7.1 C
Budapest
2021. április 12., hétfő
Magyar Jelen
Bűnügy

Katalizátorgyűjtő “fiatalokat” fogott a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett gyanúja miatt B. József és R. Kristóf ellen. A rendőrök a két 20 éves fiatalt 2021. február 23-án délelőtt érték tetten, amikor a IV. kerületi Rózsa utcában próbálták meg kivágni egy parkoló autó katalizátorát.

A rendőrök a helyszínen lefoglalták a bűncselekmény elkövetésekor használt autót, a lopáshoz használt eszközöket, valamint egy gáz- és riasztófegyvert is.

Az elfogott fiatalok tartózkodási helyén a rendőrök lefoglaltak további 42 katalizátort; azt még vizsgálják, hogy ezek honnan származnak.

Az újpesti nyomozók azonosították a két feltételezett elkövető harmadik társát, a 43 éves M. Istvánt is. A három férfit a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányságon lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

police.hu

További híreink

Saját gyermekét próbálta vízbe fojtani egy alkolista nő Nagykanizsán

Irányi Dániel

Állatkínzók letartóztatását indítványozza az ügyészség

Kiss Albert

Kommentár nélkül

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben