7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Külföld

Belső kutatásokból pontosan tudta a Facebook, milyen káros hatást gyakorolnak a fiatalokra

Talán a 2018-as Cambridge Analytica-botrány óta nem élt olyan viharos időket a Facebook, mint manapság. A közösségi birodalom múlt heti leállása csak egy dolog, annál jóval fontosabb az az ügy, ami a Zuckerberg-féle vállalat titkos kutatási eredményei körül robbant ki az Egyesült Államokban – írta meg a PC World.

A Wall Street Journal egy cikksorozatban számolt be a Facebook belső vizsgálatairól, melyek pontosan kimutatták az Instagram tinédzserek mentális egészségére gyakorolt káros hatásait. Az adatokat eljuttató belső szivárogtató azt is elárulta, a cég nem csak eltitkolta az eredményeket, de még azt is elkezdte vizsgálni, hogyan tudná a 12 év alatti gyermekeket is a bűvkörébe vonni.

A hír nyomán szenátusi vizsgálat indult, így akár jogi következménye is lehet a történteknek.

A cikksorozat követte felháborodás miatt a kék-fehér portál vezetősége bejelentette, felfüggesztik a gyerekeknek szánt Instagram fejlesztését (míg elül a vihar, aztán minden mehet tovább – a szerk.), Mark Zuckerberg pedig ismét hosszas magyarázkodásba kezdett a történtek miatt.

Még a botrányt is saját javukra használják fel

Jellemző a pénzéhes hiénákra, hogy még a számukra kedvezőtlen helyzetekből is rendre profitálnak. Alighanem így lesz ez most is, ugyanis a hatalmas felháborodást kihasználva a Facebook kijelentette, a jövőben a “barátokra helyezi a hangsúlyt”, a politikát pedig igyekszik minél jobban visszaszorítani, mert “az megosztja az embereket”. Ezt Nick Clegg, a vállalat globális ügyekért felelős alelnöke harangozta be, aki 2010-2015 között még az Egyesült Királyság miniszterelnök-helyetteseként szolgált a “jobbközép” Cameron-kabinetben (annyira jobboldali, hogy éppen a zsidó származású Cameron kormánya legalizálta a homoszexuálisok házasságát az Egyesült Királyságban – a szerk.).

Ez a gyakorlatban természetesen annyit jelent, hogy hiába követünk egy adott politikust, a bejegyzéseinek csupán töredéke jelenik majd meg az üzenőfalunkon. Helyette reggelizős, nyaralós, szakítós, meg cicás képeket kapunk az arcunkban, ha akarjuk, ha nem. A politikusok és pártok pedig követőszámtól függetlenül rá lesznek kényszerítve arra, hogy még több pénzt pumpáljanak a kék-fehér portálba, hiszen a fizetett hirdetések által továbbra is el tudnak majd jutni az emberekhez.

Ezzel a lépéssel a Facebook kiválóan kiszolgálja asszisztál politikai elit terveihez, hiszen pont azokat az alulról építkező, pénz szűkében lévő pártokat lehetetlenítik el, akik a korábbi években éppen az ilyen alternatív kommunikációs csatornák révén teljesítettek a várton felül a választásokon.

Olybá tűnik a rendszer nem akar újabb meglepetéseket.

Arról egyelőre nincs információ, mi történik az olyan felhasználókkal, akik előszeretettel osztanak meg politikai tartalmakat a saját üzenőfalukon, de könnyen lehet, hogy a Facebook algoritmusa által ők is “mellőzve lesznek” a barátaik üzenőfaláról.

“Új irányítási eszközöket fogunk bevezetni, melyekkel a tinédzserek szülői szándék esetén hatékonyabban felügyelhetik a gyermekük online tevékenységét”

– hazudta Clegg a CNN-nek adott interjújában. Azt nem részletezte, miért káros egy fiatal számára, ha többféle politikai véleménnyel is találkozhat. Az alelnök továbbá egy új, rendkívül effektív “tarts szünetet” nevű funkció érkezését is megpendítette, amely időnként felhívja majd a tinik figyelmét arra, hogy egy kicsit tegyék félre az Instagramot.

További híreink

Trump ismét negatív

Kemény János

Mi történik Gyöngyöspatán? – Amikor a fideszes szájkaraté találkozik a valósággal

Szabó Norbert

Elutasították Japánban egy kényszersterilizált férfi kártérítési követelését

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben