2.1 C
Budapest
2021. november 30., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Kultúra

Csaknem ezer, Trianonra utaló budapesti utcanév került interaktív térképre

Összesen 934 budapesti utca és tér került fel arra az interaktív térképre, amelyen a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok után elnevezett közterületeket gyűjtötték össze – közölte a Budapest Főváros Levéltára (BFL) az MTI-vel hétfőn.

A levéltár és az Átló csapata által készített weboldalon olyan fővárosi utcákat és tereket gyűjtöttek össze, amelyek névadóját 1920-ban csatolták el, vagy az összeomló Osztrák-Magyar Monarchia nagyságára (Mosztár utca, Lemberg utca), a dicső múltra (a középkori végvárak nevét őrző Galambóc és Szabács utca), esetleg az első világháborúra (Doberdó út) utalnak – írják a közleményben.

A trianoni utcanevek kiosztásának két nagyobb hulláma volt. Az első az 1920-as években indult, és az 1930-as években csúcsosodott ki. A másik hullám a rendszerváltás után volt jellemző. A húszas években tömegesen neveztek el utcákat, tereket Budapesten a határon kívül maradt magyar településekről.

Nem egy ilyen utcabokor jött létre Zugló akkoriban kiépülő negyedeiben, és ekkor tűnt fel számos trianoni helység Újbuda új területein. Később, a harmincas években az akkori városhatár mentén fekvő területeken alakult több “Trianon-utcanévbokor” is, például a mai 18. kerületi Ganztelepen-Szemeretelepen, a mai 20. kerületi Gubacsipusztán és Csepelen.

A közlemény szerint még a Rákosi-korszak legsötétebb éveiből is van példa határon túli utcanévadásra, mint ahogy a Kádár-korban is számos közterület kapott ilyen nevet. Érdekesség, hogy a Belváros és a Várnegyed szinte teljesen kimaradt az ilyen típusú névadásokból.

Az adatvizualizacio.bparchiv.hu/hatarontuli internetes címen egy interaktív térkép segítségével különböző szempontok szerint tekinthetők át a trianoni békediktátumra utaló közterületek. Az oldal okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett változatban is elérhető – olvasható a levéltár közleményében.

(Forrás: MTI – Kép: Határon túli utcanevek Budapesten)

További híreink

Lakatos Márkkal provokál Nagypénteken a Viasat3

Faragó Dániel

“Ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra” – interjú Pozsonyi Ádámmal

Kemény János

Orbán szerint az oltás “működik”, de év végéig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben