7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Hírek

Dúró Dóra feljelentése alapján ítéltek el egy fideszes önkormányzati képviselőt

“Feljelentésem alapján ítéltek el egy fideszes politikusbűnözőt, mert bár a sajtóban megjelent az eset, az érintettek mégsem terelték jogi útra az ügyet. Hát én megtettem, és sikerrel jártam. Ilyen szigorral kell fellépni minden törvénysértéssel szemben, és ahogy a Mi Hazánk egy-egy javaslat megszavazásánál is csak azt nézi, hogy jó-e a nemzetnek, úgy a bűnözőkkel szembeni fellépés esetén sem teszünk különbséget fideszes vagy balliberális politikusok között. Se Gyurcsány, se Orbán politikusbűnözőiből nem kérünk!” – írja Facebook-bejegyzésében a párt elnökhelyettese.

Alább olvasható az Index-cikk, melyből ez kiderül:

Két év felfüggesztett a házfelügyelőt zsaroló volt fideszes önkormányzati képviselőnek Ma (2019. június 25-én, ez a cikk keltezése – a szerk.) volt előkészítő tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a volt fideszes józsefvárosi önkormányzati képviselőnek az ügyében, aki a vád szerint 100 ezer forintot követelt valakitől, belengetve azt, hogy ha nem kapja meg a pénzt, akkor megakadályozza a sértett házfelügyelői és lakásbérleti szerződéseinek meghosszabbítását.

A vádlott férfi aktív önkormányzati képviselő volt ebben az időben, így őt hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolták. A férfi élt az új büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel: az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, amit a bíróság elfogadott. A bíróság végül két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette. A vádirat szerint – amit a keddi előkészítő tárgyaláson az ügyész röviden összefoglalt – az ügy sértettje 2015 tavaszán értesült a most elítélt Balogh István Szilvesztertől egy budapesti önkormányzati házfelügyelői programról. Balogh ebben az időben az adott önkormányzat képviselő-testületének tagjaként dolgozott. A sértett sikeres pályázatot nyújtott be a programra, így határozott idejű szomszédsági házfelügyelői állást kapott.

A későbbiekben szerződését többször meghosszabbították, majd szolgálati lakás határozott idejű bérletére is kötöttek vele szerződést. Balogh a vád szerint 2015 decemberében kereste fel a sértettet azzal, hogy mivel álláshoz juttatta, fizessen neki 100.000 forintot. Többszöri felszólítás után a sértett abban a reményben fizetett, hogy a vádlott felhagy a pénzköveteléssel. 2016 decemberében a vádlott ismét megkereste a sértettet, és ismét 100.000 forintot követelt. Megfenyegette, hogy ha nem fizet, megakadályozza a sértett házfelügyelői és lakásbérleti szerződéseinek meghosszabbítását. Ezért az ügyészség a vádlottat hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolta. Az ügyészség – tekintettel az enyhítő körülményekre; büntetlen előélet, egészségügyi állapot, eltartott szülő – azt indítványozta, hogy ha a vádlott beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság két év börtönbüntetésre ítélje, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre függessze fel. A bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – két év börtönbüntetést szabott ki a vádlottal szemben,amelynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá rendelkezett az eljárás során felmerült bűnügyi költségek viseléséről is, melyre a bűnösnek kimondott vádlottat kötelezte. Az ügyészség, a védelem és a vádlott is tudomásul vette az ítéletet, így az jogerős.

Ezeken az előkészítő tárgyalásokon, ahol a vádlott beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalásról, hagyományos értelemben vett perbeszédek nem hangzanak el. Ettől függetlenül mind az ügyészség, mind a védelem tart egy rövid beszédet, amiben összefoglal, elmondja meglátásait. Ennek egyik színes példáját ebben a perben hallottuk legutóbb. Ez most is elhangzott az ügyészség részéről, ám amikor a védelem szeretett volna “beszédet” tartani, a bíró és az ügyész is felhívta a figyelmét, hogy ha új bizonyítékokról beszélne, vagy ha afelé mutatna a beszéde, hogy a védence mégsem bűnös, akkor a beismerés akár annyira elhiteltelenedhet, hogy a bíró mégis tárgyalásra utalja az ügyet. Ha kételyek merülnek fel, hogy a beismerés nem őszinte, csak azért mondja most ezt, hogy most vége legyen az egésznek, akkor dönthet a bíró arról, hogy tárgyalás legyen.

Ekkor egy kis időt kért Balogh és védője, hogy megbeszéljék, mi legyen. Majd a terembe visszaérve a védő gyakorlatilag lemondott arról a beszédről, Balogh pedig megerősítette, hogy beismeri a zsarolási kísérletet, és lemond a tárgyalásról. Balogh – aki a tárgyalt időszakban az EchoTv munkatársa is volt, ahonnan azután távolították el, hogy kirobbant az ügy – az Indexnek a tárgyalás után úgy fogalmazott, hogy korábban politikusként, és azután is, hogy képviselősége megszűnt azt tapasztalta, és azt látta a sajtóvisszhangokban is, hogy ez az ügy elérkezett arra a pontra: “ha egy farkas fel akarja falni a bárányt, akkor hiába minden észszerű bizonyítás, akkor is fel fogja falni”

Szerinte ő hibát követett el, hogy akkor nem jelezte hivatalosan, hogy milyen visszaéléseket tapasztalt képviselőként hivatali ideje alatt a Magdolna Negyed Programmal kapcsolatban, most pedig utólag már nem tudná bizonyítani az igazát. Szerinte ő a sértettnek – aki elmondása szerint nem is a feljelentő, a feljelentést Dúró Dóra, akkor jobbikos képviselő tett – csak azt jelezte, hogy ő képviselőként is albérletben lakik, és ha valaki kap egy ilyen lakhatási lehetőséget állással, akkor tartsa be a szabályokat, vagy ő is járuljon hozzá a költségekhez: egy olyan lakás például 100 ezres albérleti díjat jelentene. Szerinte ezt értékelte úgy a sértett, hogy megzsarolták. Balogh védője hozzátette, hogy a nyomozás tárgya mindösszesen a cselekmény kísérlete volt, tehát Balogh nem kapott egyetlen forintot sem hivatali munkájával összefüggésben senkitől. Hozzátette, “érdekes tény derült ki ma a bíróságon, miszerint a korábbi hírekkel ellentétben egyetlen házgondnok sem tett feljelentést Balogh István Szilveszter ellen sem zsarolás, sem más bűncselekmény miatt.

Ennek az ügynek az elindítója Dúró Dóra volt a feltételezett eset bekövetkezte után egy évvel”. “Abban a világban élünk, hogy nem tudom bizonyítani az igazamat” – mondta Balogh, aki ezzel a mondattal kicsit mégis ellentmond a korábbi beismerő vallomásának. “Ha valaki nem ért egyet az önkormányzat korábbi döntéseivel, és bíróság elé lehet citálni ezért, akkor ezzel az üggyel nem tudok mit kezdeni” – mondta. Szerinte ha az ügyészségnek a vádemeléshez elég volt annyi bizonyíték, amennyi volt, akkor ezt már tárgyaláson nem tudná megvédeni.

További híreink

A 95%-ban magyar lakosú Csíkszentdomonkoson le kell szedni a magyar feliratokat

Kiss Albert

Vádat emeltek a Netflix “pedofilgyanús” filmje ellen Texasban

Irányi Dániel

Klímahiszti – Greta Thunberg, az Extinction Rebellion és a többiek

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben