5.6 C
Budapest
2022. november 27., vasárnap
Magyar Jelen
Külföld

Gyermekmunka címén megbüntették a Kelly Family együttest Németországban

Háromezer euró (több mint egymillió forint) pénzbírságra ítélték Németországban Angelo Kelly folkénekest, a The Kelly Family folkdinasztia tagját, mert egy 2019-es bajorországi koncertjükön fellépett legfiatalabb gyermeke, az akkor négyéves William és ezzel megsértették a gyermekmunkára vonatkozó szigorú német törvényeket.

“A koncert alkalmával a William nevű gyermek legalább 30 percig tartózkodott a színpadon, az együttes többi tagjával együtt zenélt és énekelt, sőt saját dalt adott elő. A társulat ezzel megsértette a fiatalkorúakat védő német munkaügyi jogszabályt” – indokolta a büntetést pénteken a hassfurti közigazgatási bíróság.

A főleg Európában, különösképp Németországban népszerű folkegyüttes 2019 nyarán egy este Frankföldön, az eberni Eyrichshof kastélyban adott szabadtéri koncertet, amelyen a kisfiú egy gyermekgitáron játszva elénekelte a What a Wonderful World című számot. Szőke haját lófarokba kötötték, a fellépők közül egyedüliként fejhallgatót viselt, vélhetően a zajártalom elleni védekezésül.

Egy korabeli sajtótudósítás szerint “a több mint kétórás koncert szünet előtti fénypontja volt a What a Wonderful World című dal előadása, amikor a kis William gyermeki hangjával könnyeket csalt a közönség szemébe”.

Az apa, a 39 éves Angelo Kelly közölte, hogy fellebbezni fog és minden lehetséges jogi eszközzel harcolni fog az ítélet ellen. A zenész hangoztatta, hogy gyermekei jóléte a legfontosabb számára és soha nem kötelezték színpadi szereplésre Williamet.

“Valahányszor színpadra lépett, a saját akaratából tette”

– mondta. William a legfiatalabb Angelo Kelly öt gyermeke közül.

A német jogszabályok tiltják a 15 éven aluliak foglalkoztatását. Három-hatéves gyermekek akár napi 2 órán át is felléphetnek zenei előadásokon vagy ilyenek próbáin, de csak a hatóságok kivételes engedélyével, csak 8 és 17 óra között. A kis William 20.20-ig volt a színpadon a bíróság megállapítása szerint.

Korábban 5000 euró bírságot róttak ki Angelo Kellyre, a bíróság ezt csökkentette 3000 euróra. A bíró szerint az eset tipikus példája volt a gyermekmunkára vonatkozó jogszabályok kijátszásának, ráadásul William “függőségi viszonyban” állt apjával – közölte az MTI.

(Fotók: Wire Images, Kelly Family photo)

További híreink

Hat emberrel végzett a Walmart menedzsere, mert “a Sátán azt mondta neki”

Irányi Dániel

Ukrajnából jelentkezik Novák Katalin: személyesen Zelenszkij meghívására érkezett

Irányi Dániel

Hamupipőke visszatér a filmvászonra, bár nem egészen úgy, ahogy emlékeztünk rá

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben