0.3 C
Budapest
2022. január 18., kedd
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Sport

Hamis papírokkal és hamis szülőkkel érkezhetett Európába a fiatal focista

Hamis szülőkkel, hamis papírokkal, furcsa 21. századi sztori – a 41 millió eurós Amad Diallo Traoré szárnyalását és Angliába igazolását nem várt fordulat törheti ketté.

A Manchester United hivatalosan is bejelentette Amad Diallo Traoré leigazolását. A (papírjai szerint) 18 éves elefántcsontparti jobbszélső az olasz Atalantától érkezik 2021. januárjában az Old Traffordra, miután bónuszokkal együtt 21+20 millió eurós vételiárban állapodtak meg a felek.

A Serie A egyik legtehetségesebbnek tartott játékosát 2016 óta figyelte a United, és miután nem sikerült megszerezniük Jadon Sanchót, gyorsan lecsaptak a fél Európa által csábított futballistára, aki a hírek szerint annak ellenére a kezdőcsapat tagja lehet a Premier League-ben, hogy eddig mindössze 24 percet játszott az olasz élvonalban. Egyik csapattársa egyenesen a katalánok legendájához hasonlította a fiatal szélsőt:

“Úgy játszik, mint Messi! Szabálytalankodnunk kell ahhoz, hogy megállítsuk őt edzésen” – mondta róla bergamói csapattársa, Papu Gómez.

Angliában azonban elég szigorúan veszik a külföldről jött játékosok szerződtetését. Szükség lesz orvosi vizsgálatra, valamint különböző munkavállalási, letelepedési engedélyekre – és itt válik igazán érdekessé a történet.

Több brit portál is úgy értesült:

Diallo és testvére, a nála két évvel(?) idősebb Hamed hamis dokumentumokkal érkezett Európába.

Az olasz ügyészség hónapokkal ezelőtt indított nyomozása mára odáig jutott, hogy valószínűleg Diallo és Hamed még csak nem is testvérek, ráadásul nem is a valódi szüleik hozták családi vízummal Olaszországba a két afrikai fiatalt.

A parmai rendőrség eddig öt embert hallgatott ki, köztük Marina Edwige Carine Tehert, a 41 éves édesanyát(?), valamint Hamed Mamadou Traorét, a 45 éves édesapát(?) – őket illegális bevándorlás elősegítésének vádjával gyanúsítják, és DNS-vizsgálatoknak vetik alá mindkettejüket.

Amennyiben a családi iratok összehasonlítása után bebizonyosodik, hogy hamis papírokkal lépték át a határt, úgy további szankciók léphetnek életbe. Noha büntetőjogi felelősségre vonás egyelőre nincs, és a két játékos nem is részesülhet ilyesmiben, hisz a jelenlegi, baloldali kormány meglehetősen elnéző az afrikai és közel-keleti illegális bevándorlókkal szemben, azonban az Olasz Szövetség (FIGC) jelezte a hatóságok felé, hogy az etikai kódex bárminemű megszegése esetén fegyelmi eljárást indítanak a két játékos ellen.

Amad egy ideje a Diallo vezetéknevet használja a Traoré helyett – nagyjából attól kezdve, hogy elindult ellenük a nyomozás.

(eurosport.hosszabbitas.hu nyomán – Fotó: football365)

További híreink

Törvénnyel tiltaná a politikusok törlését a közösségi oldalakról Florida állam

Irányi Dániel

Óriási a baj: 12 évvel ezelőtti szintre nőtt az államadósság

Kemény János

A németek elleni találkozó kiemelten fontos lesz Willi Orbán számára

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen