Így kebelezi be a tüdőt a koronavírus (Fotó)

Laikus szemnek is jól látható, milyen pusztítást végzett a vírus egy kínai áldozat tüdejében - írja a Nők Lapja Café.
Nyilvánosságra hozták egy 44 éves, koronavírusban meghalt férfi tüdejéről készült röntgen és CT-felvételeket. Az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság által megosztott képeken jól látszik, micsoda pusztítást tud végezni a vírus a tüdőben.
Összehasonlítás kedvéért, itt egy egészséges emberi tüdőről készült CT:
Ehhez képest a koronavírus egyik kínai áldozatáé így nézett ki:
[caption id="attachment_17173" align="aligncenter" width="1024"]

A felvételen jól látszanak az opálos foltok a beteg tüdején, amiket a gyulladás következtében felgyülemlő folyadék okozott. Hasonlóan nézett ki korábban a SARS és a MERS-fertőzöttek tüdeje is.
A 44 éves, koronavírusban elhunyt férfi, azon a vuhani piacon dolgozott, amelyet eleinte a vírus forrásaként neveztek meg. Karácsonykor szállították kórházba, miután magas láza volt és köhögött, egy héttel később pedig bele is halt a fertőzésbe.
A WHO a koronavírust a héten világjárvánnyá nyilvánította. A fertőzöttek számának alakulását itt lehet követni.
(Nők Lapja Café) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás