„A jövőt nem lehet megállítani!” - tisztújító kongresszust tartott a Mi Hazánk Ifjai
Kép forrása: Facebook/Mi Hazánk Ifjai
Május 16-án, szombaton megtartotta kétévente esedékes tisztújító kongresszusát a Mi Hazánk Ifjai. A rendezvényen a tagság nem csupán az új elnökségről, de a szervezet működésének új kereteiről is szavazott.
A rendkívül nagy létszámmal lezajlott eseményről a Mi Hazánk ifjúsági szervezete Facebook-posztban is beszámolt. A vendégek soraiban jelen volt Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, valamint német, ír és lengyel szövetségeseik is képviseltették magukat. A Bűnvadászok legendás narrátora, Vári-Kovács Péter zenei betétekkel színesítette a rendezvényt.
A kapcsolódó bejegyzésükben a fiatalok megfogalmazták, hogy az elkövetkező időszak egyik legnagyobb feladata a jobboldal megtisztítása lesz a NER 16 évnyi rárakódott kátrányától. Ehhez a feladathoz a nemzeti érzelmű ifjúságnak kell elöl járnia.
„A mi generációnk dolga lesz a korunkbeliek számára megmutatni a változáshoz vezető igazi utat, és fellobbantani a szívekben a hazaszeretet lángját. A Mi Hazánkat pedig kormányváltó erővé kell tennünk. Ma mi vagyunk Magyarország legnagyobb és legaktívabb ifjúsági szervezete! Ez óriási felelősség, hiszen a generációnk hangját így mi tudjuk leginkább képviselni a politikában. Érezzük is ezt a felelősséget, minden nap azért fogunk dolgozni, hogy a magyar fiatalok büszkék legyenek a hazájukra és tudjanak jövőt tervezni itthon” – írják az Ifjak.
A Mi Hazánk Ifjai elnökségének új összetétele:
Elnök:
Alelnökök:
- Orosz Patrik
- Regős Balázs Sándor
- Székely Norbert
- Dér Dániel

További képek az alábbi bejegyzésben érhetőek el:
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás