Fontos leszögeznem, hogy sem vírustagadók, sem oltásellenesek nem vagyunk, csupán a normalitást képviselve ebben a témában is a józan észt szeretnénk képviselni – kezdi közleményét Dócs Dávid a Mi Hazánk alelnöke.
Az elmúlt bő egy évben sok mindenen mentünk keresztül, láthattuk a semmiből berobbanó furcsán és kiszámíthatatlanul viselkedő vírus veszélyességét, de ugyanakkor az ellene hozott intézkedések és korlátozások sokszori észszerűtlenségét és értelmetlenségét is. Az egy forgatókönyv alapján hozott döntések térdre kényszerítették a világgazdaságot és a társadalmat is.
Így van ez hazánkban is, ahol ezért egyedül a Mi Hazánk Mozgalom emelte fel szavát, míg az oltás-lobbista Fidesz és a csapongó baloldali horror-koalíció pusztán egymást igyekeztek túllicitálni az észszerűtlenségek csatájában.
A magyar vállalkozókért, a magyar gazdaságért, a magyar emberek mindennapjaiért egyedül a Mi Hazánk emelte fel szavát, vagy vonult utcára, ha a helyzet ezt kívánta meg
-emlékeztet Dócs a párt márciusi tüntetésére.
a Mi Hazánk követeli a kormánytól, hogy ne tegyen különbséget állampolgár és állampolgár között, ne tegyen különbséget oltott és oltatlan között, ne kényszerítéssel, zsarolással, hanem a lehetőség biztosításával igyekezzék az élet régi kerékvágásba történő visszaállítására.
Tömegrendezvények esetében biztosítsa a helyszínen elvégezhető antigén tesztek elvégzését, a védettségi igazolvány egyenértékű megszerzéséhez pedig tegye ingyenessé a tömeges antitest-tesztek lefolytatását!
Aki nem szeretné beoltani magát egészségi állapota, vagy akár meggyőződése miatt, annak is legyen az oltáshoz hasonlóan ingyen lehetősége a védettségi igazolvány megszerzésére!
Ez lehetőséget és szabadságot adna több tízezer, vagy százezer olyan magyar ember számára, aki már átesett a víruson, csak ezt nem tudja bizonyítani. A teszt és a vakcina árának összehasonlításából kapott eredmény alapján pedig, még az állam is lényegesen jobban járna.
A megtörni látszó oltakozási kedv ellenére is tömegek teljes szabadságát lehetne visszaadni ezzel az intézkedéssel, mely mind a pattanásig feszült közhangulat, mind a letaglózott gazdaság részére elengedhetetlenül fontos lenne.
Pártunk a kényszeredettség helyett mindig az észszerűséget tartja előrébb, s a társadalom megosztása helyett a kialakult barázdák elsimításán munkálkodik, hogy egyetlen magyar se érezhesse hátrányban azért magát, mert az oltottak, vagy akár az oltatlanok táborához tartozik!
A Mi Hazánk sem most, sem máskor nem asszisztál a megbélyegzéshez, a szabad döntés és a szabad élet pártján állunk – zárja gondolatait Dócs Dávid.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!