4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Egy sapka miatt gyilkolta meg a fiút, majd annak vérében úszva megerőszakolt egy nőt az újdonsült svéd állampolgár

A svéd bevándorlásellenes párt, a Svéd Demokraták logójával ellátott sapkát talált a szudáni migráns egy házibuliban, ebből arra a következtetésre jutott, hogy a házigazda rasszista, ezért egy kést ragadott, és meggyilkolta. Majd – még mindig a fiú vérében úszva – megragadta a szobában tartózkodó svéd lányt, és megerőszakolta – írja egy helyi médium.

Svédországban, Härnösandban egy 19 éves fiú, Tommie Lindh házibulit tartott, amire valaki meghívta a 23 éves szudáni migránst, Abubaker Mohamad Awadot, aki 2011 óta büszke svéd állampolgár (és többszörösen elítélt nemi erőszakoló).

A jó toleráns svédeket mindenesetre nem zavarta a fekete férfi jelenléte, együtt szórakoztak, ám hajnal 4 körül, mikor a meghívottak jelentős része vagy hazament, vagy részegen elaludt a ház valamely pontján, Abubaker úgy döntött, körbejárja a házat, magyarosan szólva “csak szétnéz”.

Először egy alvó lányt kezdett fogdosni, ám egy fiú határozott fellépésének köszönhetően meghátrált. Ez után nyitott be egy szobába, ahol az egyik polcon egy sapkát talált, amit a svéd bevándorlásellenes párt, a Svéd Demokraták logójával láttak el. Az ifjú szudáni migráns igen tájékozott lehet a politika terén, hiszen azonnal felismerte a logót, és összekapcsolta azzal, amit a svéd média és minden parlamenti párt sulykol az emberekbe: Ha a Svéd Demokratákat támogatod, rasszista vagy, fasiszta és náci.

A sapka, ami “feljogosította” a migránst a gyilkosságra

Abubaker “idegállapotba került”, berontott abba a szobába, ahol a korábbi lányt próbálta meg megerőszakolni. A lány felriadt, mire a migráns őt is és a házigazdát is rasszizmussal vádolta. A lány hiába magyarázkodott, hogy Tommie nem rasszista, csak érdekli a politika, és ha jobban szétnézett volna, a szobában talál kitűzőket és sapkákat a többi párttól, de még szórólapot is a szociáldemokratáktól.

Abubaker nem hitt a lánynak, inkább rátámadt. A lány kimenekült a szobából, és egy barátját hívta segítségül.

A szudáni férfi ekkor kést ragadott és leszúrta a fiút. A lány bemenekült a fürdőszobába, ahol Tommie éppen a fogát mosta. Kétségbeesetten, zokogva értesítette a rendőrséget, mikor a migráns berontott, és a kezében lévő konyhakést többször a fiú testébe szúrta.

Miközben Tommie a padlóra rogyva haldoklott, a szudáni férfi – a fiú vérében úszva – megragadta a lányt, kivonszolta a fürdőszobából, rádobta az ágyra, rávetette magát és megerőszakolta.

Máig tisztázatlan okok miatt a rendőrségnek több mint két órába telt, míg kiértek a tett helyszínére. A szudáni férfi még akkor is a házban tartózkodott, így letartóztatták. A rendőrségi fotózáson grimaszolt és különböző pózokba vágta magát, mintha csak az Istagramra készülnének a képek.

Kihallgatásán Abubaker azt állította, nem emlékszik semmire. A svéd lánnyal való közösülés tényét elismerte, viszont azzal védekezett, “a lány is akarta”. Később bevallotta a gyilkosságot, ám akkor azt mondta, “csak” Tommie-t akarta bántani, mert rossz néven vette rasszizmusát.

További híreink

Megfélemlítőnek tartja az imát az abortuszpárti aktivista

Irányi Dániel

Harc a Nílusért: Egyiptom, Etiópia és Szudán vitája

Kiss Albert

Azta! Esőből energiát?

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben