Húsvéti nagyinterjút készítettünk Barsi Balázs ferences rendi szerzetessel. A Széchenyi-díjas teológus lapunknak beszélt a húsvét valódi üzenetéről; a keresztény kultúráról; az új és a régi rítusú szentmise viszonyáról; Európa és Magyarország jövőjéről; valamint arról, hogy már van egy evangélikus egyház, nincs szükség még egyre.
– A mai, szekuláris világunkban a húsvét ünnepe átértékelődött, sokaknak elsősorban a kis nyuszit, a tojást, a sonkát, a vásárlási lázat; jobb esetben a locsolást jelenti. Mi a húsvét valódi üzenete?
– Az, hogy Krisztus föltámadt, Isten fiának bizonyult, valamint megváltott minket a bűntől és minden rossztól. Fel sem fogjuk, mekkora szabadságot kaptunk a bűnbocsánat által: továbbléphetünk egy magasabb dimenzióba, az örök életbe.
Ez a kereszténység lényege, ez a húsvét valódi üzenete.
Ezt hitelesen nem lehet kizárólag szavakkal átadni, életünkkel is példát kell mutatnunk. Erre nem csak a szentek képesek, hanem mi magunk is, amennyiben bűnbánatot tartunk, és gyarlóságunk ellenére mindig törekszünk jót cselekedni.
– Napjainkban mennyiben vallás a kereszténység és mennyiben kultúra?
– Elsősorban természetesen vallás, de a keresztény misztériumok, vagyis az Isten és az ember közti csodálatos találkozások – melyek csúcspontja Jézus, valamint az ő megváltó halála és föltámadása – egy kultúrát is teremtettek. Mert bár a kereszthalál és a kálvária dombja elsősorban a kulturálatlanság, a brutalitás, a kirakatper és az emberi aljasság helye, Isten szeretete is megnyilvánult a Golgotán.
A jobb lator haláltusája közepette, a keresztre felszegezve ismerte fel, hogy Jézus a messiás. Odafordult hozzá, és azt mondta neki:
„Emlékezzél meg rólam, amikor országodba jutsz!”.
Jézus erre azt felelte:
„Még ma velem leszel a paradicsomban.”
Lehet, hogy az az ország, amit várunk, aminek a képét meg kellene valósítani a Földön, nem ebben a világban teljesedik be, itt csak elkezdődik. A jobb lator, aki életében köztérvényes bűnöző volt, halála órájában ezt ismerte fel. Az isteni szeretet győzedelmeskedett a gyűlölet felett.
A kulturálatlanság helyén – Jézus által – megjelenik egy olyan szeretet Isten részéről, amit nem lehet kitalálni. Az egész ókori világ hitt Istenben, istenekben, de arról szó sem volt, hogy ezek a természetfeletti lények szeretnek. Nem véletlenül terjedt el később a kereszténység, mint a futótűz a Római Birodalomban.
Isten szeretetéből kialakult egy új kultúra, a kereszténység a maga szentségeivel és ünnepeivel: húsvét, karácsony és a többi. Ebben a kultúrában mindenki részt vehet, az is, aki nem hívő. Mert a húsvét reggel elfogyasztott sonkának más íze van, a feldíszített karácsonyfa és a bejgli más légkört teremt, mint a szokványos. Ezt a nem hívők is érzik. A keresztény világban, ahol a római jog alapján egy új jogrendszer alakult ki, a nem hívő is élhet és gyarapodhat. Ez nagyon fontos.
Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy ha nincs a húsvét és nincsenek azok a hívők, akik életüket adják Krisztusért és egymásért, ez a kultúra kiüresedik. Ezt tapasztaljuk az egyházban is. Napjaink Európájában sokan elfordulnak a kereszténységtől, de a vértanúk, a szentek és az egyszerű emberek szívében tovább ég a láng, ami előbb-utóbb megint egy új kultúrát fog teremteni.
Azt szokták mondani, hogy Európa a kereszténység utáni korban van, én azonban úgy látom, hogy éppen ellenkezőleg: a kereszténység előtti korban.
Mert mintha Európa nem értette volna meg teljesen a szeretet üzenetét. Megint itt a háború, a gyűlölködés, a meg nem értés és az igazi párbeszédek megszakadása. De ne féljünk, ez a tűzfészek, ez az isteni mag, ez a keresztény misztérium itt van, és képes újraéledni. Elsősorban az egyháznak kell megújulnia, ami aztán kisugároz majd egy kultúrát, amibe olyan dolgok is beleférnek, mint a húsvéti nyuszi, a sonka, a locsolás, vagy éppen a karácsonyfa.
– Hogyan tudna megújulni az egyház? Melyek azok a főbb területek, ahol mindenképpen változásra lenne szükség?
– Rengeteg felnőtt jelentkezik, hogy meg akar keresztelkedni, velük együtt kell nekünk is megújítanunk a hitünket. Olyan férfiakról és nőkről, fiatalokról és idősekről beszélünk, akik nagyon sok keserűséget megéltek életük során, gyakorlatilag az istentagadásból, a sötétségből jönnek, most mégis boldogan lépik át a hit küszöbét. Csodálatos dolog, hogy egyszerre jelentkezik egy gazdag svájci orvosprofesszor és egy szegény kis indiai koldus, hogy megkapja a keresztség szentségét. Ha velük együtt megértenénk azt, hogy kiben hiszünk, ha újratanulnánk keresztény hitünket, és ismét elmerülnénk abban, hogy kicsoda Krisztus, akkor elindulna a megújulás.
A másik pedig, hogy azt mondja az Úr Jézus:
„ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába.”
Isten országa, Isten uralkodása tulajdonképpen az Istennel való kapcsolatot jelenti. Nem kényszer, nem arról szól, hogy Isten parancsol az embernek, hanem azt mondja: szeretlek titeket. Ezt tanította a názáreti Jézus. A legtöbb vallással és filozófiával eljuthatunk Istenig,
Jézus azonban a Mindenható belső életébe vezet minket.
Óriási jövője van Krisztus üzenetének, még úgyis, hogy a kereszténység Európában hanyatló korszakát éli. Ugyanakkor ez lehetőség is a megtisztulásra. A materialista és a marxista filozófia alapvető tévedése volt, hogy a mennyiség átcsap minőségbe. Hiszen hiába veszünk nagyon sok romlott tejet, nem lesz belőle édes tejszín. Pont a fordítottja igaz: a minőség csap át mennyiségbe. Ez azonban nem elitizmus, mert Isten a gyöngéket választja ki, azokat, akik a leginkább bele tudnak kapaszkodni. Sokszor ők értik meg, fogják fel azt, hogy az embernek a világmindenségben nincs más kapaszkodója, csak az egy Isten, akit a názáreti Jézus szeretetként mutatott be.
Lehet, hogy az eljövendő évtizedekben nem fognak tömegek betódulni a katolikus egyházba, de aki bejön, az azért jön be, amiért az apostolok és a vértanúk az életüket adták.
Ilyen az a huszonegy kopt keresztény férfi is, akit az Iszlám Állam lefejezett néhány évvel ezelőtt. Előttem van, ahogy térdelnek narancssárga ruhában, mögöttük a fegyveres katonák. Ez egy szent kép. Ha bármelyik azt mondta volna, hogy megtagadja a keresztény hitet és Krisztust, nem lőtték volna le. Vajon nem működtek bennük a nemi hormonok? Nem voltak éhesek? Dehogynem, csak a hitük erősebbnek bizonyult.
Ez a huszonegy férfi megmentette a katolikus egyházat és az emberiséget.
A megújulás adva van, mert az ember leronthatatlan. Nagyon sok híve volt és lesz a téves ideológiáknak, de maga az ember Isten képmása marad, és a Teremtő sosem hagyja el. Ez a húsvét reménysége.
– Anyaszentegyházról, egy és oszthatatlan katolikus egyházról beszélünk, mégis ellentétes előjelű folyamatok zajlanak a kléruson belül, egyszerre van jelen a liberalizmus és a tradicionalizmus. Nem ellentmondás ez?
– Ellentmondásnak nem mondanám, de valóban nem egyszerű a helyzet. A jövő véleményem szerint a tradicionalista vonal – vallási és nemzeti szinten egyaránt. Viszont arra figyeljünk, hogy nem a felszínen lesz valakinek igaza. Nem az a tradicionális, aki azt mondja, hogy vissza mindent, ahogy régen volt, az új dolgokat pedig ki kell dobni.
Az örök krisztusi értékeket kell hangsúlyozni. Visszanyúlni a szentségekhez, a szenthagyományhoz, a zsinatok egyöntetű döntéseihez. És ha ezekből például a tridenti forma, vagyis a második vatikáni zsinat előtti szentmiserítus többet tartalmaz, akkor azt meg kell őrizni, párhuzamosan kell végezni az új rítussal. Hiszen ne feledjük, az új rítusban is megtörténik az átváltoztatás, tehát a szentáldozás ugyanúgy érvényes. A hívő részéről elsősorban a hogyan a lényeg:
régi rítusban is lehet megszokásból, bűnös lélekkel áldozni, ahogy új rítusban is teljes átéléssel és tisztán, úgy, hogy közben azt mondjuk: „Jézusom, megmentettél engem, itt vagy, örökre ellentmondok a rossznak, a bűnnek, segíts!”
Persze nem minden mindegy, a határokat meg kell húzni. Azért is gondviselésszerű, hogy együtt kell élnie a két formának, mert az egyik a másikat ki fogja javítani. Istennek ezzel terve van. Ha a második vatikáni zsinaton nekiláttak volna a régi rítus megreformálásának, szerintem szétrúgták volna. Így viszont megmaradt a maga teljességében, és soha annyi mély és intelligens tanulmány nem jelent meg a liturgiáról, mint az azóta eltelt időben. Nagyjából most jutottunk el oda, hogy ha hozzányúlnának a régi rítushoz, akkor nem rúgnák szét.
Én hiszem, hogy igenis eljön az idő, amikor egy római kispapnak akkor is meg kell tanulnia a régit, ha sosem mondja, tudniillik az újhoz is másképp áll ezáltal. Nem bábozik és táncol, mint ahogyan egyre több helyen szokás. Ezek nem a templomba, nem a szentmisére való dolgok.
A mélységben van a megoldás azáltal, hogy imádkozunk és a dogmákat nem adjuk fel. A német egyház tükröt tart most elénk, amiben látjuk, milyenek vagyunk mi. Egyébként biztos vagyok benne, hogy az ottani katolicizmus meg fog tisztulni, de kétségtelen, hogy hatalmas baj van most Németországban. Hasonlóan nagy a káosz, mint a IV. században, a nagy krisztológiai zsinatok után Konstantinnápolyban, ahol tíz templomból kettő volt katolikus, a többiben a legkülönfélébb tévtanokat tanították.
Krisztus istensége azonban biztosítja azt, hogy egyrészt felismerjük a valódi tanítást, másrészt ez a világ végéig ugyanaz maradjon lényegében – épp úgy, mint a szentmise.
Azt olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus ismerte, mi lakik az emberben. Úgyhogy ne riadozzunk, merjük rábízni magunkat Krisztusra, és a tanítása szerint cselekedjünk. Pápa nélkül pedig nincs katolikus egyház, ezt mindenkinek el kell ismernie. A Szentatyáért személyesen is imádkozom. Mindamellett néha tesz olyan kijelentéseket, amik mellbe vágnak.
Van már egy evangélikus egyház, nem kell még egy.
– Krisztus feltámadását, a halál feletti győzelmét ünnepeljük a mai napon. Magyar feltámadás is lesz?
– Már van. A lelkigyakorlataimon olyan fiatal magyar fiúkkal és lányokkal találkozom, akik ragyognak. Abszolút a minőség dominál.
Amikor egy nemzet sorsáról beszélünk, valójában a családokról beszélünk. Mióta ember az ember, mindig a családok adták a társadalom alapját. A famíliák álltak össze törzzsé, később nemzetté. Egy család nem azért van, hogy a szomszéd családot gyűlölje. Akkor tudom átélni más családok, más nemzetek értékeit, hogyha a magamét szeretem. Nem lehet megtanulni egy idegen nyelvet, ha az anyanyelvemen csak makogok.
Nem valakik ellenére, hanem valakiért vagyunk magyarok.
Ezek olyan leckék, melyeket minden korszakban újra kell tanulni, mert új kihívások érnek minket. De ha a család megmarad, akkor lesz emberiség, és a magyar nemzet is fent fog maradni. A világ végezetéig.
„Isten a kicsiket választja ki, hogy általuk vigyen végbe valami nagyot”
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
