4.5 C
Budapest
2022. november 27., vasárnap
Magyar Jelen
Külföld

Katonai puccs Maliban

Zendülő katonák őrizetbe vették Ibrahim Boubacar Keita elnököt és Boubou Cissé kormányfőt kedden Mali fővárosában – közölte a csoport egyik vezetője az AFP francia hírügynökséggel.

A katonák átvették az ellenőrzést a Bamakótól nem messze lévő Kati támaszpont fölött. Onnan vonultak be a városba, és oda vitték magukkal páncélozott járműveken az elnököt, a kormányfőt és több más fontos civil és katonai vezetőt.

Keita szóvivője nem érhető el – írta a Reuters brit hírügynökség.

Kora este a bamakói kormány kiadott egy közleményt, amelyben nyugalomra szólított föl, és elismerte, hogy talán jogos lehet a katonák csalódottsága. Jelezték, hogy a kormányzat kész a párbeszédre.

Maliban különösen ingatag a belpolitikai helyzet az áprilisi parlamenti választások óta. Az ellenzék megvádolta Keita elnököt, hogy szavazatvásárlással és az ellenzék megfélemlítésével szerzett többségi támogatást a választásokon.

Nyolc éve a Kati támaszpontnak kulcsszerepe volt az akkori erőszakos hatalomváltásban Maliban: innen indult ki az a puccs, amelynek eredményeként Keita elnök az afrikai ország élére állhatott.

A vezetőre ugyanakkor óriási nyomás nehezedik, mert 2012 óta nem sikerült levernie a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó dzsihadista felkelőket, a gazdaság gyengélkedik, miközben Keita elnököt korrupciós vádakkal is illették.

Forrás: MTI, fotó illusztráció

További híreink

Ismét bevezetik a kötelező katonai szolgálatot Lettországban

Irányi Dániel

Ander Balázs levelét megírta: Jakabról, s az ő “pszichés akadályairól”

Irányi Dániel

A szivárványzászló olyasvalami, amit érdemes megvédeni – hirdeti a svéd hadsereg

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben