintézetek kölcsönszerződéseit jogegységi határozat szinten, (…) »deviza alapúnak« elnevezve a mintha, azaz látszatügyletet, és ezzel emeli a valóság helyébe – de ez alkotmányellenes ítélkezés, mégpedig banki érdekből.” „A kölcsönszerződés lényegi eleme a rendelkezésre adás, nem a nyilvántartás. (…) A Kúria szerint a devizaelszámolási egység értékmérő, nem teljesítési pénznem, holott a kölcsönjogviszonyban azt és annyit kell visszaadni kamattal, mint amennyit az adós kapott. Az adósságnak a deviza árfolyamával történő korrigálása a forintkölcsönzésen kívüli jogviszony.”

Varga István, a beadvány egyik szerzője, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja 2011–2014 között hozzátette: „a PSZÁF 2013. május 31-én írta meg válaszát a Kúria devizahitelekre vonatkozó kérdéseire, és a Kúria decemberben hozta ki a 6/2013. polgári jogegységi határozatot. Ez alatt lett volna ideje a valóságot megismerni, de csak a Magyar Bankszövetséget kérdezték meg, mely akkor kilencven százalékban nem volt magyar a tagbankok tulajdona és érdekeltsége szerint. Továbbá megkérdezték MNB-t – válaszuk titkos.”

2009–2013 között az alapjogok hivatala már vizsgálta és kifogásolta a devizában számolt kölcsönök állami kezelésének több elemét, a pénzügyi felügyelet működését, hogy nem léptek fel kellő időben és erővel a fogyasztók védelmében a jogbizonytalanság megszűntetésére, a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésére, és az emberi méltóság védelmére. Sőt, a kúriai jogegységi határozatokról is készült jelentés, és ajánlásokat is tettek, alkotmánybírósági eljárást is kezdeményeztek. Csakhogy mindennek nem volt foganatja, nem kártalanították a becsapott ügyfeleket. Az időközben megszületett európai bírósági ítéletek és végzések azonban egyértelművé tették, hogy a fogyasztók, a devizahitellel átvert ügyfelek kártalanítása nem várathat tovább magára.

Kapcsolódó: