loading

"Tállai András a saját szavazóit is semmibe veszi"

2023. ápr. 15. 15:28
2 perces olvasmány
"Tállai András a saját szavazóit is semmibe veszi"

Változtatások nélkül közöljük Szajlai János, a Mi Hazánk borsodi politikusának közleményét.

Második alkalommal fordult írásbeli kérdéssel a kormányhoz a Mi Hazánk Mozgalom az indokolatlanul rekordmagas üzemanyagárakkal kapcsolatban. Tettük mindezt egyrészt azért, mert a kormány ígéretei és kommunikációja ellenére is úgy tűnik, hogy nem tudja, vagy nem akarja megvédeni a magyar családokat a rekordmagas üzemanyagáraktól, hiszen hónapok óta azt látjuk, hogy a környező országokhoz képest a hazai kutakon a legmagasabb az üzemanyagok ára, a tartósan alacsony világpiaci kőolajár ellenére.

Másrészt azért, mert míg az elmúlt időszakban a magyar családok terhei 30-40 százalékkal növekedtek, illetve több száz hazai kisbenzinkút és családi vállalkozás került a csőd szélére, aközben a MOL a tavalyi évben történetének legnagyobb, 628 milliárd forint tiszta nyereségét könyvelte el, ami 102 milliárd forinttal több az azt megelőző évinél. Nem lehet oka panaszra a kormánynak sem, hiszen a NAV által közzétett adatok alapján tavaly 6 milliárd 967 és félmillió liter volt a hazai kutakon eladott benzin és gázolaj mennyisége, amiből szerény számolással is a világrekorder ÁFA és a jövedéki adó bevétele, jóval több, mint ezermilliárd forint lehetett.

Sajnos a kormánytól most sem érkezett érdemi válasz a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, Dócs Dávid által két oldalon a kormány felé benyújtott kérdésekre. Tállai Andrástól kaptunk hat sorban egy átalános, semmitmondó, mellébeszélő választ, a szokásos brüsszeli szankciós kommunikációs fordulatokkal.

Nem kaptunk választ többek között arra sem, hogy:


  • hogyan fogja betartani a kormány a tavaly szeptemberi válaszban adott vállalását?

  • mennyi bevétele származott a kormánynak az üzemanyagokra kivetett adókból?

  • a MOL-tól behajtott extraprofitadóból származó bevétellel miért nem egyenesen az üzemanyagok árát csökkentik? Így akár literenként 80-100 forint csökkenés is elérhető lenne.

  • mikor tervezi a kormány az üzemanyag árakra a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvény kiterjesztését? Ha már a törvény bevezetésében leírtak miszerint „Az Országgyűlés biztosítani kívánja az indokolatlanul magas lakossági terhek mérséklését” – egyértelműen vonatkoztathatók a lassan megfizethetetlen üzemanyagra is.


Az elmúlt három év veszélyhelyzeti intézkedései során bebizonyította a kormány, hogy mindent, és nem sokkal később akár annak az ellenkezőjét is meg tudja valósítani. Bebizonyosodott az is a kormány részéről, hogy rekordgyorsasággal képesek módosítani egy rendeletet, hiszen épp az üzemanyag-ársapka kivezetésekor 25 perc telt el a bejelentéstől az életbe lépésig.

Ezért a Mi Hazánk Mozgalom továbbra is elvárja a kormánytól, hogy azonnali és érdemi lépéseket tegyen az indokolatlanul magas üzemanyagárak mérséklésére, legyen az akár a világrekorder ÁFA csökkentése, vagy az extraprofitadó mértékével való csökkentés.

Szajlai János, a Mi Hazánk választókerületi elnöke

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás