A politika ölte meg Magyarországot, tehát meg kell ölni a politikát!

a magyarság súlyos árat fizet és fizetett minden tévedés, hiba, és hamis útra vezetés miatt. 

Ugyanis a kormányzástechnikai hibák és problémák felismerése mellett Orbán Viktor nem mondta ki – nem ismerte fel? – a bajok fő okait.

Az orbáni kormányzás hibáinak összegzését, működésük nemzeti radikális kritikájának lényegét már 1920-ban és ’23-ban is megfogalmazta Szabó Dezső. Csurka István pedig két nappal a halála előtt, 2012. február 2-án a Magyar Fórumban megjelent, politikai végrendeletté váló vezércikkében foglalta össze minden magyar kormány legfőbb feladatát. Kár, hogy Orbán ezeket nem tartotta szem előtt, és még nagyobb baj, hogy ennek árát nem ő, hanem a magyar nép fizeti.

Szabó Dezső így fogalmaz: „alaptételem: a politika ölte meg Magyarországot, tehát meg kell ölni a politikát”. (Levél az ifjúsághoz, 1923). Még korábban, az 1920-ban írt, Egyenes úton című tanulmányában kifejti ennek a tételnek a két alappillérét: „Egész pályám egyetlen tanítása: (...) 

a magyarságot a legszélesebb szociális politika, s a legmélyebb és legintenzívebb kultúra juttatja az őt megillető helyhez”.

Csurka István utolsó vezércikkében nyomatékosítja, és álló betűkkel szedeti ki, hogy mit kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy ezeréves országunkat és még annál is több ezer éves népünket elnyelje a globalizmus Molochja: „ENNEK A MOZGALOMNAK KULTURÁLISNAK KELL LENNIE. Ez csak azokat a politikailag félrenevelteket riaszthatja el, akik a politikában erősebb hatóerőt vélnek, mint amit a kultúra ad. Ez tévedés.

Minden mindig a kultúrán múlik. A jó politika felismeri ezt, és megteremti a kulturális mozgásteret, és maga is a kultúra részévé és szolgálójává válik.”

Ezeket az igazságokat, a magyar igazságot nem tanulták meg sem tizenhat kormányzati évük, sem a rendszerváltás óta eltelt három évtized alatt.

Ezért fognak ők is elmorzsolódni a magyar közélet őrlőkerekei között, mint az MDF vagy bármely más, nemzetiesebb jellegű pártképződmény, hiába jelentettek olyan korszakot, amelynek jó eredményei is voltak.

Csak a nemzeti radikalizmus eszmeisége örök, ez az a főnixként folyton megújuló szellemi mozgalom,

 – még ha változó formációkban is –, mert ezek a szerveződések és pártok képviselik tántoríthatatlanul a magyar igazságot. És ezt a magyarok tudják, érzik, még ha nem is merik sok szavazattal megtámogatni a munkájukat.

Orbán Viktor értékelése szerint kormányzásának időszaka „az elmúlt száz év legsikeresebb korszaka volt, a magyar polgárosodás legsikeresebb tizenhat éve. Keresztény, nemzeti alkotmány, teljes foglalkoztatás, megnégyszerezett átlagjövedelem, migránsmentes ország, Brüsszellel és más külső erőkkel szemben önálló kormányzás.”

Ezt ugyan, és a további sikerlistát is pontról pontra lehetne cáfolni vagy módosítani, de a legkeményebb cáfolat maga a választási eredmény. Mert a nép nem a tizenhat év jólétet unta meg, hanem indulatai által elvakítva és a Magyar Péter-i demagógia szirénénekétől megsüketítve ugyan, de lelke mélyén mégis jól érezte, hogy rossz irányba tart a magyar polgárosodás.

„Az egyetlen igazi gyarapodás a család gyarapodása” – írta egy helyütt Csurka. 

Nem a GDP, de még csak nem is az épületekben vagy cégekben számolt nemzeti vagyon gyarapodása a fokmérő, hanem csakis a magyar családok gyarapodása. 

Mindenekelőtt létszámban: a gyermekek számában, a Kárpát-medence újbóli benépesítésében. Aztán a méltó emberi életminőség növekedésében, 

amit nem a négyműszakos gyári robotmunka jelent a 21. században a multik extraprofitjának megtermelésére. 

Ezt a minőséget – ha úgy tetszik, a minőség forradalmát – kell elhoznia a nemzeti radikalizmusnak a magyar kultúra feltámasztásával az élet minden területén: a társadalomban, a gazdaságban és a művészetek terén.

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó: