20.8 C
Budapest
2022. augusztus 12., péntek
Magyar Jelen
KiemeltSport

Csoportos nemierőszak vádjával elítélték a Milan és a Real Madrid korábbi játékosát

Kilenc év börtönbüntetésre ítélték az AC Milan és a Real Madrid egykori támadóját, Robinhót – írja a sport365.

A brazil futballista még 2013-ban, egy milánói szórakozóhelyen vett részt egy csoportos nemi erőszakban barátjával, Ricardo Falcóval. Noha azt állították, a nő alkohol hatása alatt állt, és valójában közös megegyezéssel történt az aktus, a bíró ezt nem vette figyelembe az ítélet során.

A megerőszakolt nő ügyvédje az ítélet kapcsán elmondta:

Ez egy jó példa a nők védelmére. Szükség esetén tud működni a rendszer.

A 36 éves csatár októberben korábbi csapatához, a Santoshoz szerződött, ám az ítélet után a klub azonnal szerződést bontott vele.

Robinho korábban is tagadta bűnösségét, így minden bizonnyal él fellebbezési jogával, vagyis jogerős ítéletről egyelőre nem beszélhetünk.

Visszaeső?

A brazil támadót már 2009-ben is vádolták nemi erőszakkal. Állítólag egy leedsi szórakozóhelyen erőszakolt meg egy nőt. Akkor azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és az ügyet elsikálták. Az olasz bíróságok azonban – még ha 7 év kellett is hozzá – nem hagyták futni a férfit csupán azért, mert híres labdarúgó.

Fotó: Wikipédia

További híreink

Az indiai Asszám államban betiltják a Korán-iskolákat

Varga Lilla

Hollandia engedélyezte az eutanáziát a súlyos demenciában szenvedők számára is

Kiss Albert

A vadászati kiállításon sincs vírus, így mentesül minden védelmi intézkedés alól

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben