loading
Menü
Támogatás

Felfüggesztés hatálya alatt menekült át másik gyermekvédelmi intézménybe az abúzus miatt feljelentett gyermekfelügyelő

2025. jún. 16. 11:15
8 perces olvasmány
Dombormű a szolnoki gyermekváros gyermekvédelmi intézményének belső falán Dombormű a szolnoki gyermekváros gyermekvédelmi intézményének belső falán

Hetedik hónapja dolgozik úgy gyermekekkel egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gyermekfelügyelő, hogy a rá bízott gyermekek bántalmazása, valamint a gyermekek molesztálása miatt többen is feljelentették: szülő, gyermekek és két kollégája is. A férfit felfüggesztették, és büntetőeljárás is folyamatban van ellene a rendőrségen. Mindezek hatálya alatt önkéntes felmondással távozott és egy másik, egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézménybe pályázott meg gyermekfelügyelői állást. Különös módon fel is vették.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató azzal védekezik, hogy ők elvégeztették a Nemzeti Védelmi Szolgálat kifogástalan életvitel vizsgálatát, és a férfi előző munkáltatójának ajánlását, véleményét is kikérték. Mindkét vonalon a szakmai munkakör betöltésére alkalmas jellemzést kaptak a pályázóról. Az előző munkáltató, tehát a Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat állítólag a férfi alkalmasságát írásban és szóban is megerősítette. A Szent Ágotát semmilyen vele kapcsolatban felmerült gyanúról nem tájékoztatták. 

Ugyanennél a területi szakszolgálatnál történt a Melissza-ügy: a súlyos szexuális vádak miatti eljárást bizonyíték hiányában szüntették meg

Az ügy pikantériája, hogy ugyanebben a területi egységben, tehát a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál zajlott Melissza ügye, amiről korábban videóriportban számoltunk be. A ma már 19 éves fiatal lány évek óta küzd, hogy bizonyítsa, nagyon durva szexuális visszaélések áldozata volt az egyik kistelepülési lakásotthonban. Az enyhén értelmi sérült fiatal lány elmondta, szeretetért, figyelemért, azért, hogy játsszon, foglalkozzon vele a gyermekfelügyelő férfi, el kellett viselnie annak szexuális közeledését. Gyakran együtt is aludtak, aminek más gyermekek is szemtanúi voltak. 

Abban az esetben a gyermekfelügyelő – akárcsak most, a másik intézmény pedofilgyanúba keveredett munkatársa –, önként távozott. Melissza arról beszélt, hogy ezt követően előfordult, hogy az utcán várta meg. Elvitte egy ismerőse épülő házához. Két olyan ingatlanról is beszámolt, ahová őt elcsalták és ott a nevelő, illetve annak barátai is szexre kényszerítették. A három megnevezett elkövető közül ketten hosszabb ideig letartóztatásban is voltak, majd az ügyet végül nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában ejtették, a nyomozást lezárták. Melissza azóta is állítja, hogy mindaz, amit elmondott megtörtént vele. Általunk megkérdezett szakemberek szerint az, ami miatt a lány vallomásait nem tartották eléggé következetesnek, (zavar volt az időpontok és helyszínek tekintetében, illetve a harmadik elkövetőről csak később beszélt) egy pszichés, pszichiátriai jelenség következménye is lehet.

Kiállt Melissza mellett két korábbi nevelője is, akik úgy nyilatkoztak a Magyar Jelennek, hogy azt is vállalták volna, ha ezért elbocsátják őket. 

Melissza története sem ért még a végére. Az elmúlt hónapokban a fiatal lány két alkalommal is a rendőrséghez fordult – gyermekvédelmi szakember közreműködésével –, mert az általa megnevezett egyik bántalmazója állítása szerint az utcán megállította és azzal fenyegette, hogy baj lesz, ha nem hagyja abba, amit csinál (ti. az igazsága keresését). Néhány hete, amikor kihallgatásra idézték, az volt feltételezhető, hogy a fenyegetés miatti feljelentése ügyében idézték. Ezzel szemben a bizonyíték hiányában szabadon engedett, korábban gyanúsított férfi rágalmazásért Melissza ellen tett feljelentése miatt akarták kikérdezni. Az ő megfenyegetéséről, az ő feljelentéséről mintha nem is tudtak volna. 

De most vissza az aktuális ügyhöz – amely tehát ugyanennek a szakszolgálatnak a területén zajlik.

Négy feljelentésből egy büntetőeljárás

A szóban forgó szolnoki befogadó otthonban egymást érték a panaszok az egyik gyermekfelügyelővel kapcsolatosan. A befogadó- és csecsemőotthonok átmeneti elhelyezést biztosító intézmények, ahová a családból való kiemelést követően kerülnek a gyermekek. Az itt tartózkodás ideje legfeljebb 30 nap, ezt követően a gyermekeket vagy gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél helyezik el. 

Információink szerint több bejelentés is történt a fenntartónál, illetve a rendőrségen is többen tettek feljelentést egy férfi alkalmazott miatt. Szülő, nevelő, illetve öt gyermek kért segítséget. A gyermekek fiatalkorú lányok, akik arról számoltak be, hogy az egyik férfi alkalmazott bántalmazza a gyerekeket, illetve éjszaka a lányok szobájába is bemegy, azokat molesztálja.

A lányok elmondásán túl hangfelvétel is bizonyította a visszaélést, amelyet a rendőrség lefoglalt. Tehát nemcsak belső vizsgálat indult, hanem rendőrségi nyomozás is, mégis gond nélkül átmenekült az illető egy másik gyermekvédelmi intézménybe.

Megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan kérdésünkre válaszolva azt írták, az általunk említett gyermekotthonban történtek kapcsán 2024-ben összesen négy bejelentés/feljelentés érkezett a rendőrségre.

A négyből kettőből lett ügy. Ebből egy eljárást megszüntettek, egy pedig még mindig folyamatban van:

A Szolnoki Rendőrkapitányság két ügyben a könnyű testi sértés miatt tett feljelentést elutasította. A harmadik ügyben kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult, de mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése‚ az eljáró hatóság az eljárást megszüntette. Jelenleg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Felmerül a kérdés, hogy vajon ebben az esetben hogyan történt a gyermekek meghallgatása, képviselte-e őket bárki, az elutasított feljelentések, megszüntetett nyomozás után volt-e lehetőségük panasszal élni, egyáltalán tudták-e, hogy milyen lehetőségeik vannak, és abban bárki nyújtott-e nekik segítséget.

Korábban, Melissza ügyében ez volt az egyik legsúlyosabb hiányosság – fogalmazzunk finoman –, hogy a gyermeknek nem volt érdemi jogi képviselője. Amikor az őt támogató nevelő szerzett ügyvédet, nem kapott lehetőséget, hogy megbízhassa. A megszüntetett nyomozás ellen sem éltek panasszal. Mire a fiatal lány a kezébe kapta az eljárás megszüntetéséről szóló iratanyagot, már kifutott minden határidőből.

Ahogy azt az elmúlt hónapokban szinte valamennyi ügyben tapasztaltuk, a gyermekvédelmi rendszer hallgat. Megkeresésünkre sem a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), sem a területi gyermekvédelmi szakszolgálat nem válaszolt. Miután megtudtuk, hogy a felfüggesztett gyermekfelügyelő a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató egyik lakásotthonába került tavaly októberben, őket is megkerestük. A római katolikus egyházhoz tartozó szolgáltató komplex módszertani intézményrendszert működtet: szakmai képzéseket tart, lakásotthonokat, valamint nevelőszülői hálózatot is működtet az egész ország területén.

Az NVSZ a büntetőeljárás ismeretében állapította meg, hogy nem áll fenn kifogásolható életvitel, a területi szakszolgálat vezetője még szóban is pozitív jellemzést adott felfüggesztett dolgozójáról

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kérdéseinkre konkrétan nem válaszolt, csak arról tájékoztatott, hogy ők minden előírásnak megfelelően jártak el és ellenőrizték alkalmazása előtt a férfit.

Arra voltunk kíváncsiak, egyáltalán lehetséges-e, hogy gyerekbántalmazás gyanúja miatt felfüggesztett gyermekvédelmi dolgozót addig gyermekek mellett foglalkoztassanak, amíg a gyanú alól nem tisztázódik. Megírtuk, hogy dolgozójukat előző munkahelyén többszörös feljelentést követően felfüggesztették és még a belső vizsgálat befejezését követően távozott, illetve jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene. Megkérdeztük, hogy egyáltalán hogyan dokumentálják a bejelentéseket, belső eljárásokat, rálátnak-e teljesen egy-egy gyermekvédelmi szakember teljes előéletére.

Válaszában a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese azt írta, minden gyermekvédelmi intézménybe pályázóval szemben, így a szóban forgó személlyel szemben is kezdeményezték a törvényben előírt, Nemzeti Védelmi Szolgálat általi kifogástalan életvitel vizsgálatot. Hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat rálát a folyamatban lévő, még befejezetlen büntetőeljárásokra, nyomozásokra is. Ezzel együtt, 2024. november 13-án határozatban tájékoztatta a Szent Ágotát arról, hogy az elvégzett vizsgálat eredménye nem állapított meg kifogásolható életvitelt.

A megkeresésünkre küldött válasz arra is kitér, hogy a pályázó előző munkahelyének fenntartójától, azaz a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területvédelmi Szakszolgálattól is kértek tájékoztatást. 

2024. november 7-én ezt írásban meg is küldte a területi szakszolgálat. A dokumentum szerint nem merült fel olyan tény mely kizárta volna a férfi alkalmazását gyermekvédelmi intézményben.

Hozzátették, hogy a leírtakat szóban is megerősítette a területi szakszolgálat igazgatója.

A fentieken túl az illető pszichológiai alkalmassági vizsgálaton is átesett és a „szakmai munkakör betöltésére alkalmas” minősítést kapott.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál tehát az elmúlt években: lezajlott egy folytatólagosan elkövetett többszörösen minősülő szexuális visszaélés-ügy, amelyet bizonyíték hiányában nyomozás megszüntetéssel zártak le; valamint összesen négy feljelentés után pozitív minősítést adtak egy bántalmazás gyanúja miatt felfüggesztés alatt álló munkatársuknak, úgy hogy még az ügyben zajló nyomozás végét vagy esetleg bizonyíték hiányában történő megszüntetését sem várták meg. (A történtek után nem lenne meglepő egy ilyen végkifejlet).

És ez még nem minden. 

Csecsemő is meghalt a szolnoki gyermekotthonban az idén

Az idei évben egy csecsemő is meghalt az egyik szolnoki befogadó- és csecsemőotthonban. Az ott dolgozók birtokunkban lévő üzenetváltásai arra utalnak, hogy figyelmetlenség játszhatott közre. A babát hasra fordították, és megfulladt. Legalábbis ez áll a beszélgetésben, és erről beszélnek a Szolnokon dolgozó gyermekvédelmisek. A dokumentált halálok: bölcsőhalál. 

Ebben az esetben a személyi felelősség mellett nem elhanyagolható tény, hogy brutális létszámhiánnyal küzdenek a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csecsemőotthonok. Egy gondozóra nyolc baba is jut.

Brutális férőhely- és dolgozói létszámhiány 

A Népszava néhány hete írt arról, hogy a szolnoki befogadó- és csecsemőotthonok annyira túlterheltek, hogy a kormányhivatal szólt, ne utaljanak be több gyereket, illetve ne is tegyenek javaslatot intézményi elhelyezésre. Olyannyira patthelyzet alakult ki, hogy fel sem tudnak szabadulni helyek. Nincs elég nevelőszülő és a lakásotthonok is telítettek. A Népszava szerint 12 férőhelyre 40 gyereket utaltak be, és jelenleg 27-en alszanak az intézményben úgy, hogy csak 16 ágyuk van.

A dolgozói létszámhiány is sokkoló. Két nevelői státuszra egy szakember van, és 9 gyermekfelügyelő helyett 6 dolgozik. Ennek következtében a gyámokat is beosztják gyermekfelügyelői munkára.

Azt már lapunk tudta meg, hogy a dolgozói létszám tovább csökkent, ugyanis az utóbbi hónapokban, egymást követő napon egy gyám és egy egyéb munkakörben dolgozó is összeomlott és önkezével vetett véget életének.

Jóllehet Szolnokon a jelenlegi intézményeket sem sikerül – ahogy a fentiek is mutatják – megfelelően működtetni, tavaly decemberben 40 millió forintos beruházás keretében új, különleges gyermekotthont nyitottak 0–3 éves korú gyermekek elhelyezésére. 

Belső információink szerint ebben az új, nyolc férőhelyes intézményben sem tudják biztosítani a törvényben előírt szakemberlétszámot. 

Ezzel szemben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vármegyei kirendeltségigazgatója az átadóünnepségen azt mondta, mind a humánerőforrás, mind pedig a tárgyi feltételek maximálisan adottak a gyermekotthon működéséhez.

A csecsemőhalálról a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is megkérdeztük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az ügyben a rendőrségre bármilyen bejelentés, feljelentés érkezett-e. Folytattak-e nyomozást vagy bármilyen eljárást a befogadó otthonban történt csecsemőhalál kapcsán?

A rendőrség válaszából az derül ki, hogy a történtek kapcsán közigazgatási hatósági eljárást folytattak, amelynek részleteiről azonban adatvédelmi okokból nem adtak tájékoztatást. 

„Bűncselekmény gyanúja az ügyben nem merült fel”

– írták. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás