Elképesztő, hogy szabadlábon védekezhetnek a lyukóvölgyi támadók

Egészen elképesztő, hogy a hatóság ismét bűnözőket engedett szabadon, nemrég ugyanis megszüntették egy lyukóvölgyi rablópáros előzetes letartóztatását. Információim szerint a feltételezett elkövetők saját portáján támadtak meg egy hölgyet Lyukóvölgyben. Megütötték, kutyát uszítottak rá majd elvették a fényképezőgépét, amin a sértett rögzítette az eseményeket- emlékeztet közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke. Alább a folytatás.
Nagyon rossz üzenete van az ilyen enyhe bánásmódnak, amely ahelyett, hogy elvenné a bűnözők kedvét még lovat is ad alájuk. Így hiába a sikeres rendőrségi felderítés és elfogás, nincs retorzió.
A Mi Hazánk álláspontja szerint ahhoz, hogy csökkenjen a hasonló erőszakos bűncselekmények száma és élhetőek legyenek településeink, az ügyészségnek és a bíróságnak is az elrettentés eszközét kellene alkalmaznia.
Sajnos azonban azt látjuk, hogy ez rendszerszintű problémája az igazságszolgáltatásnak és számtalan hasonló esetet lehetne felsorolni. Érvényesíteni kell azt az elvet, hogy ne a bűncselekmény elkövetőinek legyenek fontosabbak a jogai, hanem a tisztességes, törvényt betartó állampolgároknak, az áldozatoknak! Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás