11.7 C
Budapest
2020. október 24., szombat
Magyar Jelen
Külföld

Egyszázalékos új-zélandi pártot is letilt Zuckerberg cége

Vizsgálatot kezdeményezett az Előre Új-Zéland párt, szerintük ugyanis a Facebook beleavatkozott a parlamenti választásokba azzal, hogy letiltotta az új-zélandi párt közösségi oldalát. 

Sorozatos álhírterjesztésre hivatkozva tiltotta le a Facebook az új-zélandi Előre Új-Zéland párt fiókját, emiatt az vizsgálatot kezdeményezett, azt állítva, hogy a közösségi oldal beleavatkozott a parlamenti választásokba, amelyek két nap múlva lesznek. A Facebook közleménye szerint a párt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban osztott meg hamis információkat, olyanokat, amelyek “azonnali fizikai ártalmat” okozhatnak. “Egyértelmű szabályaink vannak az ilyen típusú tartalmakkal kapcsolatban, és mindenkivel betartatjuk őket függetlenül az illető politikai irányvonalától vagy párthovatartozásától” – írták.

A párt éppen élőben közvetítette társelnöke, Billy Te Kahika egyik beszédét, amikor a Facebook letiltotta a fiókját. A társelnök ezután közleményében kijelentette, hogy ez tipikus példája a “cinikus választási beavatkozásnak”, és “ebből jól láthatják az új-zélandiak, hogy nagyon is valóságos a szólás szabadságát elnyomó totalitárius állam, amely ellen küzdünk”.

A pártot pár nappal korábban felszólította az új-zélandi reklámfelügyelet, hogy távolítsa el egy hirdetését, amelyben hamisan azt állítják, hogy az állam kötelezővé teszi a védőoltás beadatását a koronavírus ellen.

A nemrég megalakult párt tiltakozott az 5G mobilhálózat kiépítése és a járványügyi kijárási korlátozások ellen is, azt állította, hogy a koronavírus-járványba nem hal bele több ember, mint egy átlagos influenzába. Ezenkívül sikertelenül pereltek be egy médiacéget, amiért az kizárta őket televíziós vitáiból. A párt támogatottsága a legutóbbi felmérés szerint egyszázalékos, ami azt jelenti, hogy választási eredménye valószínűleg nem lesz hatással a voksolás kimenetelére.

Jacinda Ardern miniszterelnök Munkáspártja a felmérések szerint ismét győzni fog a választásokon, a járvány elleni küzdelem sikeressége csak növelte népszerűségét az idén, és esélyén nem sokat ront az sem, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények egy százalékpontos visszaesést mutattak ki a Munkáspártnál.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Amerikai tagállamok és városok perlik Trumpot, mert kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat

Irányi Dániel

A Fülöp-szigeteken tízezer elítéltet engedtek szabadon

Kiss Albert

Lengyelország nem Németország rovására akarja növelni az amerikai katonai kontingenst

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben