Jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a Békás-szoros közigazgatásilag nem Hargita, hanem Neamț megyéhez tartozik. A Ploiești-i Ítélőtábla másodfokon megváltoztatta a Prahova Megyei Törvényszék elsőfokú döntését, amely Hargita megyének kedvezett.
Tíz évnyi pereskedés után Hargita megye és Gyergyószentmiklós önkormányzata javára ítélt tavaly júniusban a Prahova Megyei Törvényszék abban a perben, amely Gyergyószentmikós és a Neamț megyei Almásmező község, egyúttal Hargita és Neamț megye közigazgatási területének határát hivatott megállapítani – közölte vérlázító hírt a Székelyhon.ro hírportál.
Az alapfokú ítélet szerint a közigazgatási határ Gyergyószentmiklós és Almásmező között a 32-es kilométernél húzódik, ahogy az 2000. évi 540-es számú kormányhatározat is rögzíti. Ezzel érvénytelenné vált az 1998-ban kiállított, megyehatárt megállapító jegyzőkönyv, amelynek értelmében Neamț megyéhez tartozik a Békás-szoros is.
A Neamț megyeiek – Almásmező, a megyei önkormányzat, a prefektusi hivatal és a Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal – fellebbeztek, a folyamodványt a Ploiești-i Ítélőtábla tárgyalta, amely elfogadva a moldvaiak indokait, csütörtökön kihirdetett ítéletében érvénytelenítette az elsőfokú döntést – írja a portál.
A romániai bíróságok portálján megjelent rövid kivonat szerint alaptalannak ítélték, és elutasították a határmegállapítás érdekében történt per kezdeményezését. Ezzel véglegessé vált, hogy a mintegy 700 hektáros terület a Békás-szorossal együtt a moldvai megye közigazgatási területét képezi, Gyergyószentmiklós pedig nem számíthat az ottani turizmusból és kereskedelemből származó adóbevételekre.
A határmegállapítás érdekében indult bírósági eljárást Mezei János akkori gyergyószentmiklósi polgármester kezdeményezte 2009-ben a gyergyószentmiklósi bíróságon, 2010-ben a Hargita megyei önkormányzat is belépett a perbe, amelynek tárgyalását Almásmező kérésére helyezték át a Prahova Megyei Törvényszékre. 2012-ben elutasították Gyergyószentmiklós keresetét, a döntést a város és Hargita Megye Tanácsa is megfellebbezte, ezt a Ploiești-i Ítélőtábla elfogadta, elrendelve a per újratárgyalását.
(Fotó: Varga Lilla)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!